Hosszú, 80 éves formálódás után,1907. szeptember 17-
én Budapesten, a Nemzeti Múzeumban alakult meg az
Országos Református Lelkészegyesület (ORLE). Elnöke
kezdetben Baltazár Dezső, majd Ravasz László, később
Szabó Imre volt. Célja, az volt, s maradt mind a mai napig,
amit az alapszabályzatban így fogalmaztak meg: "A
lelkészek egy szerves testületté egyesítése, és különösen az
egyházi társadalmi munka felkarolás által a református
egyházi élet valláserkölcsi és anyagi felvirágoztatása, a
kálvinista öntudat ébresztése, fejlesztése és terjesztése. Az
egyetemes felvilágosodás és nemzeti haladás nagy
érdekének előmozdítása és végül a lelkészek különös, úgy
erkölcsi, mint anyagi érdekeinek előmozdítása...- Ennek
érdekében az ORLE midig olyan egyházi vezetők, püspökök
megválasztását támogatta, akik kiálltak a lelkészi kar mellett
és védték a szolgatársakat, védték az egyházat.
A megalakulástól számítva eltelt egy évszázad. Hol
lehetett volna kellőképpen ünnepelni, ha nem a magyar
nyelvű Szentírás bölcsőjénél, Vizsolyban. Az ottani
református templomban gyülekeztünk 2007. szeptember
18-án hálaadó istentiszteletre, melyen igét hirdetett Dr. Tóth
Albert, egyesületi elnök, a János 10, 27- 30 alapján. "Az én
juhaim hallgatnak a szavamra...- Ünnepi beszédet dr. dr.
Csohány János professzor mondott, emlékeztetett az ORLE
elvégzett munkájára. Ezt követően megrázó volt végighallgatni
azt a hosszú névsort (ref. lelkészek, teológusok),
93 nevet, akiknek annyi mindent el kellett szenvedni
hitükért. Papp Vilmos, minden név után megemlítette: gulág
(politikai elítéltek munkatábora, legtöbbször koholt vádak
alapján), internálás (a közrend által veszélyesnek ítélt
személy fogva tartása), agyonverték, ló után kötötték... Az,
hogy itt, Felvidéken a lelkészeknek nem kellett ilyen módon
életüket adni a hitükért, sőt, még a palástot sem vették le
egyikükről se, az a Mindenhatónak köszönhető.