belépés | regisztráció RSS

Publikációk Elküld Nyomtat

Csűry István

Élő holtak esélye... és más írások

Tartalom:

Élő holtak esélye
Isten lakni akar
Íme, most tudom már
Isten országa közöttünk van
Velem fehérben
Nem lát minket az Úr
Kőfal köröskörül


Élő holtak esélye

Nincs szomorúbb, mint élő halottakat látni, vagy élő holtként tengődni. Saját életünkben is vannak szakaszok, amikor halál közeli állapotba kerülünk, vagy valóságosan, vagy csak átvitt értelemben. A betegség, a gyász ilyen körülmények közé sodorhatja a törékeny embert. Vannak láthatatlan sebei lelkünknek és testünknek, amelyek fájdalmai lassú haldoklással járnak együtt. Nincsenek kivételek, mindannyian sebzettek vagyunk, kinél előbb, kinél később jelentkeznek a jelek.
Ezékiel idejében a kiválasztott nemzet kollektíven haldoklott. Önön helyzetüket megszáradt, szétdobott csontvázként látták. A változásra semmi esélyt sem reméltek. Lemondtak, megkeseredtek, beletörődtek. A vállrándítás és a legyintés gesztusa eluralkodott közöttük. Lehorgasztott fejű, görnyedt hátú emberek töltötték meg a településeket. Haldoklott a lélek, alig volt életjel közöttük. A próféta abban a kitűntetésben részesült, hogy közvetíthette a nép megújhodásának hírét. Isten megajándékozza őket Lelkével. Ezt a hírt gyakran a feltámadás előképének szoktuk tekinteni, azonban más is benne van. Benne leledzik a halottira váltó élet jelenkori megmentése. Isten nemcsak távoli, földöntúli megoldást ígér, amit a feltámadás majdani elérkezésében valósít meg, hanem napi éledést, napi győzelmet a halál és a haldoklás felett. Modern világunk ateizmusából sokan lesznek távlati, felszínes reményektől megvakított megtérők, álhívők, anélkül, hogy a mában elkezdett jövendőt pontosan érzékelnék Krisztusban. Ő nemcsak jövő, hanem múlt és jelen.
Ezékiel az éledő nemzetet ott és akkor látja. A mi éledéseinket itt és most kell várnunk. Most még nem vagyunk a teljes halál állapotában, bár sokan nagyon közelinek gondolják ezt a stádiumot, bennünk még élet van. A kiválasztottak még elsorvadt helyzetben is éltek. A prófécia üzenete, hogy Isten Lelkét nem a biológiai életre adja, hanem ama teljes életre, ami több mint vegetáció, több mint jólét, több mint szellemi magaslat, azaz mindennél több, azaz Isten közvetlen közelsége teljes mennyei kínálattal. Csontszáraz állapotban is van élet, de nem ez a célja Isten gyermekének, hanem a felülről ajándékozott élet-többlet.
Ebből a többletből fakad a legnagyobb csoda. Isten Lelke által megéledve, megtudjátok, hogy Isten az Úr. A "csak” élet állapotában semmit sem lehet tudni, esetleg működnek az ösztönök (az emberben alacsonyabb szinten, mint a legtöbb állatban), vannak tanulási hajlamok, sőt több szintű készségek is, de ennyi, és ezzel még nem lett "istenszabású” az ember. Ezékiel titokzatos tudásról szól. Különleges ismeretről, kimagasló intelligenciáról, teljesen egyedi, csak a hívő emberre jellemző észlelésről beszél. Íme, mivé lesz a csontszáraz emberi lét, az élő halott, amikor Isten Lelkét küldi el, megajándékozva az Isten-arcot hordozó teremtményt.
A felülről kapott tudásnak az a jellemzője, hogy akik birtokolják, közösségben vannak egymással, mert az egy tudás, egy lelkületet hordoz. Mennyire megszégyenítő, amikor a keresztyének annyira különböző módon tudnak, értékelnek, vélekednek egyazon dologról.



Isten lakni akar

A címben tobzódnak az igék. Sőt, mintha istenkáromlói lenne a kijelentés. Egyesek azt is megkérdőjelezik, hogy van Isten, most pedig a lenni akar erőszakos hangsúlya kerül előtérbe. A címbéli gondolatot Ezékiel próféta könyvének utolsó, nehezen fordítható üzenete ihlette. Ott, a 48, 35 szakaszban arról hallunk, hogy Isten a városban lakni szándékszik. Az új Jeruzsálemben nemcsak a templomban, hanem az egész városban is, lakik Isten!
Hányszor vádoljuk (többnyire joggal) a múltat azzal, hogy a templom falai közé szorították Urunkat, miközben elfeledkezünk az új jelenség valóságáról, nevezetesen, hogy mi magunk itt és most a templom falai között tartanánk Istent. Nem szabad az Ige figyelmeztetése elől elmenekednünk, inkább szembe kell nézni azzal a valós helyzettel, hogy ameddig csak a templomi Istent akarjuk, a teljes város (világ) Istene helyett tisztelni, a magunk felemás módján, addig Ő áldásait szűken fogja mérni. Nem is tehetne mást! Ameddig csak a templomban kérjük töredelmes szívvel az oda elhozott bajainkra a gyógyítást, de néhány perccel később, és néhány méterrel arrébb máris ellenkezőleg cselekszünk, addig az enyhületet nem tartósíthatja a szív. Addig, csak alig van Isten az életünkben, és ennek az állapotnak semmi haszna sincs.
Ezékiel, amikor kijelenti, hogy a városban lakni akar Isten, akkor azért teszi, mert le akarja leplezni azt a hamis magatartást, amely a csak templom kirakat Istenét próbálja megjeleníteni. Ezért időszerű ez Ige! Jeruzsálem a nevében hordozza a békességet, de sohasem volt az igazi békesség városa. A héber nyelv figyelemébresztő gondolattársítással utal arra, hogy nem elegendő jelszavakat emlegetni, címeket kifüggeszteni, szlogeneket váltogatni. A kereteket tartalommal kell megtölteni. Egyik gyülekezet lelkipásztora hivalkodott a páratlan jó rend általa megteremtett csodájával, amelynek követésére másokat is buzdított, de amikor a "rend hátterébe" igazán szétlátott a szemlélődő, akkor döbbenhetett meg, hogy a bálványított rend sötét bűnöket takart.
Színészkedhet, jelmezt válthat az ember, mondhatja, hogy van Isten, de addig amíg lakni nem engedi Őt, addig áldástalan marad az élete. Jeruzsálem nem lehet Ezékiel felfogása szerint a béke városa, mert ez csak hamis címzés, benne Istennek lakni kell. Az Urat emlegető imádságok meg nem hallgatása ebben a gondolati összefüggésben talál magyarázatot. Nem szólongatni kell az Urat, hanem lakni-hagyni. Nem emlegetni kell, hogy van Isten, hanem a gyülekezetben fel kell fedezni a jeleket, a nyomokat, az eredményeket, amelyek Ö tőle vannak, mert ezekben nyilvánulnak meg az Ő közel-létének áldásai, amelyek mindeneket maguk alá rendelnek.
Színjátszó papságnak, színváltoztató gyülekezetnek holnapja pedig nincsen!!! Ott, ahol lakni is hagyják az Istent, ott pedig elkezdődik az Ő létezése, és az áldásának megmérhetetlen sokasodása. Ebben reménykedjünk Istennek gyermekei.



Íme, most tudom már

Mindannyiunk életében vannak olyan események, amelyek után hasonló felismerésekhez jutunk, mint Naámán miután gyógyíthatatlan betegségéből Isten meggyógyította. Szívből sóhajtunk, ha valamilyen veszélyt elkerülünk, ha véletlen félreértést megnyugtatóan tisztázhatunk, vagy ha bocsánatot nyerünk hibáinkra, vétkeinkre, amelyeket akarva-akaratlanul elkövetünk.
Naámán a szíriai hadvezér, Elizeus próféta közbenjárására nemcsak megszabadul végzetes betegségétől, hanem teljesen új látásmóddal szemléli sorsát, értékeli múltját és jövőjét. E sorsfordító esemény tengelyében találjuk ígéretét, amellyel lezárja eddigi életét, és megfogalmazza hitvallását a még hátralévő időre, amit kegyelemből nyert teljesen érdemtelenül. A tehetetlen ember, aki betegsége miatt egyre elviselhetetlenebb lett mások, és saját maga előtt is, nem tudott mást látni, mint a közelítő halált, nem tudott másról beszélni, mint elfogadhatatlan sérelmeiről. A meggyógyulás pillanatától a rejtett és nyilvánvaló vádak elnémultak, és nem a halálos csend következett, hanem az őszinte vallomás: "íme, most tudom már, hogy nincsen az egész földön Isten, csak Izraelben." (2Kir. 5, 15). Naámán kiütései megszűntek, teste megtisztult. A fizikai jobbulással együtt a lelki, a szellemi állapot gyökeresen megváltozott. Ennek eredménye a pogányszokásokkal való szakítás lett. Naámán ezt úgy fejezte ki, hogy két öszvér által szállítható mennyiségű földet kért, és vitt magával a pogány világba, hogy magának szentföld-darabot biztosítson ott is. A pogány főember hálából nem azt tette, hogy elfogadta Izrael Istenét, ki tudja hányadikként, hanem egyedül őt, és senki mást.
Napjainkban a pogány szokások sajnos természetes jelenléttel vannak közöttünk. Ha kritika éri a keresztyénséget, akkor ezért a hanyagságért, áltürelemért minden további nélkül megérdemli. A kritika azonban nem oldja meg a problémát, nem tesz semmit azért, hogy a bálványok elkotródjanak életünkből. Valami hiányzik. Lehet, hogy nem vesszük észre testi, lelki kiütéseinket. Lehet, nem gondoljuk halálosnak bajainkat. Lehet, nem akarjuk bálványainkat eltakarítani. Lehet, Istent álistenek sorába kényszerítettük. Itt az ideje annak is, hogy Naámán példáján gyógyuljunk és gyógyítsunk. A pogány hadvezér életében döntő szerepet játszott egy Szíriában raboskodó izraeli leányka. Ő beszélt a gyógymódról, ő rá hallgattak. Vajon mi hallgatunk-e gyermekeinkre? Ismerős tanítónő mesélte, hogy osztályában a gyermekek miként számoltak be arról, hogy a szülők milyen kifogásokat hoztak elő, amikor ők templomba hívták az édesanyjukat és az édesapjukat. Egészen mosolyra adott alkalmat egy- egy beszámoló, amelyek a szülők gesztusait, hangsúlyait is hitelesen ecsetelték, amikor azok a mondvacsinált kifogásokat sorolták a templomból való elmaradás okairól. A mai gyermek ajkán is Isten szólít, lehet bennük a kiütéseket felfedezni, lehet felelni és gyógyulni, lehet visszautasítani, és betegnek maradni.
Döbbenete valóság, hogy a modern keresztyének némelyike Naámán fordított útján járnak. A pogányság vidékéről szállítják a földet, hogy azon a bálványok isteneinek sokaságát dicsérjék.



Isten országa közöttünk van

Egyházi körökben gyakran emlegetik, szószékek beszédeinek döntő fordulata, mégis mindig állandó vitatéma marad Isten országának kérdése. A Szentírás is több oldalról mutatja be ennek az országnak valóságát, a mindennapi élet pedig úgy tűnik, nem igazolja döntő módon, a biblia alapján hangoztatott jelenlétet. A Krisztusban elközelített ország, mintha eltávozott volna a mennybemenetelkor. Ezt a félreértést kell tisztáznunk, hogy az evangélium közösségbe hívó parancsát mindannyian komolyan vegyük.
Isten országának jelenléte elsősorban a földi valóság tükréből olvasható ki. Dániel könyvében a hetedik rész a földi hatalmak, birodalmak, országok születését a tenger mélyéről előtörő fenevadak képével szemlélteti. A tenger a kaotikus világot jelenti, amiből a káosz torzszülöttjei jönnek a világra. A látomásról nem lehet azt állítani, hogy a képzelet szüleménye csupán, ugyanis eddig egyetlen hatalom sem bizonyította az ellenkezőjét. A legbarátságosabb társadalmi rendszer is a mélyből született. Lentről. Legtöbbször forradalmi lángokból pattant elő. Az embert megalázó társadalmak egyenesen a gyűlölet őstengeréből származnak. Minden mélyből előkapaszkodott hatalom előbb-utóbb szemben találja magát ellenzőivel, akik elkívánkoznak, szabadulni vágynak. Arra törekednek, hogy megdöntsék, és végleg megsemmisítsék azt. Dániel könyvében Isten törvényt ül, megítéli a világbirodalmakat. Ezek helyére az ég felhőiből aláküldi az emberfiát. Isten ítélete így is kegyelem, mert nem elveszti a világot, miként az megérdemelné, hanem jövőt nyit számára. A mélyből, a káoszból születő fenevadak helyett, a mennyből, a csillagok feletti rendből az igazi ember érkezik. Isten országa így közelít! Aki érzékeli a különbségeket, aki megkülönbözteti a poklot a mennytől, annak máris lehet elképzelése az eljövendő, de közben közöttünk lévő országról, mely a gyengülő fenevadak romjain megjelent, és alkalmas pillanatban átveszi a teljes hatalmat.
Jézus Krisztus, amikor az Ő országába meghív, az örök hatalom karjainak védelmét biztosítja. Ennek pontos kezdete nem ismeretes, csupán csak annyi, hogy vége pedig soha nem lesz. Isten Fia örök királyságát egyetemessé tette, mindenkinek adja, kivétel nélkül mindenkinek előkészíti. Ennek ellenére nem lehet azt állítani, hogy mindenki részesül benne, sokan határokon kívül maradnak. Ezért többen elfordulnak Istentől, nem gondolva arra, hogy nem Ő tilt el ettől az országtól, hanem az ember saját magát zárja ki.
Napi kérdésünk, hogy mikor jön már el az idő, amikor a fenevadak lelepleződnek, amikor testvéreink nem kívánkoznak kizáródni Isten országából, és már most elkezdik ennek az országnak a szolgálatát. Az ilyenekre mondja Jézus Krisztus, hogy boldogok, mert kenyeret esznek a hatalmas Isten örök országában.


Velem fehérben

Jézus Krisztus ígéretét rejti a cím, amit annak idején az élőhalott, de mára már csak a dicsőséges múltjából tengődő Szárdiszban élő gyülekezetnek fogalmazott meg. A szeretet kimondhatatlan ajándéka közelít nemcsak abban, hogy Krisztus jön, mert ez jelenthetné a könyörtelen ítéletet is, hanem abban, hogy Ő megeleveníti a haldoklót és a halottat. Ennek a szeretetnek a módszere páratlan, először egymásra bízza a szárdisziakat, majd a megéledőknek Önmagát adja fehérbe öltöztetett közösségben.
Az egymásra való felügyeletet a gyülekezetre bízza. Az, Aki megszólítja a gyülekezet angyalát, annál Isten hét lelke és a hét csillaga van. (Jel. 3, 1) Innen nyert hatalommal és megbízással szól Krisztus parancsa: vigyázzatok, azaz ébredjetek meg. Szárdiszban vannak éber vigyázók, de nem elégedhetnek meg a maguk megébredésének gyönyörűségével. Ébresztőkké kell válniuk. A gond és a kérdés az, hogy kik ezek a megébredtek, és kik vehetik a bátorságot az ébresztés szolgálatára. Szárdiszban nincsenek olyanok, akiknek "cselekedetei teljesek" lennének Isten előtt. Viszont vannak olyanok, akik pontosan tudják, hogyan történt Isten érkezése az életükbe, és hogyan döntöttek rajtuk múlóan a Vele és Benne való megmaradásról. Ennek tudata az alázat mindennapi tükre és mércéje! Szárdiszban és nálunk, akkor és most, felvetődik a kérdés, hogy mivel lehetne kiegészíteni a nem teljes cselekedeteket Isten előtt. Bár, mintha az utasítás nem tűnne ki sem ott, sem itt, érezni lehet a levél tartalmából, hogy a hit és az engedelmesség ébrentartásáról van szó. Napjaink egyik szánalmas öröksége, hogy Isten világos és egyértelmű kijelentése ellenére sokan nem értik, vagy nem is akarják érteni a keresztyén hit és engedelmesség semmivel össze nem téveszthető tartalmát. Mivel magyarázható, hogy önmagukat "szuperhívőnek" megnevező egyének, idegen eszmék befolyása alatt hamisan beszélnek a Biblia Krisztusáról. Rávetítenek olyan gondolatokat, cselekedeteket, amiket egyenesen tiltott. Neki tulajdonítanak olyan képzeteket, amikről sohasem szólt. Egyik nagyszájú kegyes ébresztőjük azzal dicsekedett, hogy a Bibliából mindent ki lehet, és mindent ki tud olvasni. Ilyen ébresztők nyomán kelt életre a faj-, a nemzet-, a felekezetgyűlölet. Ilyen módon látják sokan embertelennek az egyházat. Ennek oka pedig, a hitét semmibe vevő, vagy már régen elveszített álkeresztyén magatartás. Sajnálatos, hogy a keresztyénségből kiábrándult ember nem is hajlandó különbséget keresni a hamis és a valódi keresztyénség között.
Nemcsak a hit megélésének hamissága akadályozza az ébredés szolgálatát, hanem az engedelmesség felfogásának kiforgatása is. Manapság vannak olyanok, akik a keresztyén engedelmességet bűnös helytelenséggel abban látják, hogy engedetlenséget tanúsítanak az egyházi rend Bibliában lefektetett alapjaival szemben. Nem kell messzire mennünk, hogy ilyen nemű akciókra ne találnánk. Az engedelmességet manapság úgy járatják le, hogy az engedelmes lelkületet egyenesen behódolásnak, gyávaságnak vagy szolgalelkűségnek kiáltják ki, és csúfolják meg. Az ilyen módon gondolkodók tagadják, hogy a legnagyobb vétek ebben az, hogy az egyház fundamentumát, Jézus Krisztust is megcsúfolják, felülmúlva a kereszt tövében idétlenkedő pogány katonákat.
Krisztus azokhoz intézi ígéretét, akik engedték (behódolóan!) ruháikat Általa megtisztíttatni, és ezek is hallják: " ...fehérben fognak Velem járni, mert méltóak arra."


Nem lát minket az Úr

A babiloni fogság idején a kiválasztott nép kevés része otthon maradhatott. Ezékiel próféta látomása (8. rész) távol a hazától a jeruzsálemi történéseket örökítette meg. Elképzelhető, hogy milyen fájdalom lehetett a fogságban őrlődő látnok, és hallgatóinak szívében, amikor tudomásukra jutott az eszeveszett bálványozás híre.
Nem volt könnyű a szülőföldön maradók sorsa sem. Nehezen értették meg a nemzet szétdarabolásának okait. Elcsüggedésükben lassan feladták az újraegyesítés reménységét. Talán ez a bánat kényszeríti őket arra, hogy Isten nevében olyan véleményeket jelentsenek ki, amelyeket soha nem tapasztalhattak. "Nem lát minket az Úr, elhagyta az Úr ezt a földet" mondják (8, 12), mintha tényleg igaz lenne. Öncsalás ez, ismeret és önismeret nélkül. Nem kell messze mennünk az ilyen állapot párhuzamáért. Saját sorsunk széttördelőzéseinek sebei, kényszeres gondolataink megfogalmazódásai erről a gyökérről származnak. Sebeket enyhíteni nem tudó öncsalásaink fokozzák és bonyolítják az amúgy is kusza helyzetünket. Sőt, nekünk az "otthoniaknak", a keresztyéneknek, a hívőknek, a templomban lévőknek tudnunk kell, hogy példái vagyunk a távoliaknak, a kételkedőknek, a beolvadóknak, a szórványosodóknak.
Jeruzsálemben az otthoniak sajnos tönkretették az óhajtható példát. Ezékiel látomása négy egymást követő képben elénk tárja az istenkáromlás változatait. Az ószövetség olvasója tudja, hogy a bálványozás mindennapi teher a kiválasztott nép életében, de azt már ritkábban figyelheti meg, hogy ebben is milyen alattomos fordulatok jelentkeznek. A négy bálványozás leírása négy népre utal. Ezek: kánaániták, egyiptomiak, babiloniak és a perzsák. A kiválasztottak sokat szenvedtek ezektől, rengeteg megaláztatásban volt részük általuk. Ennek ellenére a jeruzsálemi templom körül e pogány népek faragott isteneit megmagyarázhatatlan ostobasággal tisztelték. Eszelősen ragaszkodnak a tehetetlen bálványokhoz nem tanulva a már annyiszor kiérdemelt bűnhődésekből. Kényszer nélkül is az elnyomók, a fogvatartók őrültségeinek áldoznak. Mintha közösen és egységesen elveszítették volna az emlékezetüket, a hitüket, az értelmüket. Elveszítették Istent, és ezt azzal az öncsaló hazugsággal tették, hogy nem lát, és hűtlen az Úr. Kivetítették önön hűtlenségüket és vakságukat Istenre. Kimennek a templomból a bálványok után, és nem érzékelik, hogy közben elmennek Istentől is. Menekülnek az Úr elől, menekülnek a vigyázó tekintet elől, mert nem kell az, de észrevétlen behódolnak önkéntesen a sátáni erőnek, és mániákusan engedelmeskednek. Ellenőrzés nélkül is hajlongnak furcsa áltörvény nyomása alatt a megölő ellenségnek. Mi lesz a babiloni fogságban sínylődőkkel, sóhajt fel Ezékiel, ha a szabad otthoniak ennyire megköttettek a sátáni erők által.
Mi lesz azzal a keresztyénnel, aki feladja az egyetlen és igaz Isten imádatát, és számára idegen szellemi hatalom alá kerül? Mi lesz azzal a magyarral, aki feladja önazonosságát és kényszer nélkül is azt teszi, amire már senki sem erőlteti? A megnyomorított lélek elképzeli, hogy mit várnak el tőle, és ellenállás nélkül cselekszi azt, csakhogy elismerésben részesüljön. Sajnos ilyen körülmények között adják idegen iskolába magyar szülők a gyermekeiket, így nem mernek saját nyelvükön beszélni a megfélemlítettek, ha már valaki megjelenik a másik nyelv képviseletében. A kötelező udvariasságon túl így lesznek haszontalan vállalkozások, amelyek már nem építenek, hanem rombolnak. Így lesznek idegen szokások követői azok, akik nem merik visszautasítani a számukra ismeretlent.
Isten szól: "…lásd meg a gonosz utálatosságokat, amelyeket ezek ott cselekszenek."(8.v.) Jóval később pedig így folytatja: "Aki győz, örökségül nyer mindent, és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem." (Jel.21, 7)


Kőfal köröskörül

Ezékiel próféta látomásban kapja a jövő ígéretét. Minden újból fog megépülni. A régiek elmúltak, csak a jövőre szabad gondolni. Ez akkor is igaz, ha a múlt ismerete nemcsak kötelező, hanem emlékei maradandó jelek, és ezek nem múlhatnak el nyomtalanul. Az új megépítése azonban teljes összpontosítást követel, erőteljes figyelmet fölfele, körültekintést a fáradságos munkában.
Nyomasztó lelki terhünk: a múltban zajlott események gyógyulatlan sebei. Ezek bénítanak testileg, lelkileg. Kísértő gondolatokként visszaköszönnek, megrontott hangulatú órákat, napokat, valamint terhelt álmú, vagy álmatlan éjszakákat hagynak maguk mögött. A megkeseredett lélek nehezen emlékezik a jóra, a szépre, azokra az áldásokra, amelyeket Isten akkor is bőséggel osztott. Érdemes elgondolkozni, hogy vajon miért a fájdalom tart árnyékot az öröm emléke felett, és miért nincs ez fordítva. Ha néha a szépre emlékezünk, megfigyelhető, hogy azonnal jelentkeznek a borús hangulatú képek. Nincs védelmünk, sóhajtunk fel, mert a sebek gyógyulatlanul elevenek, az emlékképek válogatás nélkül ránk törnek, mert azt tesz velünk bárki, amit akar. Túlzás ez az érzés, de mert sokan szenvedünk miatta, foglalkoznunk kell vele Isten igéjének fényében.
A valódi ok az, hogy nehezen tudjuk elfogadni, hogy a romlást megépülés követ. Igaz, hogy ennek feltétele az alázatos bűnbánat, és Istenhez való őszinte odafordulás. A romlás állapota nemcsak annyi, hogy baleset történt az élet folyamán, hanem, hogy ennek következtében nyilvánvalóan tönkre ment a szent élettér, amelyben megvalósult Istenhez való tartozásunk. A próféta korában Jeruzsálem és a templom pusztulása a közösség szent életterének megsemmisülését jelentette, és mint kollektív veszteséget élték meg. A csüggedés abból adódott, hogy nem tartották valószínűnek az újjáéledést. Mindenkinek volt magyarázata a lemondásra, és senki sem talált egyetlen bátorító okot az ellenkezőjére. Siralmas állapotunk tapasztalatai ma is erről szólnak.
Ezékiel a leendő templomot kőfallal körül kerített nagyszerű épületnek látja. A jövőt ígérő látomásról kell neki hírt mondani nemzetének. Egyetlen, aki már a készt látja. Azonban nemcsak a romok felett visszaépült templomot, hanem a vele együtt bezárt, körülkerített szent életteret. Erre Isten vigyáz. Viszont megköveteli a kiválasztottak részérről a tökéletes felügyeletet. Új esélyt nyernek, hogy ismét Isten mellett döntsenek, és mellette maradjanak. A kőfal nem az elszigetelés eszköze, hanem annak nyilvánvaló kifejezője, hogy vannak "istentelen” terek, amelyeken életveszélyes közlekedni, mert az örökéletet is el lehet veszíteni rajtuk. Isten meghúzza a határvonalat, ezen belül helyezi el a templomot, ezen kívül a káosz uralkodik. A kőfal átjárható, sőt áttetsző. Belülről a szentségeknek kell kifelé áramolniuk. Az egyház missziója ez. Kívül a kaotikus állapotok között készíteni kell a szentségek útját. Itt az ideje, hogy mindez meg is történjen, mert eddig fordítva volt. Az istentelen terekről szivárgott be a jeruzsálemi templomba, az egyházba mindaz, ami rombolta tekintélyét és hitelét.
Gyermekeink ártatlan arca, sok szomorúság alig hordozhatósága, a jövendő általunk is fordítható menete követeli, hogy a szent élettéren maradva csendesen keressük Istent.

További cikkek:
2024. március 28., csütörtök,
Gedeon , Johanna napja van.

Elhunyt Pásztor Jánosné

2016. május 24., kedd

85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.

Az igazi győzelmek

2016. május 20., péntek

Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.

Hogyan olvassunk égő háztetőt?

2016. május 16., hétfő

Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András pünkösdi homíliá járól.

Az elefántnál is

2016. május 15., vasárnap

A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.

A különbség: ég és föld

2016. május 11., szerda

A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.

Látogatóink száma a mai napon: 9489
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57508037

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat