Nyomtat Elküld Olvasási nézet

SZIGETHY GYULA A KÁNTUS VOLT KARNAGYA SZÜLETÉSÉNEK A 100. ÉVFORDULÓJÁRA EMLÉKEZÜNK

Szigethy Gyula születésének a 100. évfordulójára emlékezünk ebben az évben.
1904. május 25. 2004. május 25.

Szigethy Gyula községünk szülöttje a kóruszene kiemelkedő alakja.

Megjelent 2003. májusára életéről és munkásságáról Ifj. Dr. Fekete Károly könyve Szigethy Gyula emlékezete címmel.

A könyv hátoldalán olvashatjuk a következőket:
"Szigethy Gyula egy zenei korszakváltás idején élt, és bebizonyította, hogy meg tudja érteni a kóruszene új irányzatát, sőt azt elsajátítva tovább is tudja adni annak eredményeit kórusainak, közönségének.
Amikor 1924-ben még tisztség nélküli teológusként vette át Mácsai Sándor kórusvezetői posztjait a Kántus, majd az Egyetértés élén, még a hanyatlásra ítélt dalárdastílus uralkodott. Szigethy Gyula egyik érdeme éppen az, hogy a harmincas-negyvenes években a Kodály munkássága nyomán megújult magyar énekkari művészetet át tudta adni énekkarainak és a másfajta zenéhez szokott vagongyáriak is felfedezték a Katonadal, a Huszt, a Karádi nóták szépségeit.-

Akik emlékeznek rá, valamikor Kántus tagok voltak és szerették, azoknak írjuk elsősorban, hogy itt szülőfalujában 2004. május 23-án ünnepélyes keretek között, lelepleztünk egy domborművet a gyülekezeti termünk külső falán. Ennek az ünnepi alkalomnak a részletes leírása egy fotóval együtt néhány nap múlva egy új alfejezetben látható lesz az érdeklődők számára! Ennek a domborműnek a kifizetésére lehet még mindíg adakozni is, adakozási célunkat megjelölve az OTP Bank Rt. 11744058-20022198-00000000 -as számlaszámra! Köszönjük az adakozók segítő szándékát!










Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2026. szeptember 22., kedd

    Eszközzé silányítás, traumatizálás, bántalmazás – az első dunamelléki református gyermekvédelmi konferencián az elméleti alapok mellett arról is szó e...
  • 2026. szeptember 21., hétfő

    Mind a nyolc dunamelléki egyházmegyében lezajlottak a jelölő közgyűlések, ezzel egyházkerületünkben is megkezdődött a tisztújítás folyamata.
  • 2026. szeptember 20., vasárnap

    Lehet-e jóízű a táblacsere? A Szeghalmy Bálint Református Oktatási Központban jártunk, ahol az idei az első tanév, amikor az iskola minden diákja már ...
  • 2026. szeptember 17., csütörtök

    Készülnek a bálványok, amiket nem a kinézetük alapján tudunk felismerni, sokkal inkább a saját viselkedésünk, érzelmeink, olykor túl heves reakcióink ...
  • 2026. szeptember 16., szerda

    A Ráday-napok idén is sokszínű programmal várja mindhárom tematikus napjára a dunamelléki reformátusokat – tudtuk meg a szervezőktől. Ízelítőnk a tanu...
  • 2026. szeptember 15., kedd

    Beiktatták szolgálatába Nagy Jánost, a Budapest-Nagyvárad téri Református Egyházközség idén megválasztott lelkipásztorát szeptember 13-án, vasárnap. A...
  • 2026. szeptember 15., kedd

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési Főigazgatósága pályázatot hirdet a tahi Sion Hegye Református Konferencia-központ vezetői munkakör...
  • 2026. szeptember 14., hétfő

    Tudósításunk a Paksi Református Egyházközség fennállásának 450. évfordulója alkalmával szervezett ünnepségről.
  • 2026. szeptember 14., hétfő

    Mennyire kapaszkodunk bele valamibe, ami elmúlt, ami lezárult; miért rettegünk a jövőtől és mit jelent az itt és mostban jelen lenni? Gondolatok az év...
  • 2026. szeptember 14., hétfő

    Szélfútta zsoltárok címmel a régizene, népzene és könnyűzene fúziójában meghangszerelt új összeállítással jelentkezik a Zsongom együttes.