Bemutatkozás

„Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok”

( Jn.13,34-35)

Egyházunk híreiben ritkán szerepel Tiszaújváros neve. Volt már rá példa, hogy vannak olyan olvasók, akik ha erről a városról hallanak, az egykori Sztálinvárossal keverik össze, miközben a mi kis városunk a kevésbé dicsőséges Leninváros nevet cipelte 20 éven át. Ki gondolná, hogy ennek az egykori szocialista és ipari településnek, amely a hatvanas években gombamód növekedésnek indult, a gyökérszálai 750 esztendőre nyúlnak vissza. Mióta történelmi feljegyzés van, azóta a település számon tartott, mint Szederkény (Scederkyn). Az itt élő emberek életét és sorsát a Tisza folyó határozta meg. A mai fogalmaink szerint szinte élhetetlen körülmények között állták meg helyüket az itt élő halászó és földművelő emberek. A folyó szertelen kiöntései miatt a terület lápos és mocsaras volt. E mellett nem kímélte a helyi lakosságot az aktuális történelmi megszállások sorozata. Előbb a tatártörök hordák, majd Karaffa seregei tizedelték meg a népességet. A község életében 1651-ben történelmi változás következett be. I. Rákóczi György felesége, a Sárospatakon élő, református Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony bölcs döntést hozott, amikor 32 hajdú családot telepített be az akkor szinte néptelenné vált településbe, és adott nekik kiváltságlevelet. Az egyházi élet a pápai tizedjegyzék alapján már a 12. században kimutatható volt. A reformáció a 16. század második felében kezdett el ezen a vidéken terjedni, amit az is bizonyít, hogy Szederkénynek volt már református prédikátora – Szentmargithai János 1597. Településünk nagy hálával emlékezik meg Harsányi Istvánról, aki mint gályarab prédikátor írta be nevét az egyháztörténelem szomorú lapjaira a gyászévtized idején. Az itt élő szorgos emberek keze munkáját és hitét dicséri az 1790-ben felszentelt református kőtemplom. A hívek addig fatemplomban, illetve paticsfalú templomokban imádták Istent, ezeket azonban az árvizek rendre tönkretették. Hasonló sorsra jutott a mindenkori lelkészlakás is. A hosszú szegénységet váltotta fel a tizenkilencedik században az ún. tagosítás országos programja, amely Szederkényt is elérte. A helyi református egyház a nincstelen szegénységből jómódú gyülekezetté lépett elő. 250 hold földdel gazdálkodhatott. Ez lehetővé tette, hogy a kőtemplomot folyamatosan szépítsék, az akkori viszonyoknak teljesen megfelelő impozáns lelkészlakást építsenek (1904). Ez az anyagi kondíció tette lehetővé a református iskola és a tanítói hivatal létrehozását és fenntartását.
Ez a virágkor a második világháború végéig tartott. 1949-ben államosították az iskolát, elvették a javadalmi földeket. A gyülekezet megítélése oly mértékig leromlott, hogy 1951-ben büntetésből helyeztek ide egy olyan lelkipásztort és családját, aki nem volt hajlandó együttműködni a politikai hatalommal. Az erőszakos téeszesítés nyomán a parókia padlásából és a gazdasági épületekből magtárat csináltak. Ez az áldatlan állapot csak lassan enyhült. A falu szomszédságában épülő Tiszaszederkény-Újváros, 1970-től Leninváros, nem engedte meg a hitélet gyakorlását a városon belül. Az önáltató és hamis ideológia szerint a modern embernek nincs szüksége istenhitre és egyházra. Ez az erkölcsileg és lelkileg lesújtó állapot változott meg 1990-től.

A kommunista diktatúra megszűnésével elemi erővel tört fel az itt lakó emberekből a hitélet gyakorlásának igénye, és ezzel együtt az a vágy, hogy templomot építsenek a korábbi „templom nélküli városban”. Az újonnan idekerülő lelkészházaspár és a lelkes Presbitérium örömmel bízta meg Hoór Kálmán egri építészt egy méltó Isten-háza megtervezésére. Az alakuló gyülekezet imádságos és anyagi támogatásának gyümölcse az 1994 októberében felszentelt templom. Itt kell megemlítenünk azokat a támogatókat, akik Isten eszközeiként segítették a templomépítést. A helyi önkormányzat nemcsak területet biztosított az épületkomplexum számára, hanem anyagi támogatással is segített. Hasonlóképpen a helyi nagyvállalatok, a néhai TVK, TEV és a TIFO-AKZO hathatósan támogatták anyagilag és fizikailag a gyülekezet szándékát. Alig fejeztük be a templomot, Isten segítségével máris egy gyülekezeti ház építésébe kezdhettünk. Annak elkészülte után egy lelkészlakást is építettünk. Jelenleg a gyülekezetnek négy lelkipásztora van, akik teljes békességgel, egymást kisegítve igyekeznek szolgálni. Egyházközségünk életében számottevő a 2000. esztendő, amikor Tiszaújvárosban megalakult az önálló Presbitérium 10 fővel. Így vált Tiszaújváros és Tiszaszederkény társegyházzá, amelyek működése azóta is Isten dicsőségét gond nélkül szolgálja. Tiszaújváros adottságai lehetővé tették, hogy a gyülekezet szolgálatát idősgondozással is kiterjessze. A 2000-es évek elején kiírt Széchenyi-pályázat keretében kezdhettük meg egy idősek otthona építését. Az intézmény avatása és az első lakók beköltözése 2004 decemberében történt. A missziói küldetésünk ezzel nem ért véget. Tiszaújváros Város Önkormányzata polgármesterének segítségével és hathatós támogatásával 2012-ben egy addig önkormányzati iskolát egyházi fenntartásba vehettünk. A magyar-angol kéttannyelvű iskolába közel négyszáz gyermek jár. 2017-ben, az akkori polgármester úr támogatásával egy már működő önkormányzati óvoda lett református intézménnyé, ahova közel 70 gyermek jár, akik reménységünk szerint az utánpótlást jelentik a működő református iskolába.

A két református templomban vasárnaponként 200 körüli az igehallgatók lélekszáma. Különböző lelki és közösségi alkalmak (bibliaórák, kirándulások, énekkar) erősítik a falu és a város lelki egységét. Ebből is érzékelhető, hogy a társegyházközség mint intézmény gond nélkül, szépen Isten dicsőségére működik. Külön öröm számunkra az, hogy ez a békesség nemcsak a gyülekezeten belül valósul meg, hanem a város más egyházaival, intézményeivel, és kiemelten a helyi önkormányzattal is. Tapasztalatom szerint rendkívül ritka az a település, ahol az önkormányzat számít a helyi egyházak közéleti szereplésére. A felekezetek életét lehetőségük szerint támogatja, és polgármester úr elmondása szerint ez egy hosszú távú stratégia része. Őszintén kívánnánk minden településre ilyen harmonikus együttműködést a város és az egyházak között. Úgy hisszük, hogy gyülekezetünk missziói küldetése (a krisztusi békesség megélése és hirdetése), és a városvezetés között szükséges a jó példa, hiszen ez pozitív hatással van a település lakosságára. Reméljük, hogy ez a rövid beszámoló arra a gondviselő Istenre mutat, Akinek ígéreteire minden körülmény között számíthatunk, és Aki tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.

Dr. Varga István vezető lelkipásztor

(Megjelent a Presbiter folyóirat 2018. évi 6. számában)