1701. szeptember 22.-én született Zeitzben, és pontosan 245 éve, 1760. február 27.-én hunyt el Lipcsében, a zene német fejedelmének, Johann Sebastian Bachnak második feleségeként Anna Magdalena Bach. Eredetileg gyönyörű hangja arra predesztinálta, hogy saját karriert fusson be, amire minden esélye meg volt, hiszen már fiatalon a kötheni fejedelmi udvar énekesnője volt. 20 évesen, 1721-ben elfogadta Bach kérését, hogy bár 16 év különbség volt közöttük, legyen a felesége. Így kötött vele jellegzetesen protestáns házasságot, ahol a munka és az imádság, Isten mindennapi magasztalása a 13 közös gyermek szülésével, gondozásával, a zenei csúcsok magaslataiig segítő asszonyi szerelem odaadásával bizonyította áldozatos asszonysorsának protestáns karakterét. Pelenkák és éjszakai szellemi munka, gyermeksírás és a nagy mester fájdalmaiban és küzdelmeiben való gondűző osztozás, az odaadás és a szolgálat emelték "családi karrierjét".
Lemondott a saját sikerről, helyette azon igyekezett, hogy olyan légkört teremtsen otthonukban, aminek segítségével Bach hatalmas művei megszülethessenek. Hogy a zene ne csak patakként csordogáljon, hanem óceánként, hatalmasan hullámozzék át mindkettőjük lelkén. Testi és szellemi szülő volt Anna. Teljes asszonyi életet élt. Teste, lelke, szelleme minden adományát szétosztotta övéi között. S közben nem kevés fájdalom fűszerezte kenyerét, hiszen 13 közös gyermekükből hét nem élte meg a felnőttkort. Szinte évente szült Bachnak fiút és leányt, s csak hárman maradtak hosszabb ideig életben. Tíz évvel élte túl istenáldotta férjét, s végül is koldusként hunyt el Lipcsében. Megrendítő sors volt az övé, aki Jézus példázatbeli gabonamagjához hasonlóan, teljesen átváltotta életét övéi életére.
Feleségként és anyaként egyre inkább hasonlított sorsa a fölben megrothadó, de új életet kelesztő maghoz. Azt lehet mondani, hogy élete addig virágzott életeket, amíg csak tudott - vitaminok, orvosi ellátás, különösebb higiénia nélkül.

Férje mindig gondoskodott arról is, hogy a családi otthon szinte szállodához hasonlított - férje tanítványai is náluk szálltak meg, s élvezhették "Bachné" fáradhatatlan vendégszeretetét. Mekkora hit, naponkénti élő istenkapcsolat kellett ekkora többletterhek hordozásához! Hiszen tudnunk kell, hogy férje akkor még "csak" a lipcsei Tamás-templom kántora volt, nem a későbbi híres-neves, csodált Bach, akinek intrikákkal, kicsinyes és megalázó napi megélhetési gondokkal is küszködnie kellett. De hogy ebben milyen tehermentesítést talált Annájában, következtethetünk abból is, hogy életének zeneileg termékeny korszakát még ezek a gondok sem törték meg. Az állandó otthoni komponálás - tíz zongora és más hangszerek társaságában, gyereksereg semmire tekintettel nem lévő zajongásában - Anna volt a hangfogó, aki a szükséges feltételeket mégis meg tudta teremteni. Alkotóházzá tette az otthont. S közben templommá emelkedett az alkotóház, megtelt hittel, Isten fele szálló gondolatokkal, gyönyörű harmóniákkal. Anna sokszor töltötte éjszakái egy részét férje kottáinak másolásával.

Bachhoz méltó alkotás volt az is, amit a mester életének támogatásával a Mester Úr Jézus Krisztus követésében ez a hívő, protestáns, bibliailag fogalmazva "derék asszony" létrehozott. Ezzel tisztában volt a mester Bach is. Nem véletlen, hogy felesége zeneművek alkotásához szerető életkörülményeket teremtő fáradozásinak köszöneteként két külön sorozatot, zenei jegyzetfüzetet komponált, Anna Bachnak dedikálva. Az elsőt 1722-ben, a másodikat 1725-ben. A fotók a fedőlapokat mutatják.

Maga Anna is készített egy rövid krónikát, amiben férjére emlékezik. Aztán ezt a fonalat vette fel 1932-ben egy német írónő, Esther Meynell, aki megírta Anna Magdalena Bach gazdag és gazdagító életének kis krónikáját. A lipcsei emlékezetes asszonyokról kiadott könyvben H. J. Schulze írt szép tanulmányt ezzel a címmel: "Egészen oda kell adnom magam neki". Ez talán Anna életének titkos és nyilvánvalóan bizonyított jelmondata is lehetne. Ebben a tanulmányban olvashatunk arról is, hogy Anna gyönyörű szopránja az első találkozás óta hányszor, de hányszor ejtette rabul Bach vájt fülét és szívét.

Esther Meynell nagy beleérzéssel írt arról, hogy Anna Isten komponistája, Bach számára valódi isteni ajándék volt. Közismert, hogy a mester lassú folyamat következtében vesztette el szeme világát. Nem segítettek az operációk sem. Ám a halálos ágyon rövid időre visszanyerte valamennyire látóképességét. Amint ezt Anna észrevette, kézbe kapott egy gyönyörű, virágzó rózsaszálat a vázából, s férje felé nyújtotta. Szeme magába szívta még egyszer, utoljára a rózsa színeit. S nagy nehezen megszólalt: "Anna Magdalena, ahová én megyek, ott sokkal szebb színeket látok majd. És hallani fogom végre azt a muzsikát, amiről te meg én eddig csak álmodoztunk. És szemeimmel végre-végre meglátom az én Uramat...".
Micsoda gyönyörű, felemelő búcsúvétel és megérkezés. S ezt is élő hitű feleségével együtt, templommá, alkotóházzá, otthonná szentelt földi hajlékukban élte meg. Olyan közös kincsek ezek, amelyek a koldussá szegényedett Anna Magdalena szívét bizonyára mindhalálig megmelegítették. Hallják-e már a közösen megálmodott gyönyörű muzsikát?
Mi viszont halljuk és hallgatjuk újra meg újra a Mesterét, s most már tudjuk, hogy ebben a monumentális zenei életműben egy hű, derék asszonynak, Anna Magdalena Bachnak pótolhatatlan szerep jutott Istentől.

Dr. Békefy Lajos PhD (2005. február 27.)