Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Akarsz-e meggyógyulni? (János Evangéliuma 5:1-14)

 

  1. 1. Ezek után ünnepük volt a zsidóknak, és felment Jézus Jeruzsálembe.
  2. 2. Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy medence, amelyet héberül Bethesdának neveznek. Ennek öt oszlopcsarnoka van.
  3. 3. A betegek, vakok, sánták, sorvadásosak tömege feküdt ezekben (és várták a víz megmozdulását.
  4. 4. Mert az Úr angyala időnként leszállt a medencére, és felkavarta a vizet: aki elsőnek lépett bele a víz felkavarása után, egészséges lett, bármilyen betegségben is szenvedett).
  5. 5. Volt ott egy ember, aki harmincnyolc éve szenvedett betegségében.
  6. 6. Amikor látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már milyen hosszú ideje, megkérdezte tőle: „Akarsz-e meggyógyulni?”
  7. 7. A beteg így válaszolt neki: „Uram, nincs emberem, hogy amint felkavarodik a víz, beemeljen a medencébe: amíg én megyek, más lép be előttem.”
  8. 8. Jézus azt mondta neki: „Kelj fel, vedd az ágyadat, és járj!”
  9. 9. És azonnal egészséges lett ez az ember, felvette az ágyát, és járt. Aznap pedig szombat volt.
  10. 10. A zsidók ekkor így szóltak a meggyógyított emberhez: „Szombat van, nem szabad felvenned az ágyadat.”
  11. 11. Ő így válaszolt nekik: „Aki meggyógyított, az mondta nekem: Vedd az ágyadat, és járj!”
  12. 12. Megkérdezték tőle: „Ki az az ember, aki azt mondta neked: Vedd fel és járj!?”
  13. 13. De a meggyógyított ember nem tudta, hogy ki az, mert Jézus félrehúzódott az ott tartózkodó sokaság miatt.
  14. 14. Ezek után találkozott vele Jézus a templomban, és ezt mondta neki: „Íme, meggyógyultál, többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjék veled.”

 

Az Úr Jézus kérdése talán ma még aktuálisabb, mint ott akkor a Bethesda tavánál, hiszen nem csak az egyes ember, hanem az egész társadalmunk beteg. ... s mielőtt rátérnék a gyógymódra, néhány gondolat a betegségről a Szentírás alapján.

Betegnek lenni egy állapot... ilyenkor nem jó általában az ember közérzete, sokkal ingerlékenyebb, türelmetlen, telis- tele van az ember szíve félelmekkel... "miért", "mi lesz velem", "meggyógyulok-e" és a kérdések kötik le a gondolatait... az Isten Igéjében is így találjuk ezt... mindazok, akik valami betegség kapcsán felkeresték az Úr Jézust azért tették, mert szerettek volna ezen kérdéseikre jó válaszokat kapni, illetve a teljes gyógyulás állapotába kerülni. Az első kérdés tehát a "miért" - és bizony a Szentírás nem rejti véka alá, hogy a legtöbbször a betegségeinknek lelki eredete van, csúnya szóval "pszihoszomatikus" okai vannak, azaz valami nincs rendben a lelkünkkel. Hogyan lehet beteggé a lélek? Az Ige megadja erre is a választ: a bűnök miatt. Sokszor ezek nyilvánvalók mások számára még akkor is, ha próbáljuk eltitkolni, elrejteni, s ez okozza ma is a legnagyobb gondokat - főleg eltitkolt és elrejtett bűnök -, és ezekkel a a lelki dolgokkal az a baj, hogy a lelki elhajlásainknak van testi vetülete (pl. parázna gondolatból nyilvánvaló tett stb...).

Bibliai példa Dávid király, aki leírja "míg elhallgattam megavultak csontjaim a napestig való jajgatás miatt..." - tehát első renden az ember életében a betegségeket ma is nagyrészt azok a bűnök okozzák, amibe belehúz, belecsábít bennünket a Sátán. Sajnos az is tény, hogy ezeket is olyan mesterien csinálja, hogy sokszor észre se vesszük. Meggyőződésem, hogy a rákos elváltozások 70 %-a ilyen lelki okokra vezethető vissza (a fennmaradó 30% -ék a bűneset következtében az ember fizikai végességével együtt járó betegségek, hiszen maga a betegség, éppúgy mint a halál, a bűneset következménye az ember világában). Nem volt ez másképp Jézus korában sem. Azt olvassuk az Igében: "volt egy ember, aki 38 éve szenvedett betegségében..." - ez egy állapot megjelölés. Akik voltunk már huzamosabb ideig betegek tudjuk ez milyen - ez egy durva állapot. Engem 4 éves koromban műtöttek meg a szívemmel, s ma is vannak a kórházban töltött időkről emlékeim - durva helyzet és állapot - s jön a kérdés: "mi lesz velem?" - s elkezdünk keresni... keresni a gyógyulás útját... így volt ez akkor is, éppúgy, mint ma... vitték a betegeket fűhöz, fához, mindenféle kuruzslókhoz "hátha segít".

Itt a bibliai történetben is ez van: "levitték a betegeket a Bethesda tavához, mert időnként megmozdult a víz, s aki elsőnek lépett bele a víz felkavarodása után, azonnal meggyógyult..." - mi ez, ha nem babona és kuruzslás? Ma is hányan hisznek e fajta és okkult dolgokban? Energiával való gyógyítás, természetgyógyászat stb... és mindez nemcsak, hogy nem segít, de tovább is rontja az amúgy is beteg ember állapotát... ezért nem mindegy, hogy kiben és miben bízunk... a történetben pedig az Úr Jézus odamegy egy ilyen állapotú emberhez, akiről azt tudjuk, hogy 38 éve szenved a betegségében és neki szegezi a kérdést: " Akarsz-e meggyógyulni?" - S testvérem, kedves olvasó hadd szegezze most neked is e kérdést az Élő Isten! Mert ha meg akarsz gyógyulni, akkor ehhez rá kell döbbenned, hogy nincs olyan ember, aki igazán segíteni tudna rajtad, ahogy itt a történetben is elhangzik a beteg részéről: "nincs emberem!"...

Nemrég volt egy orvos konferencia, ahol neves professzorok és tudósok mondták el, hogy ők gyógyítani, csodát tenni nem tudnak, csak a gyógyulás irányába tudják terelni a betegeket a mindenféle gyógyszeres kezeléssel és a műtétekkel... a gyógyulás és a teljes felépülés titka nem náluk van... és nem is a beteg gyógyulásba vetett hitén múlik... bár az is igaz, hogy ez előbbi és utóbbi is elő tudja segíteni, hanem egyedül a gyógyulás és a teljes felépülés titka az Élő Istennél van! "Akarsz-e meggyógyulni?" - ott akkor erre a kérdésre a beteg kimondta az "igen"-t... te is végre hallgass az Élő és feltámadt Isten Fiára Jézus Krisztusra, Aki meg akarja menteni nem csak a lelkedet, hanem a testedet is, mert van itt még feladatod, amit neked kell itt elvégezned! Csak végre mondd ki az "igen"-t Neki és meggyógyulsz, éppúgy, ahogy a Bethesda tavi beteg!

Ámen!

-NTESO-

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 6, összesen: 119826

  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...
  • 2024. április 04., csütörtök

    Folytonosság és változás, külső tényezők és személyes hit, individualizmus és felekezeti elkötelezettség, ébredés és szekularizáció teszik sokszínűvé ...