A nyár folyamán a Kolozsvári Magyar Rádió riportere, Csatári Melinda a Koinónia Tháborban járt. Az elkészült riport még a táborozásunk idején elhangzott a rádió hullámhosszán, ezt most írásban is közzé tesszük. Ezúton is hálásan köszönjük, hogy a riport anyagát a Tóközhír rendelkezésére bocsátotta.

Csatári Melinda, riporter: Milyen táborban vagyunk?

Visky András, táborvezető: Az úgynevezett Koinónia Tháborban vagyunk, amely magát hosszú éveken át keresztyén értelmiségi tábornak nevezte. Ma már felismertük azt, hogy az értelmiségi fogalmat csupán szociológiai problémaként értelmezzük, tehát az az értelmiségi, akinek van egy diplomája, egyetemi végzettsége. Mi nem csupán úgy gondoljuk, hogy az volna az értelmiségi. Értelmiségi az, aki gondolkodó módon él a világban, reflektív módon, felelősséggel él saját kis közösségében, és ezt meg tudja valamilyen értelemben fogalmazni annak a közösségnek is, aki tulajdonképpen ezt a tábort is létrehozta, és működteti.

Az egyik mestere egy parasztember volt, a híres Papp Anti bácsi, aki nagyon nagy hatással volt ránk. Anti bácsi értelmiségi volt.
Itt van közöttünk például a Magyar Akadémiának egyik tagja is, genetikus kutató.

Itt vagyunk körülbelül százhatvanan, ez egy családbarát tábor, azok, akik bejelentkeznek, a gyerekeikkel együtt jöhetnek. A gyermekeknek külön programot ajánlunk, van egy programszervező csoportja a gyermekcsapatnak. Azon kívül minden rendű, rangú és foglalkozású ember is megtalálható a táborunkban.

Ez nem szól egy szűk körnek. Az a barátunk, aki most az áhítatot tartotta, evangélikus, vannak közöttünk katolikusok, és természetesen reformátusok is.

Visky Péter, táborvezető: Román ortodoxok is lesznek, most kifejezetten egyre gondolok, aki előadást is fog tartani. Ő a román Gulág szakértője, Ruxandra Cesareanuról van szó. Egy egész napos előadást fog tartani három személyiségről, akik a kommunista börtönökben különböző ellenállási formákban élték túl a rettenetes szenvedéseket, megaláztatásokat: Nicolae Steinhardt, Iuliu Hossu és Richard Wurmbrand.

VA: Nekünk nagyon fontos az is, hogy ne csak szakértő legyen az előadó, hanem valamilyen értelemben sikerüljön egymás között személyes kapcsolatot is kialakítanunk. Nem csak a szavaira van szükségünk, nem csak a tudására van szükségünk, hanem tulajdonképpen a személyére is szükségünk van.

VP: Az idei táborunknak témája a Fájdalom. Az embernek ezt az alapvető tapasztalatát szeretnénk körüljárni teológiai, orvostudományi, filozófiai szempontok alapján. Így reménységünk szerint kialakul egy összkép arról a fájdalomról, amely mélységesen jelen van ebben a világban.

CsM: Mulatság is lesz?

VA: Mulatság folyamatosan van, ezen belül a Mrozek "mulatsága- is lesz. A tábor azt is feladatának tartja, hogy ne elitizálja az értelmiségi problémát. A középiskolásokat is mindig aktívan bevonjunk. Jöjjenek és adjanak nekünk valamit. A középiskolások gyakran azt élik meg, hogy nekik csak elfogadniuk kell a nagy kinyilatkoztatásokat, okosságokat az idősebbek részéről. Mi úgy gondoljuk, hogy nagyon sokat adhatnak ők nekünk, sokat tanulhatunk tőluk, ezt nem patetikusan mondom, apaként is mondom ezt. Fontos, hogy ők egy ilyen szomorú mulatságról, amelyben megjelenik a fájdalom, tehát ebben az értelemben része a témának, hogyan bírja megszólaltatni ezt a problematikát három egészen fiatal ember, az Apáczai Líceum diákjai: Visky Ábel, ifj. Visky András, valamint Imecs Levente. Az általuk bemutatott darabot diákjaim rendezték és dramatizálták. Külön öröm nekem, hogy a diákjaim középiskolások felé úgy nyitottak, hogy ebből végül egy olyan előadás lett, amit sok helyütt előadtak, még Budapesten is.

VP: Immár a tizenhatodik keresztyén értelmiségi tábort szerveztük meg. Kialakult egyfajta hagyománya. A táborlakók egymást hívogatva, a tábor befogadóképességét messze túlhaladták a jelentkezők. Családok érkeznek, karonülő gyermekektől elkezdve egészen az ötven, hatvan éves korosztályig. Erdély különböző régióiból, az anyaországból, Ausztriából, Hollandiából is érkeztek a táborunkba. Gyakran azt éljük meg, hogy inkább lebeszélni kellene az embereket, most már ne jelentkezzetek, mert túlhaladtuk a tábor befogadóképességét, de egyelőre még nem volt szívünk azt mondani, hogy ne gyertek.

VA: Az idei táborunk témája, amint már elhangzott, a Fájdalom. A fájdalom túl személyessé lett korunkban, elzárkózunk a saját fájdalmunkban. A fájdalom tulajdonképpen mindig nyilvánosság elé került, kiáltani lehetett. A kiáltás nem volt szégyen, a fájdalom a közösséget aktivizálta arra, hogy az egyénnek a szenvedései körül fölépüljön, és egységessé váljon. Éppen ezért van például olyan hosszú szabadidő: a délután teljesen szabad, hogy személyes beszélgetések jöjjenek létre. Itt vannak pszichológusok, pszichiáterek, gyógypedagógusok, orvosok, a tudománynak nemzetközileg elismert képviselői, vannak teológusok, lelkigondozók, és vannak a tábornak bohócai is. Nagyon szeretnénk vigyázni arra, hogy a tábor ne egy egyneműsítő klub legyen, ne ugyanolyan fajta embereknek a gyülekezése. Mi azt szeretnénk, hogyha nagyon különböző emberek találkoznának itt.

Fontos, hogy délutánonként a gyermekeinkkel egy focit csináljunk végig, mert hogy a táborban nagyon sok minden fontos, de azért a közös focinál nincsen fontosabb mégsem. Mint tudjuk, ez is a tábor hagyományához tartozik: a közös játék, a kirándulás. Arra szeretnénk bátorítani az embereket, hogy örüljenek annak, akik, hiszen helyettesíthetlenek. A tábor ezt szeretné üzenni, még egy hasonlót nem találunk sehol az univerzumban, mint éppen azt az embert, aki ide belép közénk.