belépés | regisztráció RSS

Publikációk Elküld Nyomtat

Török István

Egyhátkormányzás és ébredés

A küldetés útján induló keresztyénség előtt ajtók-kapuk nyíltak, s az élő hit gyorsan terjedt mindenfelé. Pedig voltak az áradó életnek nagy belső nyavalyái, amelyek vészesebben bénították előrehaladását, mint a külső gátlások, a konok világ felhorkanásai, az üldöztetések. Most éppen a belső bajokból kell kiindulnunk, hogy az egyházkormányzás és a hitbeli ébredés egymásba fonódó szálait szétfejthessük.


Az őskeresztyén gyülekezetekben a püspöki tisztet még nem ismerték. A felvigyázás nem volt külön tisztség, hanem egy többé-kevésbé körülírt tevékenység, mely a presbiterek feladatkörébe tartozott. A monarchikus episzkopátus csak a 2. sz.-ban kezdett kialakulni, politikai befolyásra pedig a 4. sz.-ban tett szert, amikor a keresztyénség államvallássá lépett elő. Ezzel a püspök a világi méltóságok sorába emelkedett, rangjának, közéleti szerepének megfelelő birtokokat kapott, ahogy az a feudális világhoz illett. Ő lett a világi hatalom lelki (ideológiai) támasza, a közrend és tantisztaság őre; személye körül alakult ki s tőle függött az alsóbb és felsőbb papság, az egész klérus.
Az egyházi és világi hatalom keveredésének hamarosan megmutatkoztak az árnyoldalai: a fényes közéleti szereppel s busás jövedelemmel járó egyházi tisztségek elnyerése csábító célnak tűnt, amely áldozatokat is megér. Gyakorta világi érdemekért, politikai szolgálatokért, sőt pénzért vásárolták a különböző stallumokat, mintha a karizma és a hivatás vásári portéka volna. Az elharapódzott simónia az egyház egyre növekvő gondja lett, s ha egy olyan erőskezű pápa, mint VII. Gergely rendet akart, csaknem belebukott vállalkozásába.
Létrejött egy felemás keresztyénség, melyben az üldözött próféták és apostolok utódai a vallás fizetett hivatalnokai lettek. Vezetésük alatt a vallás, az élet nyers valóságát díszítő és megszépítő szokások és szertartások rendszerévé vált. Hivalgó templomok, székesegyházak emelkedtek, amelyekről nem tudható, mennyiben szolgálják az Isten dicsőségét és mennyiben az egyház dicsőségét, mint ahogy a tisztségviselők, a klérus tagjai iránt táplált tiszteletadásban sem lehet elkülöníteni, mi jár a tisztségnek, s mi az olykor nagyon is gyarló ember kielégíthetetlen hiúságának.
A mind díszesebb, de mind üresebb egyházi élet egyre megújuló reformokra szorult, „főben és tagokban" egyaránt. Nem létezett azonban olyan reformmozgalom, amely szembe ne találta volna magát az elért pozíciókat féltő és elszántan védő egyházi hatalommal, s az egyházi hatalom támogatására siető világi hatalommal. Furcsán hangzik, de így igaz: az egyház politikai sikereivel gúzsba kötötte önmagát.

2.

Mintha valami félelmetes törvényszerűség átka ülne a keresztyénségen, lényegében ugyanez a folyamat ismétlődött a reformált egyház életében. Alig csitultak el az éles viták és a véres harcok, az egyház szervezeti felépítésében, adminisztrációjában és tanaiban megmerevedett, elklerikalizálódott. Elszállt a formákból a lélek, s a reformációban megújult egyház, akárcsak római elődje, reformokra szorult.
Kapott is időről időre hitre ébresztőket. Ilyen volt Angliában Bayly, Wesley, Skóciában Knox, Chalmers, Németországban Spener, Francke, Wichern, a két Blumhardt, Dániában Gruntvig, Hollandiában Bilderdijk, Kuyper, Svajcban Vinet, Kutter, Ragaz, Franciaországban Monod, Finnországban Ruotsalainen, Amerikában Whitefield, hogy csak a legismertebbeket említsem. Ahány név, annyi harcos élet: kitörés a merev szokások szorító gyűrűjéből, küzdelem a közöny, a rosszindulat, az elszigetelődés ellen, kivált pedig sok-sok munka az öröklött formákat megtöltő életért.
Az újulás szüksége nálunk Magyarországon sem volt kisebb, mint másfelé, és itt sem maradt el a segítség. Vándordiákjaink messzi földről, a testvéregyházakból nemcsak a tudomány, hanem az ébredési mozgalmak csíráit is magukkal hozták. Az új eszmék azonban a honi talajban nehezen vertek gyökeret, csak kemény küzdelem árán honosodtak. Pár példa a sokból: az első puritánok, majd később az első pietisták ellen szigorú zsinati végzéseket hoztak Szatmárnémetin, illetve Rózsahegyen. A bel-missziós mozgalom sem indult simán: Szabó Aladáréknak - a liberalizmus korában! - kereken tíz évig kellett várniok, míg a Keresztyén Ifjúsági Egyesület alapszabályait „némileg módosítva" megerősítették s ezzel az építő munkának szabad utat nyitottak. (Kegy. által, 123. 1.) - A mind szélesebb körű hitébresztés viszonylag még a két világháború közt folyt a legzavartalanabbul. Mintegy 30 egyházi lapunk volt, s majd valamennyi egy-egy munkaágat képviselt. Aztán az evangelizáció, sok más munkaággal együtt fokozatosan megszűnt. Sőt egyházi körökben pl. a „bethánista" jelző hovatovább megbélyegzést és hátratételt jelent. A probléma tehát a mába nyúlik.
A felsorolt példák közül egyen: a puritánok esetén szemléltetem az egyházkormányzás és a hitbeli ébredés viszonyát. Tolnai Dali Jánosék „megzaboláztatása" végett 1646-ban a Szatmárnémeti nemzeti zsinat „az Erdélyországban létező igazhitű egyházszolgák püspöke", Geleji Katona István irányításával ilyen végzéseket hozott:
„Nehány tiszántúli ifjabb atyafiak, önhittségökben nyavalyogva és időn kívüli buzgalmuktól ragadtatva… egyházaikban újítást tenni merészeltek… és ennélfogva… nem kis zavarokat indítottak… a nemzeti szent zsinat ez oly botrányos merényletre, amely miatt főképp össze is gyűlt, leggyorsabb hatású orvosságot igyekezvén alkalmazni, és ezt a titokban harapódzó bajt még csírájában akarván elfojtani, azon zavargerjesztőknek nehány főnökeit, állomásukról egyidőre elmozdította; mígnem jobb eszökre térve megtérésüknek nyilvános jelét adják s az anyaszentegyház kegyit magoknak kiérdemlik."
A zsinati atyák a biztonság okáért rá is dupláztak erre a végzésre:
„A puritán név mint botrányos, gyalázatos és rágalmakra vezető, mi előttünk egészen gyűlöletes: annálfogva közülünk senki által meggondolatlanul ne használtassék." (Kiss A. Egyh. kánonok, 1875.) Az ifjabb atyafiak megzabolázására egyben bevezették a könyvcenzúrát és az ortodox hitvallási hűségre kötelező térítvényt. - Hasonló esetben Róma sem járt volna el szakszerűbb módon.
A zsinat sűrű levegőjét szinte tapinthatjuk, ha a vádlottak néhány szavát is idézzük. Tolnai és társai, mint óvástételükben mondották: „fölháborodott elmék között" exponálták magukat a puritánus eszmékért. Védekezniök kellett, hogy nem ők az Ekklézsia romlásának okai. Hogy az okot hol kell keresni, az is előbukkan e súlyos és keserű szavakból: „Mi készek volnánk az isteni szolgálatra… de megöli Kegyelmetek bennünk az Felséges Úr Istentől az Ő Fiának drága béren nyert és közönséges haszonra adatott ajándékit." (Tolnai Óvástétele. Etört. Adattár, 1911.) - Ezen az eseten, mint szemléltető példán próbáljuk megmagyarázni a dolgok összefüggését.

3.

Az Összefüggések tisztázásakor, néhány tolakodó kérdést eleve el kell hárítanunk: Erdélyország nagyhírű, tudós püspöke ne tudta volna, mi a puritánizmus? Akár ő, akár a zsinati atyák nem akarták volna az egyház megújhodását? Kizárt dolog. Az nyilván felborzolta Önérzetüket, hogy az ifjabb atyafiak nem járultak elejök - tanácsért, mielőtt újításhoz láttak volna. A kissé konok atyák tekintélyöket is féltették, mikor az ifjak, akik már nem is nagyon voltak ifjak, a teológiai kritika jogával éltek. - A végzések meghozatalakor kellett azonban valami nyomósabb oknak is közrejátszani, hiszen a püspököt a pásztori szolgálat kötelékén túl rokoni szálak is fűzték Tolnai Dali Jánoshoz, akinek felesége a püspök unokahúga volt.
A szigort csak onnan magyarázhatjuk, hogy itt a politikai érdek ütközött a hitbeli érdekkel. Mert más a szempontja az egyiknek, más a másiknak. Még a protestáns Erdélyben is más. Akár ujjhegyre szedhetjük a különbséget:
1. Minden politika annyit fog át a jövőből, amennyit emberi tekintet és emberi tervezés átfoghat, amire alapot a jelen mérlegelése ad. - Az ébredés viszont túllendül a mindenkori politika dimenzióin: Isten ígéreteire támaszkodik, tehát nem annyira az adott lehetőségek, hanem inkább a váradalmak világában érzi magát.
. A politika, mégha keresztyénnek vallja magát, akkor sem tud mit kezdeni Isten országával, mert Isten országa politikai eszközökkel megvalósíthatatlan. - Az ébredés viszont tudja: Isten országa a minden változást felülmúló forradalom, mely a világot a romlásból kimenti s céljához vezeti.
3. A politika, mégha forradalmi célokat munkál, akkor is félti és őrzi elért eredmenyeit. - Az ébredés viszont nem fél a változásoktól, mert ott tudja magát a történeti változásokat munkáló Ura oldalán. - Tehát a politika lehet programjában forradalmi, az ébredés viszont alkatában hordozza a forradalmi jelleget.
Ha most már a politika helyett kifejezetten az egyházpolitika felé fordulunk, akkor sem változik lényegesen a kép. Nem mintha az egyházpolitika és az ébredés eleve kizárná egymást - ilyet nem állítunk -, hanem mert az egyháznak az államhoz fűződő köteléke, éppen az egyházpolitika területén érvényesül leginkább. Nagy Konstantin óta kereste az egyház és keresi is az állammal való politikai konformitást, vagy legalább a saját helyzetét és munkáját biztosító összhangot. Az alkalmazkodásból, sőt függésből következett, hogy ui. az állami rend hibája folytán kiéleződött szociális kérdést hamarább ismerte fel az ébredés - mégpedig nemcsak Wichern és Kutter esetében! -, mint a hivatalos egyház, vagy a fasizmus embertelenségét hamarább ismerte fel az ébredési mozgalmaink élén járó Bereczky és Szikszai, mint a hivatalos egyház, lévén az ébredés szemléletmódjában szabadabb amannál.
A helyzetszülte látásbeli különbségnek megvannak a sajátos kísértései, mind az egyházkormányzatra, mind az ébredésre. Ami az egyházat illeti, már az zavarni szokta hivatalosait, hogy az efféle mozgalom felráz és ébreszt. A hagyományokban szundikálókat ugyanis könnyebb kormányozni, akár hatalmi szóval, mint a megébredteket, a lelki igényeket támasztókat, a sohasem nyugvó, puszta létükben kritikát jelentő újítókat, a „nehéz embereket". Lehet, hogy a legtöbb ébredés polgári jelleget öltött, alkatában mégis ott volt a nyugtalanító forradalmi elem, legalábbis az antiklerikalizmus formájában. Ezt a mindenkori egyházkormányzat pontosan érzékelte, s mint aki politikai felelősséget hordoz a jó rendért és fegyelemért, az államtól való függése arányában aggódással és gyanakvással fordult az ébredés felé. Amily mérvben jelét adta az egyházkormányzat a gyanakvásnak és a hatalom eszközeihez nyúlt, olyan mérvben idegenedett el az ébredés az egyháztól, amelynek édesgyermeke. Az elidegenedés annál inkább bekövetkezett, mert az ébredés forradalmi alkata szerint, eleve hajlamos arra, hogy idegennek érezze magát a bűnnel terhelt földi téreken, a vándorlás és próbatétel színhelyén. Erre van is bibliai alapja. Az ellentétek kiéleződéséből erednek aztán az ébredés gyarlóságai: a világtagadó elkülönülés, a tudomány és műveltség becsmérlése, a törvényeskedő szigor és a farizeusi ítélkezés. Ezekkel az egyház elvilágiasodását akarja ellensúlyozni. - Az egyháznak is, az ébredésnek is romlására vezet, ha elszakadnak egymástól, sőt szembefordulnak egymással.
Mindez kisebb vagy nagyobb mértékben fő ok gyanánt húzódik meg a szemléltetésül idézett szatmárnémeti végzések hátterében. Feltételezhetjük, hogy Geleji Katona István püspök jobb meggyőződése ellenére, az úgyvélt egyházpolitikai érdek kényszeréből cselekedett, midőn a kemény végzéseket kanyargós körmondatokban papirosra vetette. - Másfél évtized sem kellett hozzá, a puritánusok igaza kiderült, ugyanakkor a tudós püspök és a nemzeti szent zsinat tévedése lelepleződött. Ilyesmi is előfordul néha.

4.

Különös kegyelem az, hogy a múlt századforduló óta szinte valamennyi gyülekezetünkbe elhatolt az ébredés szele. Javarészt életre keltett gyülekezetekkel léphettünk a próbáltatások idejébe. Ezért a kegyelemért nem lehetünk eléggé hálásak gondviselő Urunknak.
Nehéz hallanunk, ha erről, a gyülekezet szinte minden rétegét átfogó áldozatos és áldott ébresztő munkáról hivatalos részről, éppen ünnepi alkalommal ilyen sommázás hangzik:
„E félszázad alatt sok elvetélt ébredési mozgalom tüze hamvadt el ezen a földön". (Ref. Lap. 1972/40. sz.)
Ebben a mondatban nem a képzavar a bántó - az is van benne - , nem is a mondathoz fűzött indoklás, hiszen akadt az ébredési mozgalmakban megítélnivaló is éppen elég. Felvetődik azonban a kérdés: csakugyan nem tudunk mit kezdeni ma annak az ébredésnek eredményeivel, amit ötven esztendő bőven hullámzó mozgalmaiban felülről kaptunk? - Nem csitítja el a kérdést, ha azt minősítjük az igazi megújulásnak, amit mi ma a kivénhedő és szemlátomást zsugorodó gyülekezetekben, vagy azok nevében végzünk. Van-é elég okunk a tegnap és ma ilyen szuverén szembeállítására? Mégha volna is, nem vágjuk-é útját vele annak a reformátori tételnek, hogy a keresztyén ember élete naponkénti bűnbánat? Lehet-é a theologia crucis-t a tetszetősebb theologia gloriae-ra váltanunk?
Igaz, Csikesz professzor is beszélt a Magyarországi Református Egyház elvetélt ébredési mozgalmáról, de ezen valami egészen mást értett, nevezetesen a nazarénizmust, s szavainak éle nem kifelé irányult, hanem önmagunk felé. Ha az ő nyomdokain haladunk, ma sem mondhatunk mást, minthogy a hitbeli ébredést nem pótolhatja sem az egyházi hatalom központosítása, sem a fényes reprezentáció, sem a gombnyomásra működő adminisztráció, de még a teológiai kritika sem, ha ugyan egyáltalán szóhoz juthat. Ébredés nélkül elfolyik a víz az egyház hajója alól. Egy, csupán hagyományaiban élő egyházat fel lehet számolni, mert önmagát számolja fel.
Félre ne értessem, mindezzel nem ezt vagy azt az ébredési mozgalmat akarom új életre serkenteni. Erre nincs mód, mert minden ébredési mozgalomnak megvan a felülről megszabott ideje és feladata. Egy darabig tart, aztán nincs tovább. Egyszer megkérdeztem Niemöllert, aki éppen Kelet-Németországból jött: mit csinálnak ott, ma a Hitvalló Egyház egykori tagjai? Ki ezt, ki azt, főleg az ifjúsági munka területén szorgoskodnak - mondotta - mert hitvallónak lenni nem hitbizomány!
Ennek a tanulmánynak sincs egyéb célja, minthogy fontos teológiai összeíüggésekre akarja felhívni a figyelmet, nyitottabbá és készségesebbé akar tenni minket Isten újabb ajándékai befogadására. Hogy meg ne öljük egymásban „az Felséges Úr Istentől az ő Fiának drága béren nyert és közönséges haszonra adatott ajándékait"!

1972

(Megjelent Dr. Török István: Határkérdések szolgálatunkban 1972-1989 c. könyvében - Kiadta a Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya)

További cikkek:
2018. november 19., hétfő,
Erzsébet , Zsóka napja van.

Elhunyt Pásztor Jánosné

2016. május 24., kedd

85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.

Az igazi győzelmek

2016. május 20., péntek

Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.

Hogyan olvassunk égő háztetőt?

2016. május 16., hétfő

Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András pünkösdi homíliá járól.

Az elefántnál is

2016. május 15., vasárnap

A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.

A különbség: ég és föld

2016. május 11., szerda

A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.

Látogatóink száma a mai napon: 6131
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 42816824

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat