belépés | regisztráció RSS

Publikációk Elküld Nyomtat

Ismeretlen

Hitvalló nyilatkozat (1955-56)

A Hitvalló Nyilatkozat 1955 tavaszán készült fiatal református lelkészek közreműködésével egy Budapest környéki parókián. 1955 őszén a Budapesti Református Theológiai Akadémia centenáriumán lett ismert a világkeresztyénség ottlévő képviselői előtt. 1956 nyarán az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottsága galyatetői tanácskozásán hozták nyilvánosságra a külföldi egyházak képviselői, s ennek nyomán akkor bejárta a világsajtót. Magyarországon eddig még nem jelent meg a Hitvalló Nyilatkozat, de hivatkozás történik rá Péter János cikkében, az Ut 1956. október 7-13. számában és Kádár Imre: Egyház az idők viharaiban c. hírhedt könyvében (Bp. 1957), valamint Kónya István: A "Keskeny úton" a "szolgáló egyház" felé című 1988 decemberében megjelent könyvében (Akadémiai Kiadó, Bp.) a 221. kk. lapokon. A teljes szöveget, mint a tárgyilagos történetírás meg nem kerülhető dokumentumát a tabuk köréből kivonva az alábbiakban közreadjuk. (A Szerk.)


"Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz" (Zsid 13,8)

1. "Aki hisz a Fiúban, örök élete van: aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem lsten haragja marad rajta" (Jn 3,36).
Jézus Krisztus újjáteremtő munkája az Ige által végződik el az emberben és csak a Szentlélek munkálta személyes hit által lesz gyümölcstermő valósággá. Noha hisszük, hogy Isten az Ő általános kegyelme által, a bűn által totálisan megromlott embervilágban bizonyos ideiglenes megoldásokat nyújt, mégis valljuk, hogy gyökeres megoldást csak az új teremtés ad, aminek részesei csak azok, akik Jézus Krisztus váltságát személyes hit által elfogadják.
Hamisnak tartjuk tehát azt a tanítást, mely szerint a megváltás erői úgy működnek a profán történelemben, hogy ott egy állandó, pozitív irányú fejlődést idéznek elő. A történelmi materializmus optimista fejlődés-hitének ez a szótériológiai szentesítése igeellenes. Igeellenes tehát az a teológiai mezbe öltöztetett történetfilozófia, amely szerint jelenlegi társadalmi rendünket a hivatalos egyházkormányzat több nyilatkozatában a megváltás pozitív történeti hatásának, és ennek ilyen értelmű igenlését a keresztyén hit tartalmává teszi. A Krisztusban való újrateremtés kiteljesedésének irányát a szüntelen megújuló egyházban és nem bizonyos politikai, gazdasági formák változásában látjuk. A megváltás nem Isten országává növekedő profán történelmet, hanem egyre inkább kibontakozó üdvtörténelmet eredményez.

2. "Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek" (Mk 16,15).
Valljuk, hogy az egyház azért van, hogy a világot evangélizálja. Az egyház a missziói szolgálatról soha, semmi körülmények között nem mondhat le. Amennyiben lemond, létének értelmét adja fel. E küldetés tartalmilag Isten élő Igéjének hirdetését jelenti, amelynek középpontjában Jézus Krisztus kereszthalálának és feltámadásának ténye áll.
Ezt a szolgálatot be kell töltenie az egyháznak, akár igényli a világ, akár nem. E feladatát be kell töltenie akkor is, ha esetleg a világ, illetve az államhatalom akadályozná, vagy egyenesen megtiltaná. Ebben az esetben kerülhet az egyház illegalitásba s léphet akaratlanul is a mártír egyház, a szenvedő egyház útjára. A Szentírásnak és történelemnek egybehangzó tanítása az, hogy amikor az egyház komolyan vette missziói küldetését, mindig üldözésben és szenvedésben volt része. A Krisztus szenvedéseiben való részesülés az egyház kiváltsága, s ennek elkerülése legtöbbször csak júdási úton, a Krisztus elárulása útján volt lehetséges.
Növekvő aggodalommal látjuk, s bizonyosodunk meg afelől, hogy mikor egyházkormányzatunk beszüntette missziói telepeinek működését s a nem lelkészi személyek, az úgynevezett ,.laikus" munkások mindennemű missziói szolgálatát eltiltotta, kihasználatlanul hagyta az egyház és állam között 1948-ban kötött egyezményben foglalt lehetőségeket, a különféle missziók (gyermek, ifjúsági, pogány, cigány és iszákosmentő misszió) teljes letiltását vagy igen nagyfokú korlátozását idézte elő. Mindezzel a mai hivatalos egyházkormányzat az evangélizációs szolgálat tudatos és tervszerű elgáncsolását tűzte ki célul. A legaggasztóbb az, hogy mindezeknek teológiai magyarázatát is adva, e felelőtlen tetteket úgy ünneplik, mint missziói felfogásuk megújulását. Az egyház e missziói küldetésével egyet nem érthetünk és Krisztus Jézus parancsának engedelmeskedve, a tiltó rendelkezések ellenére a missziói szolgálat bátor továbbfolytatását minden egyháztagra, különösen a lelkipásztorra nézve kötelezőnek tartjuk.

3. "Minden lélek engedelmeskedjék a felső hatalmasságoknak: mert nincsen hatalmasság, - hanem csak Istentől: és amely hatalmasságok vannak az Istentől rendeltettek" (Rm 13.1);

"Istennek kell inkább engedni. hogynem az embereknek" (Csel 5,29).
Hisszük, hogy jelen politikai hatóságunk is Istentől rendelt hatóság, amelynek az őt megillető tisztelettel, érte való imádsággal és mindazokban a dolgokban való engedelmességgel tartozunk, amik Isten törvényével nem ellenkeznek. Tehát a politikai reakciónak nem vagyunk hívei, sőt ellenezzük azt. A múlt visszaállítására sóvárgó politikai ellenforradalom minden kísérletét ellenezzük. Állampolgári kötelességeinket őszintén és örvendező szívvel teljesítjük. Valljuk, hogy elmúlt társadalmi rendünk Isten igazságos ítélete folytán megítéltetett, de valljuk, ugyancsak az Ige világosságánál, hogy a jelen állami és társadalmi rend - mint mindegyik - magán hordozza a bűn bélyegeit, tehát számos olyan vonása van, amit az egyház nem igenelhet. A hitben engedelmes egyháznak a mindenkori államhatalom felé való prófétai szolgálatából következik, hogy az állampolgárok javát és igazságot szolgáló tetteiben bátorító és biztató igenléssel megerősítse a hatalmasságot. A hibákra, mulasztásokra, bűnökre azonban újra és újra rámutasson, mint az állam gyógyulásra szoruló sebeire.
Aggodalommal látjuk, hogy mai egyházkormányzatunk a prófétai szolgálatnak csak az első felét tölti be, a másik felét teljesen elhallgatja s ezáltal szolgálatának egyensúlya annyira felborul, hogy a szolgáló egyház "kiszolgáló" egyházzá vált. E helyzetet csak súlyosbítja és tetőzi az a körülmény, hogy egyházkormányzatunk olyan dolgokat is igenel, amelyekre nézve tiltó prófétai szavát kellene hangoztatnia. Ezért nemcsak arról van szó, hogy a világ felé való szolgálat egyensúlya felborult, hanem arról is, hogy egyházunk - éppen szolgálata közben - az igazmondás érveit látszik elveszíteni, megfeledkezvén az egyház Urának főpapi könyörgéséről: "Szenteld meg őket a te igazságoddal: a te Igéd igazság" (Jn 17,17). Éppen ezért szükségesnek látjuk emlékeztetni minden testvérünket, hogy amikor állami, vagy egyházi feletteseink előtt állunk, engedelmeskedjünk félelem nélkül Urunk akaratának azzal, hogy beszédünkben és cselekedetünkben legyünk készen félreértés és hamisság nélkül az "igen" és a "nem" megvallására egyaránt.

4. "Mindeneket vetett az ő lábai alá és Őt tette mindeneknek felette az anyaszentegyháznak fejévé" (Ef 1,22).
Az egyház belső életére nézve valljuk, hogy egyetlen ura Jézus Krisztus. Egyedül az Ő szava tekintély. Ezt a fontos elvet igyekeztek biztosítani és kifejezni reformátor őseink a zsinat-presbiteri egyházalkotmány útján.
Hamisnak kell tehát bélyegeznünk az egyházon belül minden diktatorikus klikk-uralmat, amely Krisztus uraságának megrablását jelenti. Mikor pedig jelenlegi egyházkormányzatunk a világban használatos megfélemlítő módszerekkel igyekszik döntéseit az egyházban érvényesíteni, valamint a gyülekezetek nyílt ellenállása ellenére, minden reformátori örökséget megcsúfolva, egyeseket hatalmi úton erőszakolnak rá a gyülekezetekre, másokat pedig, mivel az egyházkormányzat által hirdetetteket nem helyeslik, vagy azt kritikával illetik, erőszakkal és koholt vádak alapján eltávolítanak, áthelyeznek, állásuktól megfosztanak, mindezzel csak azt bizonyítják naponként, hogy a "hamis" utat választották. Döntéseikkel szemben ellenvéleménynek nincs helye, s ha valaki mégis megkockáztatná, azt szektásnak, rendbontónak, sőt államellenes egyénnek tüntetik fel. Súlyosbítja a helyzetet, hogy nem csupán adminisztratív egyházkormányzati döntések diktatorikus keresztülviteléről van szó, hanem egy új, igen sok tekintetben kérdéses teológiát is, mint a Szentírás egyedül érvényes és aktuális magyarázatát igyekeznek a lelkipásztorokkal elfogadtatni, s az ahhoz való viszonyulásuktól teszik függővé szolgálatukat.
Egyházi vezetésünk fentiekben vázolt csoport-jellegével függ össze az is, hogy a világkeresztyénséggel való kapcsolatok fenntartása is kizárólag e szűk körű klikk hatáskörébe tartozik. Ennek eredményeképpen a világ egyházainak találkozóira készült hozzászólások is csak ennek a terroruralmat gyakorló klikknek véleményét tükrözik és nem tekinthetők a magyar keresztyénség egésze bizonyságtételének, noha arra tartanak igényt. Ugyancsak a fenti okok következtében az itt járó külföldi látogatóknak nincs módjuk a valóságos egyházi helyzet megismerésére. Ezért úgynevezett "ökumenikus" szolgálatunk a világkeresztyénséggel való testvéri közösség gyakorlása helyett sokkal inkább annak félrevezetésévé, hamis bizonyságtételévé vált.
Meg kell még jegyeznünk, hogy ez a klikk-rendszer alkalmat ad a hatalommal való anyagi visszaélésekre is. Így áll elő az a helyzet, hogy míg a legtöbb lelkész fizetése alig éri el a létminimumot, ugyanakkor egyes vezető tisztségekben álló egyházi személyek aránytalanul, feleslegesen magas díjazásban részesülnek, s főképp olyanok, akik régi és újabb erkölcstelenségeikről is országszerte hírhedtek. Semmiképpen nem indokolt az a pazarlás, amellyel egyházkormányzatunk a hivatalos fogadásokat, lakomákat, utazgatásait véghez viszi. Ez a fényűző pazarlás lehet az államhatalom politikai érdekeiért buzgólkodó személyek reprezentálása, de semmiképp sem arról a Jézus Krisztusról való bizonyságtevés, akinek a fejét nem volt hova lehajtania, s aki gazdag lévén, szegénnyé lett érettünk.
Ilyen körülmények között meg kell vallanunk, hogy mai egyházkormányzatunk döntéseit nem tudjuk minden esetben az egyház döntéseinek elfogadni. Ezért az engedelmességet nem tartjuk feltétlen kötelezőnek, sőt utat nyitunk annak a lehetőségnek is, hogy mai egyházkormányzatunknak való feltétlen engedelmesség sok esetben a Jézus Krisztussal szemben tanúsított engedetlenség is lehet. Különösen áll ez ott, ahol a "vezetés" az igehirdetés irányítására vonatkozik s rajta kívülálló célok s programok hirdetésével annak lezüllesztését jelenti.
Mindezekkel való együttműködés leghatározottabb megtagadásán túl kötelezve érezzük magunkat arra, hogy a zsinat-presbiteri elv, az anyagi ügyek tisztaságának ellenőrzése és az igehirdetés szabadsága érdekében szót emeljünk és az Istentől nekünk adott erő és lehetőség szerint ezekért munkálkodjunk. Kérjük minden testvérünket, hogy egyházpolitikai döntéseikben ekképpen cselekedjenek, s a tanácsért hozzájuk fordulókat ezek értelmében világosítsák fel.

"Megáll az Istennek erős fundamentuma, melynek pecsétje ez: Ismeri az Úr az övéit: Álljon el a hamisságtól minden, aki Krisztus nevét vallja" (2Tim 2,19).

(Bárczay Gyula, Debreczeni István, Dizsery Sándor, Hegedűs Loránt, Molnár Miklós, Németh Géza, Pánczél Tivadar, Pásztor János, Szabó Zoltán)

(Confessio, 1989/2, 118-121.o)

2018. november 19., hétfő,
Erzsébet , Zsóka napja van.

Elhunyt Pásztor Jánosné

2016. május 24., kedd

85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.

Az igazi győzelmek

2016. május 20., péntek

Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.

Hogyan olvassunk égő háztetőt?

2016. május 16., hétfő

Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András pünkösdi homíliá járól.

Az elefántnál is

2016. május 15., vasárnap

A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.

A különbség: ég és föld

2016. május 11., szerda

A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.

Látogatóink száma a mai napon: 6148
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 42816841

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat