Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás

A község bemutatása

Nyírkáta a Délkelet- Nyírségben, Nyíregyházától mintegy 49 km-re található település.


Református egyház

A XVI. század közepén reformátussá lett a lakosság és a templom is. Az 1696. évi katolikus templom összeírás idején református használatban volt, 1762-ben Csanádi István építette és a belsejét megújította. 1895-ig zsindellyel fedett fatornya volt. Ez évben kapta a mai formáját a templom: a keleti és nyugati végét lebontották, kelet felé hat méterrel kitoldották, a nyugati homlokzata elé építették a 30 méter magas tornyot. A 7,5*22 méteres belső térben sík, vakolt mennyezet falazott szószék, két támasz nélküli vasbeton karzat és 400 ülőhely van. Orgonáját Angsterr József építette. 1913-ban nyolc változattal.

A templom műemlék jellegű. Harangjait 1927-ben öntötték. 1923-ban készült el a toronyóra melyről a szerződésnek az okmánya még ma is meg van. Készítője Tébi János nagyváradi lakatosmester. A templomhoz tartozó lelkészi lak a templom mögött azzal egy portán 874 négyszögölön terült el. Ez az épület az idők múlásával használhatatlanná vált így 1996-ban teljesen lebontásra került.

2001. őszére egy új gyülekezeti komplexum készült el, mely áll öt szobából, konyha, három darab fürdőszoba, három darab WC, két nappali rész, egy iroda, két vendégszoba és gyülekezeti terem karzattal. Az épület alatt a régi száz éves pince megmaradt. További tervek: a templom teljes felújítása és a templom belsejét takaró középkori részek restaurálása. Az egyháznak kiemelkedő támogatói voltak: Csanádi János és az ő leszármazottjai valamint Herceg Odescalchy Gyuláné született gróf Dégenfeld Anna.












Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2026. november 05., csütörtök

    Az idei Harkányi Szabadegyetem a középkori Magyarország vallási és kulturális eseményeinek máig ható örökségét vizsgálja, különös tekintettel a ferenc...
  • 2026. november 04., szerda

    Nyilas Zoltán a következő dunamelléki püspök, Szathmáry Gergelyt főgondnoknak választották.
  • 2026. november 03., kedd

    Kényszerű válaszutak, forradalom, megtorlások és egy zongorába rejtett visszaemlékezés – a református múltfeltárás kapcsán még sok mindennel adósok va...
  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.