Mefibóset útja a Semmiből a Mindenbe (2Sám 9,1-13)

Mefibóset mozgássérült ember volt. A baj akkor történt, amikor édesapja, Jonatán, és nagyapja, Saul, elestek a filiszteusok ellen vívott gilboa-hegyi csatában. Saul király házanépe a nemzeti tragédia után emberileg nézve nem sok jót várhatott a lehetséges új királytól, Dávidtól, hiszen Saul Dávidot egész életében féltékenységből kegyetlenül üldözte. A dajka felkapta a gyermeket, de jaj: a kapkodásában elejtette a kicsit, aki mindkét lábára egész életére lebénult (2Sám 4,4). Talán ezért kapta nevét is: Mefibóset, ami azt jelenti: a szégyen terjesztője.

A korábban reményteljes jövő elé néző ifjú egy számunkra ismeretlen helyre, Lódebárba került. A héber szót akár a Senkiföldjének is fordíthatnánk. Bármennyire is szomorú ez az „eset", a történet Isten kegyelmének csodálatos tükrévé lett számunkra. A szerencsétlenül járt ifjú, a Senkiföldjén élő szégyen gyermeke, mégis a királyi udvarba kerül, ahol a királyfiak asztalánál nőhetett fel és teljes kegyelmet kapott. Ma ennek az útnak három állomását tekintsük át!

1. AZ IRGALMAS MEGEMLÉKEZÉS

Dávid király trónja időközben megerősödött. Dávid nem felejtette el a pusztában Jonatánnak ígért szövetséget, s most szeretné beteljesíteni azt. A király Cibától megtudta, hogy van még Jonatánnak egy gyermeke. Követeket küldött Lódebárba, és elhozatta a sérült embert a nagy Nihilből. Mindezt azért, mert szerette barátját, Jonatánt, s szeretni akarta övéit is. Mindenkor ez a kegyelem természete is. Isten megemlékezik rólunk. Eljön utánunk, s vissza akar vinni bennünket a királyi asztalhoz, a kegyelem és élet asztalához. Így emlékezett meg Isten Noéról az özönvíz idején, majd Izrael népéről az egyiptomi nyomorúság idején, s így emlékezik meg rólunk is Jézusban, aki azért jött, hogy megkeresse és megtalálja azt, aki elveszett.

2. A „NE FÉLJ!" BIZTATÁS

Ez az egyik legcsodálatosabb mondat a Bibliában. Nyilván Mefibóset is félt. Azt is gondolhatta, hogy most utolérte a vég: megkezdődött a tisztogatás. Ugyan miért is vitetné őt a nagyhatalmú Dávid Jeruzsálembe? Mefibóset a földre esik a Közel-Kelet ura előtt. Dávid azonban így köszönti Mefibósetet: Ne félj!  Milyen jó, hogy Mefibóset el tudta hinni Dávid szavait! Bízott a király szeretetében. Ez fontos kulcs a kegyelem elfogadásának útján. Mennyire más volt Jákób, a csaló! Amikor keleti útjáról hazatért, testvére, Ézsaú, szeretettel fogadta. Jákób azonban nem tudott bízni Ézsaú szeretetében, ezért még a megbékélés után is csak hazugság következett: nem a hazafelé vezető utat választotta, hanem Szukkot felé fordult.

3. MEFIBÓSET MINDENT VISSZAKAP

A szégyen gyermeke teljes méltóságba került. A szent városban lakhatott. Dávid kész volt még korábbi fogadalmát is „felülírni": egykor Jeruzsálem ostromakor a jebuzeusok kicsúfolták azt mondva, hogy még a sánta és vak nép is el tudná űzni Dávidot a falak alól. Akkor Dávid fogadalmat tett, hogy soha egyetlen sánta nem teheti be lábát a városba (2Sám 5,8). Dávid szeretet-szövetsége azonban lenullázta a keserűségében hozott fogadalmát. Mefibóset, a béna, állandóan Jeruzsálemben lakhatott, méghozzá a királyi házban, Dávid asztalánál étkezhetett.

Dávid Mefibóset tisztességét is helyreállítja. Királyi gyermeknek érezheti magát. Sőt, nagyapja minden földjét is visszaadja neki Dávid. Cibá lesz azok művelője 15 fiával és 20 szolgájával. Ennél többre soha nem is számíthatott volna.

Nos, ilyen Isten kegyelme Jézusban. Hiszem, hogy ebben a 2010-es évben a kegyelem ezt művelheti a Te életedben is. Megemlékezik rólunk a Senkiföldjén, meghív közelébe és helyreállíthat Bennünket. Elveszi szégyenünket, Isten megkegyelmezett, szeretett és meggyógyított királyi gyermekei lehetünk. Ő mondja: ne félj, mert megváltottalak, enyém vagy. Fogadjuk el hívását hittel, s válaszoljunk arra engedelmes hűséggel. Jézus eljött értünk, mindent hátrahagyott, szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjunk. Pál apostol is ír arról, hogy ebben az életben lehetünk olyanok, mint akiknek nincsen semmijük, s mégis övék minden (1Kor 3,21-33).

ELMÉLYÍTÉS

Kamalézon indiai igehirdető testvérünk mesélt egyszer a híres maharadzsáról, aki országának legszegényebb emberét akarta megkeresni. Amikor rátalált, meghívta a királyi udvarba, hogy asztalánál jól érezze magát. Egy csodaszép ruhával is megajándékozta, hogy méltón és tisztességgel ülhessen le a sok előkelőség közé.

De baj történt! Koldus barátunk lelke mélyén nem tudta elhinni, hogy valóság az, amit lát. A gazdag vendégség ellenére üres maradt a hasa. Semmit sem evett a finomságok közül, mert a lakoma alatt csak régi koszos göncét szorongatta. Ezt gondolta: biztos, ami biztos: talán csak álmodom, az ünnepi ruhát még el is vehetik tőlem...

Ebben az újévben ne a rongyaidat szorongasd! Szabadulj fel a tiszta örömre Isten kegyelmének asztalánál. Fogadd nyitott szívvel Isten hívását a saját Semmidből az Atya Mindene felé!

Tatai István