Nem az igazakhoz jöttem, hanem a bűnösökhöz

1958. nagyhét: háziasszonyom azzal köszöntött reggel, (hívő katolikus volt): „Maguknak reformátusoknak holnap lesz a legnagyobb ünnepük". Nagycsütörtök reggelén történt mindez.

Több, mint 50 év telt el azóta, de ma sem tudom, van-e ilyen, hogy legnagyobb ünnep, s egyáltalán kell-e , hogy legyen?

Ünnepekre viszont szükség van „Hat napon át munkálkodj, és a hetedik napot megszenteld" tanít a Szentírás.

Úgy gondolom azonban, amennyire fontos időnként megállni, emlékezni, ünnepelni, legalább annyira fontos, hogy az ünnepek és a hétköznapok is összefüggő folyamatot képezzenek, az ünnepek az emlékezésre, az elmúlt és előttünk álló feladatok átgondolására, az örvendezésre valók, na meg az önvizsgálatra, bűnbánatra is. Viszont úgy gondolom, nincs egy legnagyobb ünnep, Krisztus születésének, halálának, feltámadásának és a Szentlélek kitöltésének csak együtt van értelme. És akkor például a nagycsütörtök estét, az úrvacsora szereztetésének emlékét még nem is idéztük.

Az az őszi, sötét esős vasárnap este, amikor először kaptam személyes üzenetet az Úristentől legalább olyan fontos ma is, mint a legszebb karácsony vagy húsvét.

De az is kérdés, hol állok én nagypénteken? Nem szívesen gondolunk erre, még kevésbé merünk rá őszintén válaszolni.

Szerencsére az Úristen már tudja, de továbblép ezen a kérdésen, hiszen pünkösdkor Péter apostol nem kérdezte meg a sokaságtól, akkor hol voltatok, mit kiáltottatok, ki mellett álltatok?Nem kérdezte meg, mert Jézus értünk, bűnösökért halt meg... és feltámadott, bizonnyal feltámadott.

Kováts Gábor