"...Isten munkatársai vagyunk...- (1Kor 3,9)

Az Újszövetség egyházfogalma nem feleltethető meg egy az egyben a korabeli görög nyelv ide vonatkozó ekklésia fogalmával, például Platón politikai értelemben vett népgyűlés összehívásával, már csak azért sem, mert a két népgyűlés közötti időszakaszban nincs ekklésia.

Az Ószövetségben az "ekklésiát- ("összehívott gyűlés-) birtokos jelzős összekapcsolása az "Úrral- (Jáhvéval) döntően minősíti és elkülönbözteti a kifejezés kereszténység előtti görög értelmétől. Ennek eredményeképpen már nem akármilyen emberek akármilyen összegyülekezése megy végbe. Isten ekklésiája több mint bármi más eseményhez kapcsolódó, bármikor történő összegyülekezés. Ekklésia az Isten által előre kiválasztottak seregének folyamatos összejövetele, melynek középpontja maga az Isten, gyakorlati, avagy liturgikus értelemben meg a közöttünk levő, bennünket személyesen megszólító, megvizsgáló és megelevenítő Ige.

Az újszövetségi szóhasználatból az is egyértelműen kimutatható, hogy az ekklésia tagjai nem csupán önmagukért léteznek. A kétféle jelzős szerkezetben szereplő fogalom: egyfelől "az Isten egyháza- vagy "Krisztus egyháza-, másfelől az adott hely, környezet egyháza. A keresztyén gyülekezetet ez a kettős viszonyulás határozza meg: Isten képviselete egy adott helyen.

A két kapcsolat egyikét sem volna szabad elhanyagolni. Mert ha a gyülekezet túlságosan azonosul lakókörnyezetével, akkor nem az Isten ítéletének és kegyelmének eszköze lesz számára az adott hely. Ha viszont kizárólagosan tagjainak Istennel való kapcsolatával törődik, akkor hátat fordít környezetének, és valamilyen idegen testként elszigetelődik.

Az egyház nem absztrakt általánosság, hanem a gyülekezetek közössége, ezekben él és nem intézményeiben. Az egyház ismertető jegyei (notae ecclesiae) a gyülekezethez vannak kötve!

Az egyház létformája a gyülekezet. Akiket Isten el-/kihív, azokat a gyülekezet közösségébe tereli, ahol senkinek nincs közvetlen kapcsolata a másikkal, hanem mindig csak közvetett kapcsolatban éli meg felebarátjával az egymáshoz való tartozás csodáját, tudniillik az élő Jézus Krisztus által.

Csakis eme feltételek alatt fennálló gyülekezetben élhető meg a munkatársak közösséget építő szolgálata.

Az ÚSz gyülekezeteiben a munkatárs kifejezés gazdag jelentéssel bír: együtt működni, együtt munkálkodni, mert a körülmények alkalmasak és a feltételek adottak összedolgozni valakinek a javára. A kedvező körülmény azzal vette kezdetét, hogy világunkba bejelentetett Isten országának valósága.

A Pál apostol által gyakran használt görög szó, a szünergeó olyan munkatársi elkötelezettséget jelent, mely elsősorban nem horizontális vonatkozású, abban az értelemben, hogy egy ember szolgál a másiknak, vagy emberek összefognak, hogy szolgáljanak egy, a maguk által meghatározott ügyet, hanem kifejezi annak csodáját, hogy Istennel kerültek munkatársi kapcsolatba, és ennek eredményeképpen már bátran és fölszabadultan kapcsolódhatnak a gyülekezet adta szolgálatok sokszínűségébe az Isten országáról szóló evangélium ügyéért. A munkatárs munkáját a munkaadó szabja meg. Nincs olyan gyülekezeti tag, aki ne lenne érdekelt részt venni ebben a munkatársi közösségben.

Erről az alapról eredeztethető a munkatársak közötti egység, amely sokféleség az egységben és egység a sokféleségben.

Pál apostol szolgálatának jelentősége nemcsak abban keresendő, hogy sokakat elvezetett Krisztus megismerésére, hanem abban is, hogy a Krisztus-követőkből elkötelezett munkatársak lettek. Nélkülük az evangélium nem járhatta volna át az egész Római Birodalmat.

A "munkatárs- megjelöléssel illetett atyafiak a szolgálati területek sokszínűségéről adnak hírt. Pál apostolnak voltak munkatársai az igehirdetés és az imádság szolgálatában, a gyülekezetek építésében és szervezésében, a tévtanítások elleni küzdelemben, a szeretetadományok összegyűjtésében és célba érkezésében, a levélírói és a levelek kézbesítésének szolgálatában... és még hosszasan sorolhatnám a "karizmatikus- munkatársak szolgálati területeit.

Gyülekezetünk tagjait indítsa Isten Lelke, hogy a szolgálatok sokféleségében ki-ki fölfedezhesse a sajátját és azt örömmel végezhesse az Isten dicsőségére.

Visky Péter, lelekipásztor

(Részlet abból az előadásból, amely hangzott el a lelkipásztorok és presbiterek konferenciáján 2006. szept. 29-én a Kolozsvár-Külmonostori gyülekezetben.)