Gondolatébresztő

Néró vádja és az utolsó advent

(Zak 2:10-11)

Egykor Rád is azt mondták az Úr Jézusért, hogy az "emberiség engesztelhetetlen ellensége- vagy. Advent csendjében elgondolkodom, mennyire vagyok érdemes Néró vádjára, vajon méltó lennék-e az oroszlán karmára, és a szívemben lenne-e elég hely, a világ kesze-kusza dolgai között, a hideg római acél számára. Úgy látom Néró a vérkomoly vádbeszédének több vonzata is van.

Először is identitásunk egyik leglényegesebb mozzanata, hogy a teremtett világ elválaszthatatlan részei vagyunk, együtt rezgünk a kreatív örömmel, mely a kozmoszt hatja át. Másfelől a Krisztusban idegenné is váltunk, mintha pusztán valamely távoli planéta képződménye lennénk, amely az euklideszi szerkesztésben ábrázolhatatlan. Már a fogantatásunk sem a férfiúi indulattól van, hiszen szellemi létünk az Atyában, így "földközelben- természetfeletti.
Ez a kettőség már önmagában is szembenállás az "utcaképpel-, de ahhoz, hogy ütősen és gyógyítóan hatni tudjunk világunkban, ahhoz adventi hit és radikális jövőkép kell.

A zsidó peszach rituáléjának utolsó mondata ez: "Jövőre Jeruzsálemben!-. A szétszóratás távoli magányában mélyen izzott a szívben a vágy, hogy egyszer még hazatérnek, és a szentély újra felépül.

Mi is haza vágyakozunk. Mi is várjuk az időt, amikor az Úr újra köztünk lesz. Az utolsó advent előestéje azonban sötét sivatag lesz, lőporszagú és félelmetes. De eljön az "utolsó szenteste- , amit nem Rómában vagy Genfben, hanem Jeruzsálemben fogunk megülni - Vele, akinek neve Jézus.

T. Gábor és Apa