Szentlélek - kicsoda voltaképpen?

Az alábbiakban tudós teológusok gondolatait közöljük a Szentlélekről. Jó ismernünk ugyanis a főbb tanításokat, hiszen a mai információáradatban annyi mindent hallhatunk Istenről is, hogy egyes tévtanítások nagyon könnyen átmoshatják gondolatainkat. Jó előre bocsátanunk: a Szentlélek csak annak adatik, aki Urának és Megváltójának vallja Jézus Krisztust. Vagyis nem önmagára mutat Isten Lelke, hanem Jézus Krisztusra ("nem magától szól, hanem azokat mondja, amiket hall. Engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és azt jelenti ki nektek.- János 16,13-14). Mert a Szentlélekközpontú hit parttalan rajongáshoz vezet (amint látjuk is egyes felekezetekben), a Lélek mellőzése pedig kegyetlen törvényeskedést eredményez. Hitünk középpontja ezért Jézus Krisztus, Aki a Szentlélek által lehet jelen az életünkben. Hitvallásunkkal, a Heidelbergi Kátéval kezdjük a gondolatokat:

Mit hiszel a Szentlélekről?
Hiszem először, hogy Ő az Atyával és a Fiúval egyenlőképpen örök Isten. Másodszor, hogy nekem is adatott, engem igaz hit által Krisztusnak és minden Ő jótéteményének részesévé tesz, vigasztal és velem marad mindörökké. [Heidelbergi Káté, 53. kérdés-felelet]

A szél, mint a Szentlélek egy képe (a héber nyelvben a szél és a lélek szóra ugyanazt a "rúach" kifejezést használták). Az Ószövetség írói azonban óvakodtak attól, hogy Istent a széllel azonosítsák, és hogy ezzel Istent egy természeti erő szintjére alacsonyítsák. Ugyanakkor párhuzamot vontak a szél és Isten ereje között. Jól ismerték Isten jelenlétének és munkájának két egészen eltérő megtapasztalását. Istent gyakran bíróként tapasztalták meg, aki elítéli Izraelt önfejűsége miatt; máskor meg úgy tapasztalták meg, mint aki felfrissíti választott népét. A szél képe mindkét gondolatot erőteljes formában közvetíti. Tudnunk kell, hogy Izraelt nyugaton a Földközi-tenger, keleten pedig egy nagy sivatag határolta. Amikor a szél keletről fújt, a finom homokszemeket sodró, ködszerű forróság megperzselte a növényzetet, kiszárította a földet. Az utazók beszámolói szerint az a szél rettentő erővel tört előre. Még a nap fénye is elhomályosult a szélvihar által felkavart homokfelhőktől. A Biblia írói ennek a szélnek a képével érzékeltették, hogy Isten miképpen mutatja meg a teremtés végességét és mulandóságát: "elhervad a fű, elhervad a virág, ha ráfúj az Úrnak szele- (Ézs 40,7). Ahogyan a perzselő keleti szél, például az arábiai sirokkó elpusztítja a növényeket és a füvet, úgy semmisíti meg Isten az emberi büszkeséget (Zsolt 103,15-18; Jer 4,11).
A nyugati szél azonban teljesen más. Télen a tenger felől érkező nyugati szél hoz esőt a száraz területekre. Nyáron a nyugati szél sem hoz esőt, csak hűvösséget. A sivatagi forróság enyhül e finom, hűs szellő révén. És ahogyan ez a szél felüdülést hoz, télen megnedvesítve a száraz talajt, nyáron pedig hűsítve a nap forróságát, éppúgy értendő, hogy Isten felüdíti az ember lelki szükségét (Hós 6,3). [Alister E. McGrath: Bevezetés a keresztény teológiába]

A Lélekről való minden beszédnek bibliai ősképe az "életnek lehelete-, melyet Isten a földnek porából formált ember arcába lehelt, miáltal az ember megelevenedett, vagyis "élő lélekké- lett 1Móz 2,7). A Szentlélek ezt a lelket formálja azáltal, hogy hitet ébreszt bennünk. Ez a megelevenítő munkája, melyről az alábbi nevelő hatásai alapján lehet szólni:
a, A tanítás, amely nemcsak ismeretközlés. A Lélek nemcsak hozzánk szól, hanem bennünk szólal meg, így tesz minket a kijelentés részeseivé (Róm 10,8: "közel van hozzád az ige, a szádban és a te szívedben van-). A Lélek belső bizonyságtétele által válik az ember "Isten templomává-, s buzdul Isten imádására. A Lélek úgy plántálja belénk a hitbeli ismeretet, hogy az az eleven ismeret hatóerővé válik: Isten akaratának befogadására, engedelmességre késztet.
b, A Szentlélek vezeti az embert a hitben befogadott ige által, vagyis az Isten akarata szerinti döntésekben segít előre. Úgy vezet, ahogy az ember soha nem vezethetné önmagát. Eme életirányító szerepéből is kitűnik, hogy a Lélek nem azonos a mi lelkünkkel. A Szentlélekről, mint a mi vezérlőnkről sokféleképpen beszél a Szentírás. Nevezi intőnek, vigasztalónak, igazság Lelkének, prófétai kenetnek (Ján 16, 7-11; 1Ján 1, 20.27)
c, A hitbeli megismerés és vezetés bizonyságtételre készít elő, ugyanis a tanítás és vezetés nem öncél, hanem a bizonyságtétel célját szolgálja. Csupán a Lélek nyithatja meg a lehetőséget a bizonyságtételre, amely nem magánügy, nem is az egyház ügye, hanem az egyház Urának az ügye.
d, Az első három által juttat el a Szentlélek az istenfiak szabadságára. A Lélek a mi szabadítónk (2 Kor 3, 17). Szabadító tette nélkül az ember valamiféle látszathitben él, s lélektelen törvényeskedés, a formális engedelmesség a legjobb igyekezete. Ebből az önámító állapotból, a szolgalelkűség reménytelen helyzetéből emel ki a Szentlélek azáltal, hogy szabaddá tesz a kijelentés örömüzenetének befogadására.
A Szentlélek ilyen értelemben életformáló, vagy újjászülő Lélek, hiszen a váltság munkáját viszi végbe bennünk. Művében tükröződik kiléte. [Török István: Dogmatika]

A Szentlélek Isten az embert alkalmassá és képessé teszi annak felismerésére, hogy Jézus Krisztusban a Fiú Isten öltött testet. A közlő Isten képessé tesz arra, hogy közlését elfogadjuk. Ezt azzal végzi, hogy újjászül, új szívet ad, megitat, felken. A Szentlélek előízt, foglalót, zálogot ad abból, ami odafenn vár reánk a dicsőségben, mikor szemtől-szembe látunk, mikor meglátjuk őt úgy, amint van. [Ravasz László: Kis dogmatika]

A Szentlélek fő munkája a hit, mert egyedül hit által vezet Ő bennünket az evangélium világosságára. Pál azt mondja az efezusiaknak, hogy elpecsételtettek a megígért Szentlélekkel (Ef 1,13). Azt mondja ezzel, hogy van egy belső tanító, akinek a működése folytán hatol be elménkbe az üdvösség ígérete, amely ígéret enélkül a levegőben hangzanék, vagy legfeljebb a füleinket érintené. Tanítványainak Krisztus megígérte az "igazságnak Lelkét, melyet e világ be nem vehet- (Ján 14,17), hogy a mennyei bölcsesség iránt fogékonyak legyenek. És még azzal a sajátságos feladattal is megbízta, hogy sugalmazza azokat, amiket ő tanított; mivel a világosság hiába ajánlkoznék a vakoknak, ha csak az értelemnek ama Lelke az ész szemeit ki nem nyitja, úgyhogy helyesen nevezhetné azt az ember kulcsnak, mely kinyitja előttünk a mennyei ország kincstárát. Ezért ajánlja Pál anynyira a Szentlélek szolgálatát, mert eredménytelenül kiabálnának a tanítók, ha Krisztus maga mint belső tanító az ő Lelkével magához nem vonzaná azokat, kiket az Atya neki adott (Ján 6,44). Tehát, miként megmondottuk, hogy Krisztus személyében feltalálható a tökéletes üdvösség, azért, hogy ennek az üdvösségnek részesei legyünk, megkeresztel bennünket Szentlélekkel és tűzzel, megvilágosítván bennünket az ő evangéliumának hitében és újra szülvén bennünket úgy, hogy új teremtmények legyünk és az istentelen szennytől megtisztítva bennünket szent templomaivá szentel. [Kálvin János: Tanítás a keresztyén vallásra, III.1.4]