Téglajegyek a templomért

2014. február 01., szombat

 

Kérjük, támogassa Téglajegy megvásárlásával a templom felépülését!

A Monor-Kistemplomi Református Egyházközség téglajegyeket bocsátott ki azért, hogy ezáltal is segítse megvalósulni sok monorierdői keresztyén ember több évtizedes imádságos álmát. Az álom valósággá válása immáron elérhető közelségbe került, s reményeink szerint Monorierdőn egy önálló református gyülekezet alakulhat majd és felépülhet egy hitéleti-közösségi épületegyüttes. A tervek elkészültek, s annak megvalósításának első lépcsőjében gyülekezeti ház, majd a távolabbi jövőben pedig templom fog épülni, mely épületek – azon kívül, hogy Isten dicsőségét hirdetik – egy élő közösség tagjainak nyújtanak majd otthont. Ebbe az otthonba várunk majd szeretettel Mindenkit, hogy közösségünk megerősödése egész Monorierdő javát szolgálhassa, s áldássá válhasson annak minden lakója számára.
E cél megvalósulásához elsősorban nem pénzre, hanem hitre van szükség. Hitre, amely bízik abban, hogy sok ember érzi majd többé vagy kevésbé, de saját ügyének azt, hogy lakóhelyén templom épülhessen és így önmaga is hozzájárul lakóhelye megerősödéséhez azáltal, hogy anyagilag is támogatja az építkezést, vagy éppen a távolból, nem monorierdőiként érzi fontosnak, hogy támogassa egy kis közösség nagy terveinek megvalósulását.
Szeretettel kínáljuk tehát téglajegyeink megvásárlásának lehetőségét és köszönünk minden egyes forintot, melyet ezúton is kapunk közös célunk megvalósításának segítésére!

A téglajegyek 500, 1000, 5000 és 10000 Ft-os címletekben megvásárolhatóak az alábbi helyeken:
• Dzsupin Imréné; Monorierdő, Rakéta utca 4.
Tel.: 06 29 419-179, vagy 06 30 625-9984
• Baloghné Dobó Hajnalka; Monorierdő, Gyöngyvirág utca 14.
Tel.: 06 30 952 3032
• Gál Melinda; Monorierdő, Tulipán utca 6.
Tel.: 06 30 286-2700
• Lénárt Tibor; Monor, Mező utca 24/a
Tel.: 06 30 994-2539
• Lelkészi hivatal; Monor, Ady Endre út 74.
Tel.: 06 29 414-525

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 19, összesen: 144209

  • 2025. október 23., csütörtök

    A jobbára halk szavú költő szinte kiált a bűn és a gyász felett; a halál árnyékában pedig hangot ad félelmének, megtört hitének is.
  • 2025. október 22., szerda

    Egy dunamelléki református lelkész fia, akit vélhetőleg egy szovjet katona lőtt fejbe 1956-ban. Ismerjék meg Okos Pál eddig fel nem dolgozott történet...
  • 2025. október 21., kedd

    Hálaadó istentiszteleten ünnepelték a váchartyáni reformátusok templomuk 240 éves fennállását.
  • 2025. október 19., vasárnap

    Megjelent Visky András friss regénye, az Illegalisták. Újabb lehetőség, hogy gyógyuljon a közösségi emlékezetünk. Légszomjregény. Visky Andrással besz...
  • 2025. október 17., péntek

    A szegénység elleni küzdelem világnapján, október 17-én indítja el hatodszor a Magyar Református Szeretetszolgálat a Karácsonyi álom programot.
  • 2025. október 16., csütörtök

    Templom, istálló, iskola – hogyan kapcsolódnak egymáshoz? Erre kerestük a választ Dunavecsén, ahol lóasszisztált fejlesztés indult idén szeptemberben ...
  • 2025. október 16., csütörtök

    Egy képzés, ahol a támogató közösség megtapasztalása legalább annyira fontos, mint a tanultak – mondták gyülekezetplántáló lelkipásztorok a City to Ci...
  • 2025. október 15., szerda

    November 10-ig várja a jelentkezéseket a Dunamelléki Református Egyházkerület Beruházási Főigazgatósága.
  • 2025. október 15., szerda

    A Református Pedagógiai Intézet október 11-én, szombaton tartotta Országos Katechetikai Konferenciáját a Ráday Házban.
  • 2025. október 14., kedd

    Református egyetemi misszió indult Pécsen október 1-jén. Az alapokat már a tavalyi évben letették, de teljes állásban most áll szolgálatba Szabó Leven...