Húsvéti útbaigazítás

„Ne féljetek; menjetek el, mondjátok meg az én atyámfiainak, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem." (Mt 28,10)

Nem tudom, mit tettem volna az asszonyok helyében. Még az angyallal történt találkozás szavait sem dolgozták fel. Ellentétes érzelmek vesznek erőt rajtuk. Félnek és örülnek. Félnek attól, amit még soha nem tapasztaltak meg. Feltámadott emberrel találkozhatnak. Örülnek, mert az angyal Jézusról beszél. Róla, akinél jobban talán még senkit nem szerettek.

Nem tudom, mit tettem volna az asszonyok helyében. Ők rohannak a tanítványokhoz, és szembe jön velük Jézus. A feltámadott, akiről az angyal beszélt. Köszön nekik. Mit lehet itt tenni? Ez már sok. Meg kell érinteni. Leborulnak előtte és megragadják a lábát.

Nem tudom, mit tettem volna az asszonyok helyében. Ők fogják Jézus sebes lábait, szemüket a földre szegezik. A Mester pedig szelíden útbaigazítja őket. Elűzi a félelmüket, aztán üzenetet bíz rájuk.

Nem tudom, mit tettem volna az asszonyok helyében. Azt azonban tudom, hogy úgy, mint egykor az asszonyok esetében, a feltámadott Jézus az én félelmeimet is elűzte, és üzenetet bízott rám. El kell mondanom az övéinek, hogy él a Mester, és várja őket. Nem egyenként, hanem mindannyiukat, akik tanítványainak vallják magukat. Várja őket a gyülekezetben, várja őket ott, ahová rendeli őket.

Ő ott volt Galileában. Ő mindig ott van; Ő mindig ott lesz, ahová az övéit hívja.

Áldás legyen a hírvivőkön; áldás legyen azokon, akik oda mennek, ahová a feltámadott Úr hívja őket. Áldás legyen a találkozások helyszínein. Áldja meg Ő a húsvéti örömünket!

Kereskényi Sándor