A túlsó partról...11.

Itt, az óceán másik partján is lassan véget ér a nyár. Az elmúlt hetek hurrikánjai bizony igen izgalmasak voltak és szinte felmérhetetlen veszteségeket okoztak az ország déli részén lakóknak. Gondoljuk csak el, Magyarország lakosainak 20%-át kitevő ember tömeget kellett kitelepiteni a veszélyeztetett területekről. Most, amikor ezeket a sorokat irom, jön a következő hurrikán, amit csak "Rettenetes Ivan--nak neveztek el hatalmas ereje miatt. A viharok és áradások következtében házak ezrei omlanak össze, mérhetetlen pusztulás képét mutatva. Hordozzuk imádságban a bajba jutottakat, otthonaikat, életük munkáját elveszitő embertársainkat.
Szeptember 11-én méltósággal ünnepelt Amerika, harmadik alkalommal azután, hogy a Világkereskedelmi Központ két hatalmas tornya terrorcselekmény áldozata lett. Számos emlékművet állitottak a meghaltak emlékére, mai napig is folyik a nyomozás a tettesek kilétének megállapitására, az okok kideritésére, mégis szinte mindenkiben maradandó nyomot hagyott a barbár cselekedet. Persze az sem jár kevesebb fájdalommal a családok számára, amikor a másik magára büszke országban több, mint 300 embert mészárolnak le. Sajnos, bárhová nézünk szerte a világban, mindenütt folyik a vér. Vajon igy kell ennek lenni? Nincs senki és semmi ami meg tudná akadályozni az elembertelenedés ilyen mértékét? Vajon mi keresztyének mennyit imádkozunk azért hogy a bűnösök megtérjenek gonosz útjaikról és végre egy kis nyugalom költözhessen az emberi lelkekbe?
Gyermekeinknek is megkezdődött az iskola. Kisebbik lányunk új iskolában folytatja tanulmányait. A városunkban lévő ukrán görögkatólikus oktatási intézménybe irattuk be, ami egy barátságos, kilétszámú, gyülekezeti fenntartású iskola. A hetedik osztályban a húsz tanuló közül négy magyar származású, igaz csak Zsófia beszéli a nyelvet, de igy kicsit otthon érzi magát. Elegáns egyenruhában járnak a gyerekek, fehér ing vagy galléros póló, amin a szivük fölött ott az iskola neve, szürke-kék kockás szoknya, kék magasszárú zokni, fekete cipő. Rendet, méltóságot, összeszedettséget sugároz mindez és talán nem volna haszontalan elgondolkodni azon, hogy otthoni egyházi iskoláinkban is érdemes lenne megfontolni az egyenruha bevezetését. Az sokmindenben kötelez, nem lehet a tömegben felolvadni, számontartható és számonkérhető vagyok, mert meg lehet állapitani hová tartozom. Bizonyára vannak olyan olvasói ennek az irásnak, akik még olyan iskolába jártak, ahol egyenruhát hordtak és büszkék voltak hovatartozásukra.
Ebben az évben is megtartottuk az évi országos prebiteri és lelkészi konferenciákat Ligonierben, az amerikai magyar református egyházak közös találkozási helyén. Kiemelten foglalkoztunk az itteni magyar gyülekezetek jelenével és jövőjével, hiszen zsugorodik a létszám, gyülekezetek szünnek meg, lelkészi állások fenntartása válik egyre nehezebbé. Külön hangsúly helyeződött arra, hogy új területeken szükséges a missziói munkát meginditani, olyan helyeken, ahol a lakosság vándorlása miatt sokan költöztek honfitársaink is. Nemrégiben alakult meg az Amerikai Prebiteriánus Egyház segitségével Las Vegasban a magyar gyülekezet. Bizony komoly figyelmetlenség, hogy itteni egyházaink elmulasztották azt a lehetőséget, amit mások észrevettek, még akkor is ha az ottani gyülekezet lelkésze magyar származású.
Konferenciánknak hagyományosan két hazai előadója is volt, Derencsényi István debreceni esperes és Vad Zsigmond a Nagytemplom lelkipásztora. Különösen izgalmas volt esperes úr előadása, amiben az EU csatlakozás várható és már jelenlevő hatásairól beszélt az egyházakat illetően. Jelentős a látogatásuk azért is, mert sor került a Debreceni és a mi Keleti egyházmegyénk közötti hivatalos együttmőködési megállapodás aláirására.
Adja Isten, hogy a megállapodásban foglaltak beteljesedjenek!
Megadatott, hogy ezen a nyáron is hazamehessünk, meglátogathassuk családjainkat, barátainkat. Sokfelé jártunk az országban és megdöbbentünk a látottakon. Szinte mindenhol kátyús, kikopott utak, ahol sokszor veszélyes a közlekedés. Az utak szélei gondozatlanok, magasranőtt gaztenger, mérhetetlen szemét mindenhol. Óriási területek állnak megműveletlenül, ki tudja miért. Hiába igérkezett jónak a buzatermés, roskadásik voltak a szőlőtőkék, mindenki panaszkodott, nem tudja megfelelő áron eladni a föld gyümölcsét. Szinte nem akartunk hinni a szemünknek, hogy egy év alatt mennyi minden leromlott, elkopott, tönkrement, gazdátlanná vált. Talán az lehet az egyik vagy talán legnagyobb oka ennek, hogy az emberekből kiveszni látszik a jövőbe vetett bizakodás. Mi teszi ezt - a politika, a gazdaság, a szegények és gazdagok közötti egyre mélyülő szakadék? Érdemes lenne ezeket egyszer egyházunk teológiai tanitása mérlegére is rátenni, hogy világosabb képet kaphassunk.
Természetesen sok örömteli eseményben is volt részünk, megható volt ahogy volt mezőtúri gyülekezetünk tagjai fogadtak bennünket, csodálkoztunk az ujonnan felépült balatonszárszói konferenciaközpont láttán és bejártuk a hajdunánási, hajduszováti és a befejezés előtt álló mezőtúri idősek otthonait. Alkalmam volt átadni az itteni gyülekezetek pénzbeni hozzájárulását a nagyváradi Lorantffy Gimnázium felujitásához. Gazdag három hetet tölthettem otthon és köszönet mindazoknak akik szives szeretettel fogadtak és megerősitették bennem, bennünk, hogy csak térben szakadtunk el a hazától, de sokak szeretete visszavár minket.
Itt, a túlsó parton magyar gyülekezeteink ismét jubileumokra készülnek: a másik Perth Amboy-i gyülekezet szeptember 26-án ünnepli fennállásának 75. a Wharton-i és a Betlehemi a 100.-at. Isten tartsa meg őket, hogy továbbra is hirdethessék az evangéliumot.

Dr. Kocsis Attila
Perth Amboy

A túlsó partról.....12.

Magyar népünk az elmúlt évszázadokban számtalanszor sodródott a történelem viharaiban. Ide, a túlsó partra is átcsapódnak a mostani heves széllökéseknek a hullámai, itt is érzékeljük, hogy valami viharos helyzet alakult ki otthon. November második vasárnapján kerestük az Ige üzenetét az olvasandó textusra, ami a Máté 14,22-33.
Feltétlenül érdemes megfigyelni, hogy a vihar, a teljes pusztulással fenyegető krizis akkor omlik a tanitványokra, amikor amikor engedelmeskednek az isteni parancsnak. Nem a saját fejük után mennek, nem önfejűségük viszi őket valami felelőtlen kalandba. Engedelmeskednek! Jézus kényszeritette tanitványait, hogy szálljanak hajóba.(22.vers) A tanitványok egy része halászember volt, tudták, hogy kockázatos az éjszakai hajózás, mégis elindultak, mert a Mester ezt kivánta tőlük.
Mindannyian az Isten kijelölte sorsot járjuk, és ennek realitásához hozzátartozik hogy látásokat lássunk, ezekben Isten elrendelését fedezzük fel, ennek alapján nekivágjunk olyan vizeknek amelyekről nem tudjuk, biztos kikötőt vagy hullámsirt tartogat a számunkra. Az istenrendelte sors vállalása vagy nem vállalása pedig hit kérdése. Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni, akár az egyén, akár a közösség életét nézzük.
Persze a hitben való engedelmesség kockázatos dolog. Alig vágnak az utnak, máris jön a vihar és az ellenszél. Hitbeli engedelmességben járni az isteni elrendelés utját rendszerint azt jelenti, hogy a szél ellenében kell hajóznunk. Nincs felhőtlen vitorlázás, hanem a szél szembe fúj. A vállalt sors Krisztusunkat is megveretve és töviskoszorúval vezette a Via Dolorosán át a Golgota keresztjére.
A hit kérdése mindig minőségi kérdés is. A minőségi életben mindig az ellenszélbe hajózunk bele, mert ez az életforma nem szimpatikus a világ előtt. Sokszor éppen abból tudhatjuk meg, hogy isteni sorsunk utját járjuk-e vagy sem, hogy a világ mennyire van ellenünk. Ha magyarságunk olyasvalami, aminek a tömeg elragadtatva tapsol, vigyázzunk, komoly baj lehet vele. Persze vigyázzunk, mert az is megeshet, hogy a szél a saját ostobaságunk, önzésünk, összeférhetetlenségünk miatt fúj velünk szembe.
Amikor becsülettel tudunk képviselni valamit ami istenes és magyar, vagyis egyetemes emberi fokon is megállja a mércét, minőségben, nemességben, szépségben, és akkor fúj velünk szembe a szél, akkor mi is abban a hajóban evezünk, amiben a tanitványok ott a Genezáret tava közepén. Akkor mi is isteni küldetésben járunk, de akkor sem számithatunk gondnélküli hajózásra.
A másik körülmény, hogy a tanitványoknak a Mester nélkül kell szembeszállniuk a viharral. Mindegyik csak saját magára és a legszűkebb közösség maroknyi emberségére számithat csak - és a viharral szemben még ez az együttes erő is nevetségesen csekély. A hitben való engedelmesség vállalása nem gyerekjáték, kegyetlen próbára teszi utolsó emberi erőtartalékunkat is. A minőségi ember és közösség, soha nem a könnyűt keresi, hanem a szent látás miatt hajlandó mindenét, még az életét is kockára tenni. Ez a kockára tevés nem hazárdjáték, hanem a növekedés egyetlen útja. Látást látni, mindent áldozni, innen van továbbmenetel. Az óvatos megtorpanásokból, az okos kompromisszumokból, a sunyi megalkuvásokból soha nincs. Erről a népről mondta Ady "sohse harcolt még harcot végig, csak léhán és gyáván kavarta-.
A minőség népe nekivág az éjnek, a viznek, a viharnak, nincs megalkuvás, mert a langyosat kiköpi az Úr.
Ugyanakkor az Ige arra is megtanit, hogy a véges emberi erőre való utaltságnak megvan az elrendelt határa. A tó közepén, a vihar tetőpontján, az élet és halál mezsgyéjén megjelenik a Mester. A habok és hullámok fölött jár, és jelenlétével értésére adja a tanitványoknak, hogy ő az elemek fölött is Ur. A Mester az irtózat fölött jár és mégis benne van annak kellős közepében. A minőségi embernek és közösségnek tudnia kell, hogy az álma nem mákonyos álom, látása nem délibáb, akit lát az nem szellem, hanem a valóságos Megváltó.
Ekkor következik be a történet legfantasztikusabb mozzanata. Péter kéréssel fordul a Mesterhez, de nem azt kéri tőle amit várnánk tőle. Nem azt mondja: Uram csendesitsd le a vihart! Magával ragadja a pillanat varázsa, odamenni Jézushoz. Péter nem a másodlagosat, hanem a lényeget, az emberfelettit, a lehetetlent kéri: "Parancsold meg hogy odamehessek hozzád a vizen-. (28)
Az, amit a minőségi ember és minőségi közösség akar, az lényegében lehetetlen. Népünk szabadsága szinte mindig álom maradt -48 márciusában és 56 októberében is... Talán nem is tudnánk megmondani, hogy volt-e népünk történetében egyátalán idő, amikor a szabadság több lett volna, mint a vihar közepében felcsillanó szent látomás. A legjobbakat azonban ez tartotta életben, ez a látomás kovácsolhat összetartó nemzetet belőlünk. Ugy tűnik emberileg lehetetlen és reménytelen, de mégis csak ezért érdemes élni.
A Genezáret taván a vihar tetőfokán a Mesteréhez kéredzkedő Péter számára valósággá válik a csoda, a lehetetlen lehetővé válik. Péter jár az elnyelő örvény felett. A Jézusra figyelő és hagyatkozó ember, nemzet győzedelmeskedik a viharok felett.
Annak az embernek és annak a közösségnek lesz békessége, csendje akinek a csónakjába beszáll a Mester és elhangzik a hitvallás: "Valóban az Isten Fia vagy!- (33)
Vajon mikor lesz csónakunkban és lelkünkben békesség? - kérdezzük ezt itt is a túlsó parton

Dr. Kocsis Attila




A túlsó partról... 13

Itt a túlsó parton is nehezen köszönt be a tavasz. Hosszú volt a tél, számos hóvihart éltünk át, volt olyan vasárnapunk, amikor még az istentisztelet is elmaradt, mert senki sem tudott kimozdulni a hatalmas hóesés miatt. Gyerekeink is szenvedő alanyai voltak a viharoknak, két napig az iskolákat is bezárták, mig végre sikerült mindent megtakaritani a vastag lepeltől. Persze nem lehetett felhőtlenül örülniük, mert a hiányzó napokat a nyáron fogják bepótolni. Elég ennyi szót is vesztegetni a kimúlófélen lévő télre, főként azért is, mert március 15-re kicsi kertünk egyik napos szegletében tegnap kinyiltak az első tavaszi virágok. A természet igy köszöntötte nemzeti ünnepünket, mi meg ezekkel a virágokkal legkisebb lányunk születésnapját.
Március 15. az amerikai magyarság életének is kiemelkedő eseménye. Számos helyen volt megemlékezés, ünnepség, a new yorki Kossuth szobornál koszorúzás. Döntően mindegyik eseményre vasárnap, 13-án került sor. Azonban itt a mi városunkban 38. éve tartja magát a hagyomány, hogy a jeles nap reggelén a Városháza elótti téren gyülekeznek az itteni magyar egyházak tagjai és felvonjuk a magyar zászlót. A Polgármester az erre az alkalomra kiadott proklamációjában ezt a napot a magyar szabadság napjává hirdeti ki. A két református, a római és görögkatólikus lelkészek szolgálata után ebben az évben a római katólikus gyülekezet látta vendégül a résztvevőket. Külön kiemelendő, hogy mindig a vendéglátó egyházközség lelkésze az ünnepi szónok. Most Thomas Ryan atya volt, aki ir származása ellenére derekas beszédet mondott, méltatva a magyar nép szabadságszeretetét.
Szintén az ünnephez, pontosabban annak előzményéhez tartozik egy személyes élményem. A gyülekezeti újságba kellett irnom egy cikket és törtem a fejem vajon mit is lehetne még újat mondani erről a történelmi eseményről. Irodámban, velem szemben a falon van egy Kossuth kép, ami alatt egy kicsi kézirásos papirlap volt. Látszott, régi az irás, de soha nem gondoltam rá, hogy érdemes lenne megnézni vajon mi is az. Most azonban valami azt súgta, nézzem csak meg alaposabban. Kivettem az üveg alól és láss csodát, egy összehajtogatott levél bukkant elő. Azonnal utánanéztem és egyértelművé vált, Kossuth sajátkezű levelét találtam meg, amit 1874-ben fiának, Ferencnek irt. Az eddigi ismereteink szerint ez egy ismeretlen levél, amiben az öregedő és betegeskedő apa személyes dolgairól ir a távolban élő fiának. Remélem hamarosan lesz időm részletesebben is feldolgozni ezt az értékes dokumentumot. A Presbitériumot is meglepte a felfedezés, elődömet is kérdeztem, mit tud róla? Több mint két évtizedik lakott a parókián, ő is mindennap látta a képet, de soha nem nyitotta fel, maga sem hitte hogy ilyen kincsre találtunk. Kerestem egy másik elődöm, Dr. Vincze Károly (dögei születésű) leányát, ő mit tud? Homályosan emlékezett, hogy valaki talán a -40-es években ajándékba adta apjának, aki igy örizte meg az utókor számára. Gondolom többekben felvetődött a kérdés, vajon mit csinálunk majd vele? A Presbitérium dönt majd arról, hogy a legmegfelelőbb helyre kerüljön és minél többen megismerhessék.
Gyülekezeteink élete is elevenedik a tél csitultával. Március 6-án volt a Keleti egyházmegyénk közgyűlése, ahol megtárgyaltuk dolgainkat, megosztottuk örömeinket és gondjainkat, bátoritottuk egymást a teherhordozásban. Jelen volt Demeter Andor püspökünk is, aki a messzi és napfényes Arizona államból jött át ide a keleti partra, hogy tiszte szerint végiglátogassa a gyülekezeteket. A közgyűlés határozatai közül kiemelkedik az, hogy a gyülekezeteket bátoritjuk, munkálkodjanak azon, hogy a Debreceni egyházmegyével kötött testvéri megállapodásunk a gyakorlatban is bebizonyitsa, igen volt értelme a közös gondolkodásnak.

A mi itteni magyar köreinken kicsit túlmutat, és nagy jelentősége volt annak az eseménynek, amin március 10-én részt vettem. A Princetoni Egyetem templomában iktatták be a Princetoni Teológia új elnökét, Dr. Ian Torrance skót lelkészt, teológiai professzort. Ő a hatodik elnöke az 1812-ben alapitott Teológiának, és lép örökébe Dr. Thomas Gillespie volt elnöknek aki 21 éven keresztül kormányozta a nagyhirű intézményt. Mi magyarok, neki és James McCord elnök úrnak, aki már nincs közöttünk, különösen hálásak lehetünk, hogy minden évben lehetőség nyilik ösztöndijas diákok kiküldésére. Ebben az évben Végh Mihály ifjú lelkésztestvérünk számára adatott meg, hogy itt folytassa tanulmányait. Őszintén reméljük, hogy a most beiktatott elnököt hamarosan Magyarországon is üdvözölhetjük majd.

Közeleg a Feltámadás ünnepe, készülünk mi is a csoda újbóli átélésére. A mostani ünnep dátumainak érdekes egybeesése van. Római katólikus testvéreink március 25-én ünneplik Gyümölcsoltó Boldogasszony napját, vagyis azt a napot, amikor Gabriel angyal megjelenti Máriának, hogy ő a kiválasztott, akit a Magasságos kegyelembe fogadott. Ez a nap az idén Nagypéntek, a halál napja. Lám, élet és halál, fogantatás és elmúlás milyen közel van egymáshoz, mennyire igaz az apostoli megállapitás: mindenkor a halál révén állunk. A nagy csoda azonban az, hogy Húsvétkor az élet győzedelmeskedik. Legyen részünk ebben a győzelemben, tudjuk átélni ezt itt és a túlsó parton egyaránt.

Dr. Kocsis Attila




A túlsó partról.... 14

Különösen fontos, hogy a világ nagy piacán fellelhető áruk közül igyekezzünk kiválasztani a jó minőségűt, a tartósat és ha valamelyik márkához ragaszkodunk, akkor a valódit. Mindannyian tapasztaljuk, hogy ezen a hatalmas piacon mindent el lehet adni és mindent meg lehet venni. Azzal is tisztában vagyunk, hogy számtalanszor be akarnak csapni minket, rájátszanak hiszékenységünkre és jóindulatunkra. Bármennyire is igyekszünk óvatosnak lenni, időről-időre csapdákba esünk. Tévedés ne essék, nemcsak a fogható, viselhető, fogyasztható árukkal vagyunk igy, hanem a "lelkek piacán- is naponként akarnak valami új, tetszetős "ideát- elhitetni velünk.
Ennek okán is, figyelünk itt a túlsó parton, de talán nem haszontalan ha odahaza is arra, amit János apostol ir az első levelében: "Szeretteim ne higyjetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, hogy Istentől vannak-e, mert sok hamis próféta jött ki a világba. Erről ismeritek meg az Isten Lelkét...- (4:1-2)
János a szeretet kedves szavával inti olvasóit, hogy ne higyjenek minden léleknek, mert abból nagy veszedelem származhat, hanem próbálják meg azokat. A felismerés megkönnyitése érdekében megnevez néhányat az Isten lelkének ismertetőjegyei közül. A módszer ugyanaz, mint az Ur Jézus Krisztusé: gyümölcseiről ismeritek meg a fákat, tanitásaikról a prófétákat, munkájáról az Istennek Lelkét. Vegyük sorra ezeket, lássuk melyek az Isten lelkének ismertető jelei.
1. Az Isten Lelke az Isten oldalára helyez bennünket. Amikor Izrael népe az aranyborjúval vétkezett, Mózes szent haraggal kiáltotta oda a népnek: "Kicsoda közületek az Úré? Álljon ide mellém!- Ezt teszi az Isten Lelke a világban nemzedékről-nemzedékre, csodálatos módon Istenhez vonja azokat akik az Istenéi. Láthatatlan pecsétet tesz a választottak homlokára és tekintet nélkül arra, hogy tetszik-e ez a világnak vagy sem, az Isten oldalán gyűjti őket össze. Megvilágositja az emberi elmét, hogy láthassuk az Isten igazságát, szeretet-közösséget hoz létre Isten többi gyermekével, hogy ne legyünk magányosak ebben a világban.
Ebből következik, hogy minden lélek Istentől való lélek, minden elv Istentől való elv, minden próféta Isten embere, aki azt munkálja, hogy Isten közelébe kerüljünk. Ellenben hamis minden lélek, minden elv, minden könyv, minden próféta és minden szervezet, amelyik Istenhez való viszonyunkat lazitja, Istenben való hitünket aláássa. Ugyancsak hamis az, amelyik Isten imádására és szolgálatára való készségünket gyengiti és erőteleniti, még akkor is ha egyébként földi mennyországot vagy bármi egyebet is hirdetne. Korunknak nagy szüksége van erre a vezérfonalra. Jaj nekünk, ha isteninek mondanánk az ördögit, megváltónak a megnyomoritót, szabaditónak a rabbá tévőt.

2. Isten lelkének ismertető jele az, hogy Krisztus vallóvá tesz. Az Isten Lelke Jézust magasztaló Lélek, Őt a megigért Messiásnak, Isten egyszülött Fiának bizonyitó Lélek.Egyértelmű ez akkor is amikor Máriának megjelenti a Lélek, hogy a Magasságos árnyékozza be őt, de akkor is amikor a Jordán partján galamb képében reászállott. Isten Lelke tévedhetetlenül egyértelművé teszi, hogy kicsoda Jézus, nem lehetnek kétségeink etekintetben.
Perszea hamis lélek nem azért hamis, hogy ne végezné a maga munkáját, még a gyülekezet közösségén belül is. Amig az Isten ellen lázitás lelke az egyházon kivül lázit és támad, a Jézus istensége iránt kételyt keltés lelke az egyházon belül dolgozik. Sok névleges keresztyén van, aki vallja az Atya mindenhatóságát, de nem hisz a Fiú istenségében. Számukra a feltámadás mitosz, a mennybemenetel csodája szemfényvesztés, az Örök Biróként való visszajövetel csupán riogatás. Mindaz, aki ilyen lelkülettel van, nem Istentől való. Minden könyv, tanitás, elv, amely Jézus istenségébe ütközik, nem vall Isten Lelkére, akármilyen ékesszóló és kivánatos legyen is, hamis az.

3. Isten Lelkének ismertető jele az is, hogy az a kegyelem eszközeinek megbecsülője. Mik a kegyelem eszözei? A teljes Szentirás, az Anyaszentegyház, a sákramentumok, - ezekben és által ott munkálkodik a Lélek. Ő ihlette a szent irókat, egyetlen sor sor sem támadt emberi bölcsességből a Szentirásban. A Lélek munkája nyomán jött létre az egyház és Ő éltette századokon át és adja bele az életet, elevenséget ma is. Ő általa közlődik kegyelem a keresztség és az urvacsora jegyein keresztül. Ő fakaszt imádságokat a szivben és Ő általa szentelődik Isten magasztalóvá, embert épitővé a keresztyén istentisztelet. Őtőle vannak az egyházi szolgák, Ő ad ajkukra szót, Ő látja el őket a tisztük betöltéséhez szükséges kegyelemmel.
Hogyan gyalázhatná ezeket a Lélek, hiszen önmagát cáfolná meg. Aki a Bibliát kerüli, az egyházat megveti, a gyülekezeti közösséget elhanyagolja, a sákramentumokkal nem él, az Úrszolgálóinak gyalázója és ellensége, az nem Istentől való, mert nincsen meg benne az Istennek mindezeket megbecsülő Lelke.
Minden könyv, tanitás, elv és gyakorlat amely a kegyelem eszközeinek értékeit megkérdőjelezi hamis, nem Isten Lelkétől eredő.

4. Isten Lelkének jele a szeretet is. Erre hangsulyozottan mutat rá János, amikor az Isten és az ember szeretetének összefüggéséről szól - 4:11-12. Pál is vallja, hogy Isten Lelke nem a széthúzásnak, hanem a szeretetnek a lelke, de azt is hozzáteszi, az igazságé is. E kettő egyesitésében van csodás ereje és szépsége: igazságot tud szolgáltatni szeretettel és szeretetet igazsággal.
Sajnos mi nem igazán értjük ennek a jelentőségét. Sok fonáksággal kezeljük e két dolgot. Néha irgalmatlanul igazak próbálunk lenni, vagy bűnt palástolóan, igazságot elárulóan törekszünk szeretni. A Szent Lélekben azonban egyesül a kettő, mint ahogy Ő a kapocs az Atya igazsága és a Fiú áldozatos szeretete között.
Kétségtelenül több boldogság, kevesebb háborúság volna a világon, ha az Isten Lelkének ezt az ismertető jelét is megszivlelnénk.

5. Isten Lelkének jele az, hogy a rabság és a félelem minden formájának ellensége. Ellensége annak, hogy ember embert tartson rabságban és rettegésben. Ellensége annak, hogy lelkes embert a test tartson igában. Ellensége annak, hogy Jézus Krisztusban istenfiúságra választott ember, Isten helyett a világhoz igazodjék és annak fejedelmének a kegyeit keresse. Ellensége annak, hogy a bűn, halál és itélet félelme alá rekesze azokat, kiknek váltságáért Krisztus vérével adózott. Ellensége a megcsontosodott szokásoknak, a száraz, lelket megölő betűnek. "Ahol az Urnak Lelke, ott a szabadság!- - hirdeti Pál apostol.
Isten Lelke tehát ellensége a rabság és a félelem minden nemének és formájának. Mivel pedig ez igy van, ezért egyuttal a vigasztalásnak, a reménységnek, a győzelemnek, a bátorságnak, a békességnek és az örömnek lelke is. Mint ilyen, felbecsülhetetlen, nélkülözhetetlen útbaigazitója Isten gyermekeinek, életük során és haláluk órájában egyaránt.

Megvannak hát az Isten Lelkének a biztos ismertető jegyei. Semmi okunk nincs arra, hogy az igazi Lelket összetévesszük hamis lelkekkel. Helyesen itélni, igazán eligazodni, azonban csak úgy tudunk, ha megvan bennünk az isteni Lélek. Lelket megismerni csak azok tudnak, akik "vették a Szentlelket-. Lelketlenek éppen úgy nem lehetnek a Lélek felismerői, mint a vakok szinek birálói, a süketek szimfónia minősitői. Ahoz, hogy értelmesen eligazodhassunk a világban és Istennek tetsző módon élhessünk abban, "vegyetek Szentlelket-, akit készségesen ad az Atya azoknak, akik az Őtőle kérik.
Pünkösd ünnepén, itthon a túlsó parton és otthon, mi volna más kivánságunk, mint ez, megtelni Lélekkel, aki erőt ad és segit eligazodni a világ útveszőjében, hogy megtaláljuk az Atya felé vezető utat.

Dr. Kocsis Attila



A túlsó partról....15

Bizony régen volt már, amikor innen a túlsó partról utóljára bedobtam az üzenet palackpostáját. Sodródunk az eseményekkel és sodornak bennünket a napok, hónapok és alig vesszük észre a körülöttünk történő dolgokat. Most, amikor az Úr születésének ünnepére készülünk, meg az év végi számvetésre, nemkülönben az év eleji fogadkozásokra, szükséges egy kissé megállnunk. Tudom ez az irás már csak jóval az ünnep után kerül az újságba, de azért nem hiábavaló a karácsony körülötti dolgokról beszámolni, úgy ahogyan itt történnek. Mert bizony sok minden történik, de inkább olyanok borzolják az emberek kedélyét, amik miatt az ünnepi hangulat megkeseredik. Lassan eljutunk odáig, hogy már nem is nagyon szabad emliteni Jézus nevét, nehogy a más vallásuakat vagy a nem-hivőket megsértsük. Körmönfont kifejezések lepik el a közbeszédet, úgy mondják itt "politikailag korrekt- fogalmakat kell használni, anélkül hogy másokat érzéseikben, hitükben megbántanánk. Ez igazán szép és nemes gondolat, de vajon törődik valaki a keresztyének hitével és érzéseivel, amikor ünnepelnek, ünnepre készülődnek? Iskolákban, közhivatalokban nem vagy alig lehet látni keresztyén szimbólumokat, sok helyen a hagyományos karácsonyi szineket is másokra cserélik ki. Különösen érzékeny a helyzet, hiszen a Hanukka karácsony előtt van és néhány helyen úgy tűnik mintha annak végével véget is érne az ünnepi időszak. A postán, ha bélyeget vesz az ember külön kell kérni hogy "vallásos--t kér, mert a vallásilag semleges állapotba kényszeritett postahivatalnoknak nem tanácsos azt bárkinek adnia. "Boldog karácsony--t sem tanácsos köszönni, számos cégnél, üzletben ezt egyenesen meg is tiltották, nehogy valakit inzultáljanak ezzel. Folytathatnám a példák sorolását, de vajon minek? Én egyet tehetek, mindenhol fennhangon boldog karácsonyt köszönök, minden levélre az idén is szép Madonnás bélyeget ragasztok, minden istentiszteleten bátoritom a gyülekezet tagjait, hogy maguk is igy tegyenek. Nem lehet, hogy abban az országban, ahol a lakosság döntő többsége keresztyénnek vallja magát, egy hangos és erőszakos kisebbség szabja meg mit, mikor és hogyan ünnepeljünk.
A szomoru persze az, hogy ez nemcsak itt a túlsó parton van igy. Mindenki tudna maga is eseteket emliteni, de ezzel nem megyünk sokra. Legyünk hitvallók, a szó szoros értelmében, akik számára nem szégyen a kereszt, a kehely, a betlehemi csillag, az angyalok és a pásztorok, de még a jászolbölcső sem. Az elüzletiesedett világban ahol az ünnepek csak azért vannak, hogy minél több profitot termeljenek, legyünk a Jó Hir hordozói. Az Új Esztendőben is szükség van arra, hogy határozottan hangozzék: Dicsőség Istennek, Békesség embernek.
Az ünnepek előtt persze szorgos hétköznapjaink is voltak, vannak. Igazán csak pár hónapot megyek vissza az időben, csak a nyárig. Az amerikai magyar református fiatalok táborába először jutottam el. Szivet melengető élmény volt egy hétig együtt lenni, hitet erősiteni, nyelvet ápolni, barátságokat szövögetni. Nemzetközi volt a tábor, hiszen volt velünk két otthoni leány is. Gondolatébresztőnek irom, milyen jó lenne, ha többen is jöhetnének és a generációk között tovább erősödhetnének a szálak. Az ősz folyamán több lelkipásztor beiktatására került sor, itt a keleti parton Papp Zsolt New Yorkban, Fodor Mária Ildikó South Norwalkban, középen Tóth Péter Lorainban, mig nyugaton Kacsó István Los Angelesben végzi a szolgálatokat. Az Amerikai Magyar Református Egyházban lezajlott a négyévenkénti tisztújitás. Demeter Andor püspök nyugdijba vonult és Szabó Sándor ontarioi (California) lelkipásztor lett az új püspök, akinek a beiktatása nemrégiben volt.
Az amerikai magyarság életének hatalmas megmozdulása volt az 1956-os Forradalom megünneplése. Hosszú lenne felsorolni a helyszineket és az eseményeket és talán lehetetlenre is vállalkozna az aki ezzel megpróbálkozna. Ami különös jelentőséget ad az ünnepnek, hogy nemcsak a itteni magyarokat pezsditették meg az előkészületek, hanem az amerikai közéletnek is hangsúlyos eseményei voltak a megemlékezések. Három helyszint emlitek csupán, ahol magam is részt vettem az ünneplésben. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének New York-i székházában méltóságteljes ünnepség volt, ahol Henry Kissinger, az USA volt külügyminisztere tartotta az emlékező beszédet. Két dolog miatt azért szomorú voltam - ott hangoztak el a forradalmat és a forradalmárokat méltató szavak, ahonnan 50 évvel ezelőtt hiába várták a harcosok, a politikusok a segitséget, a támogató határozatot. Ha akkor és ott másként lett volna... A másik amiért megkeseredtek a számban a fogadás kitűnő falatjai, tudtuk hogy eközben teritették be az otthoni ünneplőket könnygázzal, lőtték gumilövedékekkel, zavarták szét lovasrohammal. Mint 50 évvel ezelőtt, New Yorkban hűvös elegancia és politikai nyilatkozatok, Budapesten harc, vér és könny.
A másik nagy esemény volt a szintén New Yorkban megrendezett ünnepi gálahangverseny a világhirű Carneggie Hall-ban. Előtte a Szent Patrik székesegyházban emlékező mise, a 69. utcai református templomban pedig hálaadó istentisztelet volt, amelyeken részt vettek az amerikai és magyar közélet jeles személyiségei.
A harmadik volt számomra a legmeginditóbb. New Brunswickon felavattuk a megújitott emlékművet. 1981-ben, amikor az elsőt felavatták, princetoni diákként én is ott voltam az ünneplőkkel. Miután hazamentem, otthon komoly feddést kaptam előljáróimtól, miért járok "irredenta- összejövetelekre. Valaki fényképet készitett a jelenlévőkről és azt eljuttatta a megfelelő helyre. 25 évvel később én voltam az egyik lelkész, aki áldó imádságot mondott az emlékműnél. Most is készült fénykép, de talán már nem kell attól tartani, hogy ezért elmarasztalás jár. Bár ahogy innen látjuk az otthoni politikai helyzetet....
Még egy esemény. A gyülekezetünk is emlékezett, ünnepelt. Meghivtuk azokat akiket annak idején a Camp Kilmer-ből, abból a katonai táborból, ahová a menekülteket szállitották és elhelyezték, a gyülekezet hozatott ki és segitett. 114 embernek adta meg a Perth Amboy-i egyházközség az új hazában való letelepedés lehetőségét. Számosan itt voltak közülük, családjaikkal együtt és adtunk hálát Isten megtartó kegyelméért és az emberek jószándékáért.
Ötödik karácsonyukra készülünk itt a túlsó parton. Messze vagyunk, de nem távol, hiszen családjaink, barátaink szeretetéből ide is eljut. Karácsonyra készülünk, új évet várunk amiben hisszük Urunk megsegiti terveinket. Remélem nem sodornak el az események megint és hamarosan újra lesznek hireim.
Utolsó gondolatként egy idézet Müller Péter Szeretetkönyvéből, amit nagyon jó időzitéssel a napokban kaptam meg egy harminc éve nem látott egykori barátomtól. "Mert a szeretet lényege az együtt. A veled. A velünk.- - erre mi meg az Ige szavával válaszolhatunk: "Úgy szerette Isten... (János 3:16)

Dr. Kocsis Attila
Perth Amboy