2004. szeptember 12-én kellemes kiránduló időben kezdtük a napi túránkat. A Pilisről és a Budai-hegységről érdemes tudni, hogy hétvégenként, amikor jó idő van, tele van papucsban, kutyával mászkáló emberekkel, akik - szerintem - jelentősen meg tudják keseríteni a túrát, ezért a mai túrán jelentős rövidítéseket hajtottunk végre, különösen azért, mert budapestiek vagyunk, így már a környék minden kirándulópontját többször bejártuk.
A Kéktúra előző teljesítése alkalmából megfigyeltük a közkedvelt turistahelyekre kilátogató, "vasárnapi-szédelgők- szokásait, életmódját. Még ha most túlzásnak is tűnik, amit mindjárt leírok, majd később látni fogjuk (pl. Lajos-forrás, Dobogókő, Rám-szakadék...), hogy a jellemzés a valóságnak megfelelő.

Miről lehet felismerni a "puhányokat-?

Autójukkal beállnak a parkoló (rét) közepére, az autó minden ajtaját kitárják, a csomagtartót felnyitják. Előkerül a hűtőtáskából "jó magyar szokás szerint- a lefagyasztott pacalpörkölt. Nagymama mellett, aki már az otthonról hozott kempingszék egyikén üldögél, egy-két tacskóméretű keverékkutya rohangál. Az üvöltő gyerek kezéből nem hiányozhat a labda sem, és az autóból természetesen üvölt a zene (Lagzi Lajos, vagy valami hasonló). A kedves család gyújt egy tüzet, ami körül lehet üvöltözni. Ha van a környéken, 200 méteren belül valamilyen látványosság, akkor oda elsétálnak, majd otthon (a szemetet természetesen kint "felejtették-) elmesélik a panelház többi lakójának, hogy milyen jót kirándultak.

Hogy érdekesebbé tegyük a túrát, Libegővel felmentünk a János-hegy-re, majd onnan a volt Úttörővasúttal (ma Gyermekvasút) lementünk Hűvösvölgybe. A Gyermekvasút pénztárában kapható a kéktúrabélyegző. A K jelzés átvezet bennünket a forgalmas főút túl oldalára. Elhaladunk egy büfé előtt, ahol megkívántunk egy lángost. Az eladó el is kezdte sütni nekünk, csakhogy időközben előkerült egy hajléktalan a "konyhából-, aki volt kedves és összefogdosta a sótartók tetejét, belenyúlt kézzel a fokhagyma szószba, így gyorsan otthagytuk a helyet, meg sem várva, hogy elkészüljön a lángos.
A S jelzésen folytatjuk tovább utunkat. Az út enyhén emelkedik. A Mátyás király emlékműnél elérjük a kéket, de a sárgán megyünk tovább. Egy idő múlva bejön a KO, ami erős emelkedővel felvezet a Hármashatárhegy, adótornyokkal agyontűzdelt csúcsára. A kilátás gyönyörű, csak a bélyegzéssel vannak gondok. A Rekettyés büfét megtalálni sem könnyű, de ráadásul felújítás miatt zárva van. A bélyegzőt pedig természetesen nem tették ki. Csak fényképet tudtunk készíteni.
A 495 méter magas hegyről kerítések mellett, északnyugati irányban vezet tovább a K. Az út eltéveszthetetlen. Enyhe emelkedővel jutunk fel a Vihar-hegyre. Innen percek alatt leérünk a Virágos-nyeregben található Boróka büféhez. (Mielőtt ideérünk, vegyük észre a közvetlenül a házak előtt balra tartó KL jelzést!) A büfében a kéktúrabélyegző már 2001-ben sem volt meg, így most is cégbélyegzőt kaptunk. Mivel a Rozália téglagyáros pecsétünket a 15. Túra keretében gyűjtöttük be (fogjuk begyűjteni), elindulhatunk túránk végpontjához, Pesthidegkútra. Ha tovább mennénk a kéken, egy jellegtelen, hosszasan kanyargó úton jutnánk le a Bécsi útra.)
A KL jelzés 35 perc alatt levezet bennünket Budapestre. Menet közben, jobb oldalunkon a Gercsei templomrom kőépületét kereshetjük fel. Pesthidegkúton a nomenklatúra gondosan felépített bázis-villái mellett haladunk el, mígnem leérünk a buszmegállóhoz.

A szakasz többi képe