A harag

Néhány hete Istentisztelet kezdete előtt ültem a párommal a templomban, s magam mellé az üres székre letettem a két énekeskönyvet. Úgy öt perc múlva a mögöttünk lévő sorban ülő hölgy elvette a székről az egyiket. Első reflexből felkaptam a másikat, nehogy azt is elvegye, majd arra gondoltam, esetleg már odaadtam a páromnak az egyiket, s ezt meg is kérdeztem tőle. A válasz az volt, hogy még nem. A következő reakcióm a harag volt, hiszen méltánytalanság ért. A mögöttem ülő hölgy észlelte a zavart az erőben, és visszatette az énekeskönyvet. Közben én is leküzdöttem a haragomat, és arra gondoltam, esetleg azt hitte hogy a párja hozta a könyveket, aki ott ült mellette. Felálltam, és elindultam az előtér felé; félúton meggondoltam magam, de aztán mégis inkább kimentem, és a polcról levettem két újabb énekeskönyvet. Azokat bevittem, és odaadtam a hölgynek és párjának, mintegy engesztelésül, amiért magamban csúnyákat gondoltam róla, pedig biztos, hogy a szívében nem volt rosszakarat.

Nem sokkal ezután történt a következő eset is. Mentem a munkahelyemre, amihez többek között egy bevásárlóközponton keresztül vezet a legrövidebb út. Amikor odaértem az automata ajtóhoz, azon épp egy idős házaspár haladt át, elfoglalva az egész bejáratot. Egymást karonfogva mentek, szabad kezeikben egy-egy botot vittek, azzal is segítve a járást. Ennyiből már elképzelhető, hogy lassan mentek, én pedig siettem. Első gondolatom a harag volt – akadályoztatva éreztem magam, és erre, ha csak gondolatban is, de rögtön agresszióval reagáltam. Aztán elszégyelltem magam, és arra gondoltam, hogy dédnagymamám – aki egyébként 102 évet ért meg – is lassan mozgott az utolsó egy-két évtizedben. Mire nyílt egy kis helyem arra, hogy előzzek – ez nagyjából 5 másodperc volt – már elmúlt a harag, de megmaradt a szégyenkezés.

E két eset egy-két héten belül történt, és úgy érzem, ennek van üzenete is számomra. Az utóbbi időben nagyon igyekszem, hogy a szívemben minél kevesebbszer verhessen tanyát a harag. Ez persze nem mindig könnyű, mindenesetre törekszem rá. Egyrészt mert a harag azt eszi, akinél van; másrészt pedig azért, mert a düh végső soron saját magam büntetése valaki más hibája miatt. Legfőképpen pedig azért, mert a szeretet és a harag nem nagyon fér meg egymással, én pedig szeretném inkább a szeretetet választani.

-IK-

Üröm, 2015 február