Társadalmunk egyik uralkodó törekvését a szüntelen fölemelkedésben, a teljesítmények növekedésében lehetne meghatározni. Nincs olyan nap, hogy ne találnánk magunkat szembe olyan természetű ösztönzésekkel, melyek ne propagálnák a ranglétrán történő felemelkedés nagyszerűségét. A reklámipar, amely magabiztosan épít eme vágyakozásunkra, folyamatos agresszivitással lebegteti szemünk előtt a legjobbat, a legszebbet, a legelőnyösebbet, a legkényelmesebbet, a bombabiztost... s már nem is annyira cipőt vásárolunk, hanem a biztos fellépéshez óhatatlanul szükséges kelléket.

S történnek mindezek akkor, amikor néhány hét múlva a szellemi és anyagi csúcsok meghódításának kecsegtetése fokozódni fog a még nagyobb lehetőségek "házában-, az Egyesült Európáéban, amely a korlátlan növekedések Eldorádójaként kínáltatja majd magát.

A földre született Jézus Krisztusban maga a teremtő Isten szállt alá teremtményei közé. A mennyei, a fentről való Ádám fiai, a földből valók közé érkezett és lakozást vett közöttünk, bejelentve ezáltal az Isten országának elközelítését, uralma növekedését és békéjét, melynek nem lesz vége.

Mi, a földi keretek között meghatározott, a fölemelkedés vágyától átitatott gondolkodású emberek, miképpen viszonyuljunk a felülről alászállott Jézus Krisztushoz, az Ember Fiához?

Keresztelő János bizonyságtétele így szól: "Jézus Krisztusnak növekednie kell, nékem pedig alább szállanom.- (Jn 3,30)

Ezzel a kijelentéssel János egy, az emberi fölemelkedés módozataitól teljesen más növekedésre hívja föl a figyelmet, nevezetesen egy olyanra, amely az alászállással veszi kezdetét. Semmi nincs a világon, ami annyira természetünk ellenére való volna, mint éppen a fejünk meghajtása.

A jánosi mondásban azonban a legfeltűnőbb az, hogy nincs benne semmi szomorúság, semmi rezignáció, kénytelen-kelletlen beletörődés az alábbszállás létformájába mint megváltoztathatatlanba. Sőt! A közvetlen megelőző versben (29. v.) egyenesen menyegzői örvendezésről, ujjongásról szól, mint aki jól tudja, hogy nincs annál nagyobb boldogság, mint Krisztus növekedése egy ember, egy közösség életében.

Ezzel szemben az örömtelen alászállás beteggé tesz, a "mindig csak nekem kell engednem- érzése személyiségzavarokat okoz, depresszióba kerget, s végül tragikus "alászállásokhoz- vezet.
Már csak ilyen meggondolásból is igazi terápiát jelenthet életünkben a Krisztus növekedését szolgáló alábbszállás. Nem beszélve arról, hogy az Isten országában nincs is másfajta örvendezés, mint a Krisztus növekedéséből származó.

Ha az Isten Fia érkezésének kezdetén emberek így találkoztak Vele, nem lesz ez másként a második eljövetelkor, alászálláskor sem, amikor azonban növekedése már nem fog alkalmazkodni az emberi elvárásokhoz, mert akkor minden térdnek meg kell hajolnia Ő előtte, ha akarja, ha nem!

Addig is, Jézustól tanuljuk naponta, hogy Ő szelíd és alázatos szívű.
Jussunk bizonyosságra afelől, ha Ő növekedik közöttünk, azon senki sem veszíthet.

Áldott karácsonyi örvendezést és élő reménységben gazdag új esztendőt kívánok,

Visky Péter, lp.