Cikkek

Hogyan kerültem a gyülekezetbe?

Frissiben idekerült segédlelkészként fontosnak tartom, hogy bemutatkozzam. Többször szóltam már Isten munkájáról, melyet megtérésemkor bennem végzett, így nem erről írok, bár szeretnék bemutatkozni. Ezért inkább arról szólok, hogyan kezdtem el ebbe a gyülekezetbe járni.

Annyit mégis megemlítek, hogy idén fejeztem be feleségemmel együtt a teológiát Budapesten és nagyon sok örömünk van a három hónapos Márton fiunkban.
Gyülekezetünkkel épp 10 éve kerültem kapcsolatba, mikor Isten belenyúlt családom életébe. Én Szarvason jutottam hitre és nagyon sajnáltam, hogy szeretteim nem kaphatnak az ott hirdetett élő Igéből. Rejtő Mária néni evangélizációja után is csak a családom távolságát sajnáltam. Aztán Szarvason hallottam meg, hogy Gyöngyösön is van egy református gyülekezet. Nagy öröm volt felfedezni a piac mögött megbúvó kis templomot (melyről Gyöngyös lakosságának jelentős százaléka még csak nem is hallott), és az evangéliumtól átitatott légkörű bibliaórák, imaalkalmak meglétét.
Ateista nővéremet, és többé-kevésbé buzgó katolikus édesanyámat a hirdetett ige az első alkalommal megragadta és többé nem engedte el, édesapámat pedig, aki a múlt rendszerben volt hivatásos katona, az Úr lassú, de biztos szeretete vonzotta egyre inkább a gyülekezet közösségébe, míg már minden vasárnap jött velünk a templomba.
Isten igéje világosan fénylik: Higgy az Úr Jézusban és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe! (ApCsel 16,31.)
Persze, hogy robbanásszerűen-e, egyszerre, vagy lassan és alig-alig láthatóan teljesíti be Isten az ígéreteit, az az Ő csodálatos dolga. A mi dolgunk a csendes bizalom abban, hogy munkájától semmi sem távolíthatja el.
Ezzel a reménységgel kerültem most vissza a gyülekezetbe, immár új ˝háznépemmel˝, és kívánom, hogy Isten ígéreteire való ráhagyatkozás határozhassa meg mindnyájunk életét.

Gergely Ferenc Barnabás segédlelkész

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél