Soha nem gondoltam, hogy velem is megtörténhet...

Ha médiában vagy újságban találkoztam valakinek a betegségtörténetével, mindig elolvastam. Megsajnáltam az illetőt, majd pár nap múlva átsiklottam felette.

Május elején hasi fájdalmakra panaszkodva orvoshoz fordultam. Villámcsapásként ért a hír, hogy petefészek daganatom van. Az egész érthetetlennek tűnt számomra, mivel rendszeresen jártam szűrővizsgálatokra. A legutóbbi vizsgálat óta egy év sem telt el. Június elején került sor a műtétre. A beavatkozás alatt a gyorsteszt nem mutatott ki semmi problémát, úgy tűnt megúszom ennyivel. A szövettan viszont rosszindulatú sejteket mutatott ki. Ezért hat ciklus kemoterápiát javasoltak. Érzelmileg teljesen összeomlottam. A hosszú évek óta növesztett hajamnak búcsút inthettem. Akkor azt gondoltam, hogy ez nagy probléma, ma már tudom, ez a legkevesebb. Sajnos a mellékhatások is jelentkeztek, ezeket nem részletezném.
Teljes elkeseredésemben férjem és gyermekeim mellettem voltak, lelkészünk és a gyülekezet imádkozott értem. Itt szeretnék megköszönni minden jó szót és imádságot, ami értem szólt! Szerencsére az első megrázkódtatásokat hamar kihevertem. Szeptember elején újabb arcul csapás ért: újabb műtétre volt szükség! Ezernyi kérdés futott át rajtam. Hogyan kezdjem el a tanévet? Tudok-e egyáltalán tanítani? Mi lesz a tanítványaimmal, mi lesz a családommal és mi lesz velem? Családomon kívül még néhány segítő érkezett. Kollégáim vállalták, hogy három hétig helyettesítenek. Nehéz volt megszervezni, de sikerült. Isten segítségével három hét után újra munkába álltam. November közepén megkaptam az utolsó kemoterápiás kezelést. Minden napnak örültem, és imával köszöntem meg. Nagyon áldottnak mondhatom magam, hiszem az Úr erőt adott, és segítségével túl vagyok a nehezén.

Kollár Melinda (Hatvan)