belépés | regisztráció RSS

Publikációk Elküld Nyomtat

Csűry István

Karácsonyi honvágy... és más írások

 

Karácsonyi honvágy

Dávid királyról sok őszinte, emberközeli történetet jegyzett fel a Szentírás. Ezek között az egyik legmélyebb üzenetű az, amely a filiszteusok elől való elmenekülés idejéből származott. (I.Krónika 11, 16-19.) Nagyon nehéz idők voltak ezek, nemcsak a király számára, hanem a hadsereg, és a kiválasztott nép sorsában egyaránt. Ennek ellenére a szorultság ideje volt az, amelyben a legelevenebb érzések, a legáldozatosabb tettek és a legcsodálatosabb szavak megszülettek.
A filiszteusok rabló hadai körülkerítették Betlehemet. Dávid szülővárosát elszigetelték az ország többi részétől. A királyi csapatok nagy veszteségek között igyekeztek talpraállni. Dávid idegenföldön, Adullám barlangjából haza vágyódott, kívánkozott a családtagok közé. Ebben a megszomorított állapotban eszébe jutott a város kapuja előtt levő forrás, annak friss ajándéka. Szomjúságot érzett, és megfékezhetetlenül fakadt ki ajkán az óhaj egy kortynyi vízért. Nem tudjuk pontosan, hogy milyen emlékek elevenedtek meg előtte, azt sem, hogy milyen hazai ízek, illatok kísértették talán még gyermekkorából. Könnyen átérezhetjük ezt a lelkiállapotot. Igaz, csak nagyon ritkán merjük el is mondani emlékeinket, mert félünk az elérzékenyedéstől, attól tartunk, hogy gyengének látnak bennünket. Pedig nekünk is jó lenne egyszer-máskor visszaérkezni térben és időben a bölcsőnkhöz, a házhoz, a kerthez, a szülőkhöz és szomszédainkhoz. Mi is Adullám barlangokban élünk. Nem annyira azért, mert alkalmatlanok lennénk saját otthont teremteni, hanem mert felnőtt fejjel érzékeljük leginkább a fészek biztonságát veszélyeztető erőket, amelyektől hajdan szüleink megvédtek. Lehetnek ezek sziklából épített erősségek, mindentől megvédő magaslatok, akkor is a bennük meghúzódó lélek nyugtalan, mert hiányzik az otthon, és az abból fakadó biztonság. Nem szabad csodálkoznunk, ha gondjaink között gyakran támadnak hazavágyódó érzéseink, amikor felnőttként is szeretnénk egy kicsit édesanyáink ölébe visszaülni. Jó lenne helyet foglalni az asztal sarkánál, és csak sült krumplit sózni, és a gőzölgő falatokat egymással megosztani.
Dávid gyötrő szomjúságot érez, azonban a hazai forrásvíz hiánya még gyötrelmasebb. Számára az otthoni, a betlehemi családot jelenti, számunkra az otthoni már nem lehet családi csupán, hanem betlehemi is kell legyen, azaz Jézus Krisztusban érzékelhető. Mi Betlehem forrásvizét nem gyermeki emlékként kívánjuk, hanem a lélek ősi szomjúságából. Betlehemből ered az élő víznek forrása. Dávid érezte, hogy egyedül a betlehemi víz olthatná szomjúságát, de még nem tudta, hogy onnan származik majd az, amelyiktől soha senki sem fog megszomjazni. Jézus Krisztus számunkra már megmutatta, hogy honnan fakad "az a víz s a drága vér." Mégis kevesen éltek vele, pedig sokan igyekeztek forrásra találni. Jeremiás korában egészen addig jutottak, hogy: ".kettős gonoszságot követett el az én népem: Elhagytak engem, az élő vizek forrását, hogy kútakat ássanak maguknak, és repedezett kútakat ástak, amelyek nem tartják a vizet."(2,13) Ime a teljes valóság, forrásainktól távol kerültünk. Ásott kútjaink repedtek, mérgezettek, vagy ihatatlanok.
Karácsonykor a távolkerült ember után elindult Isten. Dávidhoz úgy érkezett el Adullám barlangjához, jóval az első karácsony előtt, hogy három igaz barátot állított mellé, akik a király meghatalmazása nélkül elindultak Betlehembe. Miután áttörték a filiszteusok ostromgyűrűjét, merítettek az áhított forrásból. Megmenekültek a leírhatatlan életveszélytől, és örömmel vitték a kívánatos vizet. Ez a megható, emberségről tanuskodó történet alkalmas lehetőséget adhat a hősiesség leírásához, akár úgy is, hogy Jézus Krisztus áldozatát szemléltethetnénk. Azonban nézzünk szembe most azzal, amit kevésbé szoktunk megtenni. Tegyük fel a határozott, lehet hogy kellemetlen kérdést: van-e három igaz barátunk, ha igen, akkor mit tettek meg értünk. Ennek a kérdésnek létjogosultsága éppen Jézus Krisztus áldozatában van, mert ha az az áldozat valóban sokaknak életét megáldotta, akkor mindenképpen vannak ilyen barátok. Ellenben, ha a krisztusi tett csak érintőlegesen, vagy hamisan jelenik meg a környezetünkben, akkor nincsenek barátaink, vagy csak olyanok, akiktől inkább menekülnünk kellene.
Az irgalmas samaritánus történetében éppen azt kell értékelnünk, hogy megmutatkozik a Krisztusban eredményessé lett élet, amelynek kevésbé van szövege, sokkal inkább megoldásai, praktikus tettei. A barátok nem a királyt, hanem az embert látták. Nem a cím lett a hódolat tárgya, hanem a törékeny, barlangfogságba került ember. Az igazi barátság lépett életbe, amely nem a királyság restaurációjára számított, nem a hatalom tőkéjére építette a jövőt, hanem egyszerűen a megmagyarázhatatlan tiszteletre. Érdekvadász világunkban az ilyen fajta kapcsolatot (ha egyáltalán van még ilyen ) könnyen romantikusnak, vagy egészségtelennek nyílvánítják. Életigenlő világunk írtózik a kockázatoktól. Állandóan túlbiztosítunk, és ezt meg is követeljük, akiktől ezt megtehetjük. Hamis az a kép, hogy életmentő hősök között élünk, sokkal jobban igaz az, hogy gyáva harcosaink vannak, és az életvesztők között aránytalanul többen vannak, akik balesetben mennek el, kevés kivétellel nem a küzdőterekről, hanem a fegyelmezetlenség és figyelmetlenség zónáiból. Nem szabad félreérteni az előbbi kemény mondatokat, nem akarnak ezek senkit sem felelőtlen vállalkozásokba sodorni, azonban ha van bátorságunk szembenézni szomorú valónkkal, akkor ki kellett mondanunk, hogy bajban vagyunk a barátsággal és az igazi Baráttal, azaz Jézus Krisztussal.
Dávid nem fogadta el a halál árnyékából hozott vizet. Túl drágán hozták. Ő érdemtelennek érezte magát erre. Italáldozatként a földre öntötte. Úgy látszott, hogy nem értékelte a három barát áldozatát, pedig a legszebben nyílvánította ki ennek ellenkezőjét, egyetlen cseppet sem tartott meg magának, hanem azt az Istennek ajánlotta. Valahol itt van a legnemesebb emberi tett. Minden embertől áradó szépet az Úrtól elfogadni, ugyanakkor Neki ajánlani. Ha vannak barátaim, és vannak jó cselekedetek, akkor azok az Úrtól vannak, és azokat vissza kell számlálni. Cseppet sem szabad megőrizni, mert már maga az jutalom, hogy rajtam keresztül áramolhattak. De Isten nem hagyja az ilyen életet üresen. A közvetítőt saját italából elégíti ki. Ez a megtartható rész. Jézus annak idején, örökre érvényesen ezt így mondta: E pohár amaz Újtestamentom, az én vérem által. Ezt cseléekedjétek valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.
Karácsony hadd szóljon valamennnyiünknek arról, hogy az élet árnyékából, a bölcső csodájából származik a megtartatásunkhoz és megmaradásunkhoz szükséges élő víz.

Csűry István - Nagyvárad

1. oldal ( összesen 6 ) Következő oldal
2018. november 12., hétfő,
Jónás , Renátó napja van.

Elhunyt Pásztor Jánosné

2016. május 24., kedd

85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.

Az igazi győzelmek

2016. május 20., péntek

Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.

Hogyan olvassunk égő háztetőt?

2016. május 16., hétfő

Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András pünkösdi homíliá járól.

Az elefántnál is

2016. május 15., vasárnap

A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.

A különbség: ég és föld

2016. május 11., szerda

A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.

Látogatóink száma a mai napon: 9229
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 42737495

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat