belépés | regisztráció RSS

Publikációk Elküld Nyomtat

Ablonczy Ágnes

7. Döntsétek el ti magatok

Apostolok cselekedetei 4:1-20.

MÍG ŐK A NÉPHEZ SZÓLOTTAK, ODALÉPTEK HOZZÁJUK A PAPOK, ÉS A TEMPLOMI ŐRSÉG PARANCSNOKA, MEG A SZADDUCEUSOK. FEL VOLTAK HÁBORODVA AMIATT, HOGY A NÉPET TANÍTJÁK ÉS HIRDETIK A HALOTTAK FELTÁMADÁSÁT JÉZUSBAN. RÁJUK VETETTÉK A KEZÜKET ÉS ŐRIZETBE VETTÉK ŐKET MÁSNAPIG; UGYANIS MÁR ESTE VOLT. SOKAN PEDIG, AZOK KÖZÜL, AKIK HALLGATTÁK AZ IGÉT, HITTEK. ÍGY LETT A FÉRFIAK SZÁMA MINTEGY ÖTEZER. MÁSNAP AZTÁN ÖSSZEGYŰLTEK A FŐEMBEREK, VÉNEIK ÉS ÍRÁSTUDÓIK JERUZSÁLEMBEN. VELÜK VOLT ANNÁS, A FŐPAP ÉS KAJAFÁS, JÁNOS ÉS SÁNDOR ÉS A FŐPAPI CSALÁD TÖBBI TAGJAI. ÉS MAGUK ELÉ LLÍTVA ŐKET FAGGATTÁK: MICSODA HATALOMMAL VAGY KINEK A NEVÉBEN CSELEKEDTÉTEK EZT? AKKOR PÉTER, SZENTLÉLEKKEL MEGTELVE, ÍGY FELELT NEKIK: TI, FŐEMBEREI A NÉPNEK, ÉS TI, IZRÁEL VÉNEI, HA MINKET A MAI NAPON EGY BETEG EMBEREN VALÓ JÓTÉTEMÉNY MIATT VALLATTOK, HOGY MI ÁLTAL GYÓGYULT MEG: VEGYÉTEK TUDOMÁSUL MINDNYÁJAN TI ÉS IZRÁEL EGÉSZ NÉPE, HOGY A NÁZÁRETI JÉZUS KRISZTUS NEVE ÁLTAL, AKIT TI MEGFESZÍTETTETEK, DE AKIT ISTEN FELTÁMASZTOTT HALÁLBÓL. Ő ÁLTALA ÁLL ELŐTTETEK EZ AZ EMBER ÉPEN ÉS EGÉSZSÉGESEN. EZ AZ A KŐ, AMELYET TI, AZ ÉPÍTŐK MEGVETET-TETEK, AMELY AZONBAN SZEGELETKŐVÉ LETT. ÉS NINCS SENKIBEN MÁSBAN ÜD-VÖSSÉG; MERT NEM ADATOTT EMBEREK KÖZÖTT SZÁMUNKRA MÁS NÉV AZ ÉG ALATT, AMELY MEGTARTHATNA MINKET. MIKOR PEDIG LÁTTÁK PÉTERNEK ÉS JÁ-NOSNAK HITVALLÓ BIZONYSÁGÁT ÉS MEGÉRTETTÉK, HOGY ÍRÁSTUDATLAN ÉS EGYSZERŰ EMBEREK, ELCSODÁLKOZTAK. FEL IS ISMERTÉK ŐKET, HOGY JÉZUS-SAL JÁRTAK. DE MIKOR AZT IS LÁTTÁK, HOGY A MEGGYÓGYULT EMBER OTT ÁLL VELÜK EGYÜTT, SEMMIT SEM SZÓLHATTAK ELLENÜK. KIKÜLDTÉK ŐKET A GYŰLÉS-BŐL S ÍGY TANÁCSKOZTAK MAGUK KÖZÖTT: MITÉVŐK LEGYÜNK EZEKKEL AZ EM-BEREKKEL? MERT HOGY NYILVÁNVALÓ CSODA TÖRTÉNT ÁLTALUK, EZT JERUZSÁ-LEM VALAMENNYI LAKOSA TUDJA, ÉS MI SEM TAGADHATJUK. DE HOGY EZ TOVÁBB NE TERJEDJEN A NÉP KÖZÖTT, EZ A HIEDELEM, FENYEGESSÜK MEG ŐKET, HOGY TÖBBÉ SENKINEK SE MERJENEK SZÓLNI A JÉZUS NEVÉBEN. BESZÓLÍTOTTÁK TE-HÁT ŐKET ÉS MEGPARANCSOLTÁK HOGY EGYÁLTALÁN NE SZÓLJANAK, ÉS NE TANÍTSANAK A JÉZUS NEVÉBEN, SEM EGYSZER, SEM MÁSKOR. PÉTER ÉS JÁNOS AZONBAN AZT FELELTÉK NEKIK: DÖNTSÉTEK EL TI MAGATOK, VAJON HELYES-E AZ ISTEN SZÍNE ELŐTT, HA INKÁBB RÁTOK HALLGATUNK, ÉS NEM ISTENRE? MERT NEM TEHETJÜK, HOGY NE SZÓLJUNK AZOKRÓL A DOLGOKRÓL, AMIKET LÁTTUNK ÉS HALLOTTUNK.
__________________________________________________________________________

Miért szoktunk haragudni, min szoktunk felháborodni? Azon, amit igazságtalannak érzünk? Amit méltánytalanságként élünk meg? A napokban hallhatta, olvashatta mindenki a hírt: az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek ítélte a törvénytervezetet. Az előterjesztők válasza: hoznak egy olyan törvényt, hogy az Alkotmánybíróság ebbe többé ne szólhasson bele… A háttérben természetesen sok-sok pénzről van szó. Mi a kérdés? Amit jogkör szerint véd az Alkotmánybíróság, annak az igazságosság az alapja? És az a lépés, amivel megfosztanák őket a véleményezés lehetőségétől, az lehet igazságosnak nevezhető? És ha mindkettőből igazságtalanság, jogtalanság adódik? Minket mi háborít fel? Mi felől nézzük a történéseket?
MÍG ŐK A NÉPHEZ SZÓLOTTAK, ODALÉPTEK HOZZÁJUK A PAPOK, ÉS A TEMPLOMI ŐRSÉG PARANCSNOKA, MEG A SZADDUCEUSOK. FEL VOLTAK HÁBORODVA AMI-ATT, HOGY A NÉPET TANÍTJÁK ÉS HIRDETIK A HALOTTAK FELTÁMADÁSÁT JÉZUS-BAN. RÁJUK VETETTÉK A KEZÜKET ÉS ŐRIZETBE VETTÉK ŐKET MÁSNAPIG; UGYAN-IS MÁR ESTE VOLT. SOKAN PEDIG AZOK KÖZÜL,AKIK HALLGATTÁK AZ IGÉT, HITTEK. ÍGY LETT A FÉRFIAK SZÁMA MINTEGY ÖTEZER.

Miféle csoportok vannak itt jelen, miféle erők és indulatok feszülnek egymással szemközt? A tanítványoké, kik tele vannak a Krisztus által kapott Lélekkel, a hallgatóik, akik érzik az erőt, csodálják a gyógyítást adó Istent, és a nép eleje, a vezetést, a vallást joggal és törvényesen képviselők, akik Krisztust megölését elhatározták: az írástudók, PAPOK, a tehetős, előkelő SZADDUCEUSOK. És rendelkezésükre áll a TEMPLOMŐRSÉG, a közülük valókból válasz-tott, általuk fizetett, nekik elkötelezett, gondolkodás nélkül engedelmeskedő fegyveresek…

A két csoport felháborodásának oka nem azonos, de mindkét csoportnak útjában vannak a feltámadott Krisztusról, bizonyságot tévő tanítványok. A szadduceusok magán a tanításon háborodnak fel, ők nem hisznek a feltámadásban. Más a papok és a farizeusok haragja, kik hiszik a feltámadást, s a próféciák szava szerint várják az ígért Messiást. Ők azért hiszik, hogy jogosan jártak el Krisztus ügyében, mert ha nem így hinnék, akkor azzal kellene szem-besülniük, hogy bűnük jóvátehetetlen az Isten és az emberek előtt is! Jogot formálnak tehát a felháborodásra! Elképesztő hamissága és ellentmondása az önigazoló magatartásnak.

Hadd idézzem Hamvas Béla ezzel kapcsolatos gondolatait a Patmos című kötetből:

„…A modern kor a messianizmus és a diktatúra feszültségének jegyében áll… A messiási magatartás kisiklott és fals alakja, ha valaki gondolatot talál, és elhatározza, hogy ennek ne-vében az emberiséget egyszerre megváltja, azonnal és az egészet, ha szóval nem megy, parancsra, ha arra sem megy, börtönnel és kényszermunkával és géppisztollyal… Mindnyá-jan magunkban hordjuk a gondolatot és a tetteket, amelyekkel minden embert meg tudnánk váltani, és mindnyájan meg vagyunk tévesztve a diktatórikus rögeszméktől és fanatizmustól, és a kizárólagosság dühétől….Ahol a biztonságérzet megalapozásáról van szó, ott mindig fennáll az a veszély, hogy az ember életét az igazságon kívül, a hatalmi ösztönben alapozza meg… Egzisztenciája nem hiteles, és így a hiteles mondanivalóhoz való jogát elvesztette…
a legnehezebb azt megérteni, hogy a terrort miképpen lehet szabadságnak értelmezni, illet-ve, hogy a terror miképpen hazudható át szabadsággá, a személyes életben pedig megérte-ni azt, hogy az elhazudott élet miképpen nevezi magát dicsőségteljesen igaznak, és milyen elméletek azok, amelyek ebben a műveletben az embernek segítséget nyújtanak… Tény, hogy ma Európában egyetlen olyan elmélet sincs, amely igen magasrendű eszméket ne tudna elvetemült elnyomatásra használni és nincs elmélet, amely feltárás és megnyilatkozás helyett az ember személyes életébe ne lenne a korrupció rejtekhelye. Nincs olyan igazság-elmélet, amely ne lenne hazugságszisztéma, nincs olyan messiási aktus, amely ugyanakkor ne lenne diktatórikus…
A kettőt mégis meg kell különböztetni, és a kettő meg is megkülönböztethető. Az igazságon kívül való élet abszolút jegye a megszólíthatatlanság. A diktátor, aki a hozzá intézett kérdés-re nem személyes lényével, hanem ideológiájának begyakorlott szólamaival válaszol. A dik-tátor nem hallja, amit mondanak neki, sőt rögeszméinek szüntelen zakatolásán kívül semmi egyebet nem hall és hazugságformuláinak automatikus ismétléseiben él … A diktátort arról ismerem fel, hogy…nem tudja önmagát adni, vagyis az áldozatra képtelen. Képtelenség ar-ra, hogy jót tegyen. Tevékenysége, hogy az embert valamely újabb követelésével megijeszti, és nem kedveli, ha a követelést teljesítik, inkább azt, ha nem-teljesítése miatt az emberben alacsonyrendűség, félelem ébred…”

Minden korban, minden társadalomban van vezető ember, s annak holdudvara, csoportja, kiknek több a hatalma, vagyona, megbecsülése. A vezetőhöz a szerepre, lehetőségekre vágyó többség alkalmazkodik. Könnyen belátható, nem érdemes ujjat húzni azokkal, akik
korlátlan hatalommal, elegendő pénzzel, és a tömegtájékoztatás lehetőségeivel rendelkez-nek. Amit a mai történetrész egyértelműen jelez, mindegy miféle hatalom, akár állami, akár egyházi hatalom, ugyanazzal van probléma. Jogosítják, hogy tehessék, amit tesznek… Mit tettek a választott nép hivatalos vezetői? RÁJUK VETETTÉK A KEZÜKET ÉS ŐRIZETBE VETTÉK ŐKET…Törvény szerint joguk volt a rendbontókkal szemben eljárni…

Miközben baj éri a bizonyságtévőket, növekedik azok száma, akik hitelesnek érzik szavaikat, hitvallásukat! SOKAN PEDIG AZOK KÖZÜL, AKIK HALLGATTÁK AZ IGÉT, HITTEK. ÍGY LETT A FÉRFIAK SZÁMA MINTEGY ÖTEZER… Mintha ellentmondás lenne, de nem, mert ahol Krisztus legyőzi a félelmet övéi szívében, ott a Szentlélek hatalma lesz jelen, melytől a földi hatalmasok megijednek, mert nem tudnak vele mit kezdeni. Azt olvastam, van egy felirat a konstanzi dómban, egy Augustinus előtti teológustól, Poitiers Hilárius-tól: „Ha az egyházat üldözik, virul, ha elnyomják, győz, s mikor gyalázzák: nő.”

MÁSNAP AZTÁN ÖSSZEGYŰLTEK A FŐEMBEREK, VÉNEIK ÉS ÍRÁSTUDÓIK JERU -ZSÁLEMBEN. VELÜK VOLT ANNÁS, A FŐPAP ÉS KAJAFÁS, JÁNOS ÉS SÁNDOR ÉS A FŐPAPI CSALÁD TÖBBI TAGJAI. ÉS MAGUK ELÉ LLÍTVA ŐKET FAGGATTÁK: MICSO-DA HATALOMMAL, VAGY KINEK A NEVÉBEN CSELEKEDTÉTEK EZT?

Mit jelent a király nevében, s mit jelent a nép nevében cselekedni? Miféle HATALOMRÓL van szó egyik, avagy másik esetben? Miféle hatalma van a királynak, s miféle a népnek?
Az egyik születési, örökölt, avagy vezetői szerepből adódó, a másik, a többségi akaratból.
Mindkettő emberi szinten maradó tett. És mit jelent valakinek a nevében cselekedni? Aki az én felhatalmazásom alapján, a nevemben kér, azt kéri, amit én kérnék. Az a dolga, hogy egy legyen azzal, amit tennék. Ám aki rám hivatkozva, de megbízásom nélkül kér, az visszaél a nevemmel. Mit jelent nekünk Isten nevében kérni? Mit jelent Krisztus nevében megtenni?
Miért kérdezik tőlük ezt a farizeusok? Miféle ellenük szóló vád, és bizonyság keresése ez?

„A zsidó vallásban Isten Neve egy kimondhatatlan szó. Ki meri tudni kicsoda Isten? Amint ki-mondják, már nem az… A zsidó vallás lényege a Szó (kijelentés) iránti felelősség… Jézus Krisztus a testté vált Szó, a Szó személlyé válása….Nem nevének betűi által, hanem annak valósága által, hogy megszületett, élt, meghalt és feltámadott. Ha a Szó testet ölt, nem a Szó lesz test, hanem a test Szó. A test értelmet kap a teremtésben, jellé válik…” Tábor B.

AKKOR PÉTER, SZENTLÉLEKKEL MEGTELVE, ÍGY FELELT NEKIK: TI, FŐEMBEREI A NÉPNEK, ÉS TI, IZRÁEL VÉNEI, HA MINKET A MAI NAPON EGY BETEG EMBEREN VA-LÓ JÓTÉTEMÉNY MIATT VALLATTOK, HOGY MI ÁLTAL GYÓGYULT MEG: VEGYÉTEK TUDOMÁSUL MINDNYÁJAN TI ÉS IZRÁEL EGÉSZ NÉPE, HOGY A NÁZÁRETI JÉZUS KRISZTUS NEVE ÁLTAL, AKIT TI MEGFESZÍTETTETEK, DE AKIT ISTEN FELTÁMASZ-TOTT HALÁLBÓL. Ő ÁLTALA ÁLL ELŐTTETEK EZ AZ EMBER ÉPEN ÉS EGÉSZSÉGE-SEN. EZ AZ A KŐ, AMELYET TI, AZ ÉPÍTŐK MEGVETETTETEK, AMELY AZONBAN SZEGELETKŐVÉ LETT. ÉS NINCS SENKIBEN MÁSBAN ÜDVÖSSÉG; MERT NEM ADA-TOTT EMBEREK KÖZÖTT SZÁMUNKRA MÁS NÉV AZ ÉG ALATT, AMELY MEGTART-HATNA MINKET.

Hogyan válaszol Péter a neki feltett kérdésre? Azok előtt áll, akik megölték Mesterét! Oka lenne félelemre? Legalább annyi oka lenne rá, mint mikor háromszor megtagadta Mesterét…
De most nem a félelem tölti be szívét, hanem a SZENTLÉLEK. S nem csupán azt vállalja, hogy Krisztushoz tartozik, hanem megfogalmazza, kimondja a vele szemben állók vétkét!
AKIT TI MEGFESZÍTETTETEK, DE AKIT ISTEN FELTÁMASZTOTT HALÁLBÓL…Mer Isten nevében szólni! Miért? Mert eszközévé lett a Szentléleknek…És idéz a Zsoltárok könyvéből:
EZ AZ A KŐ, AMELYET TI, AZ ÉPÍTŐK MEGVETETTETEK, AMELY AZONBAN SZEGE-LETKŐVÉ LETT…(Zsolt. 118:22.) és folytatja azzal, amit hisz, remél, amit él, amit csak a Krisztusban elrejtett tud: NINCS SENKIBEN MÁSBAN ÜDVÖSSÉG; MERT NEM ADATOTT EMBEREK KÖZÖTT SZÁMUNKRA MÁS NÉV AZ ÉG ALATT, AMELY MEGTARTHATNA...
Mire nézve van bizonyosságunk? Mit hiszünk a bűnbánat, s a váltság által nyerhető üdvös-ség felől? Mit jelent nekünk, hogy Krisztus nevében szólók, másokért küldött tanúk vagyunk?
Hogyan ír Visky Ferenc, sógorának Isten előtti megállásáról, és abból következő lépéseiről?

„… engedett unszolásomnak, és részvett a csonka tornyú kistemplomban tartott igehirde-tésen. Szinte izzott a levegő, mennyei erővel szólták az igét... Néhány nap múlva nem kelt fel… Amikor ágyban maradása oka felől faggattam, a maga csökönyös módján így felelt: - Nem megyek az istenházába! Nézd, így nem bírom tovább hallgatni az igét. Szinte megöl az Isten szava. Odahaza rendeznivalóim vannak. Tovább nem kíváncsiskodtam, hagytam ha-zautazni. Nincs az a hatalom, ami feltartóztathatta volna…Debrecenből hazafele menet majd leszakadt vele a vonat… Anti első útja a közigazgatási hivatalba vezetett. Ott mindenki jól ismerte a falu leggazdagabb s legértelmesebb emberét… előadta mi járatban van… Egyben azt is kérte vegyék jegyzőkönyvbe vallomását… Feljelentem magamat… becsületes ember-nek ismernek, de nem vagyok az…a hivatalnokok elképedve nézték az önfeljelentőt… Tétel-ről tételre írni kellett: mikor, mivel és mennyivel vallott be kevesebbet adó alá eső jövedelmé-ből… s károsította meg a falut, az államot. Persze, mindenki ezt csinálta…Le akarták beszél-ni az önmaga ellen való tanúskodásról… De Anti nem engedte… kikötötte, csalásaiért bíró-ság előtt kell felelnie… Az irgalmat nyert ember nem ismer irgalmat önmaga iránt…mert az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de Isten azt nézi, ami a szívben van.” Visky F.- Anti

MIKOR PEDIG LÁTTÁK PÉTERNEK ÉS JÁNOSNAK HITVALLÓ BIZONYSÁGÁT ÉS MEG-ÉRTETTÉK, HOGY ÍRÁSTUDATLAN ÉS EGYSZERŰ EMBEREK, ELCSODÁLKOZTAK. FEL IS ISMERTÉK ŐKET, HOGY JÉZUSSAL JÁRTAK. DE MIKOR AZT IS LÁTTÁK, HOGY A MEGGYÓGYULT EMBER OTT ÁLL VELÜK EGYÜTT, SEMMIT SEM SZÓLHATTAK EL-LENÜK. KIKÜLDTÉK ŐKET A GYŰLÉSBŐL S ÍGY TANÁCSKOZTAK MAGUK KÖZÖTT…

Milyen beszédes ez a megfogalmazás: LÁTTÁK PÉTERNEK ÉS JÁNOSNAK HITVALLÓ BI-ZONYSÁGÁT… Látni - ráébredni… Mi a különbség? A papok látták, hallották, de nem hitték. Mi akadályozta őket ebben? El kellett volna ítélni önmagukat, azt, amit Krisztussal ők tettek. Amit értettek, az csak a felismeréshez és csodálkozáshoz volt elég… Nem változott meg tőle sem a gondolkodásuk, sem az életük… Miből derül ki, hogy az életük vállalhatatlan maradt? A következő lépésükből: KIKÜLDTÉK ŐKET… Zavaró a jelenlétük, nélkülük döntenek…

MITÉVŐK LEGYÜNK EZEKKEL AZ EMBEREKKEL? MERT HOGY NYILVÁNVALÓ CSODA TÖRTÉNT ÁLTALUK, EZT JERUZSÁLEM VALAMENNYI LAKOSA TUDJA, ÉS MI SEM TA-GADHATJUK. DE HOGY EZ TOVÁBB NE TERJEDJEN A NÉP KÖZÖTT, EZ A HIEDELEM, FENYEGESSÜK MEG ŐKET, HOGY TÖBBÉ SENKINEK SE MERJENEK SZÓLNI A JÉZUS NEVÉBEN. BESZÓLÍTOTTÁK TEHÁT ŐKET ÉS MEGPARANCSOLTÁK HOGY EGYÁLTA-LÁN NE SZÓLJANAK, ÉS NE TANÍTSANAK A JÉZUS NEVÉBEN, SEM EGYSZER, SEM MÁSKOR. PÉTER ÉS JÁNOS AZONBAN AZT FELELTÉK NEKIK: DÖNTSÉTEK EL TI MA-GATOK, VAJON HELYES-E AZ ISTEN SZÍNE ELŐTT, HA INKÁBB RÁTOK HALLGATUNK, ÉS NEM ISTENRE? MERT NEM TEHETJÜK, HOGY NE SZÓLJUNK AZOKRÓL A DOL-GOKRÓL, AMIKET LÁTTUNK ÉS HALLOTTUNK.

A CSODA, ami történt, mindenki előtt, Jeruzsálem valamennyi lakosa előtt NYILVÁNVALÓ… MI SEM TAGADHATJUK…Mit mondanak ezzel? Letagadnák, célszerű lenne, de nem lehet. MITÉVŐK LEGYÜNK? Megfenyegetik, elhallgattatják őket. Melyek az emberi hatalom esz-közei? A fenyegetés, tiltás, megfélemlítés… És a Léleké? Mit felel Péter és János a többiek nevében? Mernek Istenre mutatni, kérdést nekik szegezni, és rájuk hárítani a felelősséget: DÖNTSÉTEK EL TI MAGATOK… ISTEN SZÍNE ELŐTT Mennyire meg kellett szégyenülni amazoknak. Mi az isteni jelenlét, isteni hatalom jellemzője? Döntésre kényszerít, vállalásra, állásfoglalásra. Nem enged másokra hárítani, igent, vagy nemet kell rá mondani!

Péterék vállalják, kimondják egyértelmű igenjüket: NEM TEHETJÜK, HOGY NE SZÓLJUNK AZOKRÓL A DOLGOKRÓL, AMIKET LÁTTUNK ÉS HALLOTTUNK… És mi? Merünk cél-szerű igazodás helyett, Isten színe előtt állva látni, érteni, tapasztalni, bizonyosságot találni?

További cikkek:
2024. április 19., péntek,
Emma napja van.

Elhunyt Pásztor Jánosné

2016. május 24., kedd

85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.

Az igazi győzelmek

2016. május 20., péntek

Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.

Hogyan olvassunk égő háztetőt?

2016. május 16., hétfő

Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András pünkösdi homíliá járól.

Az elefántnál is

2016. május 15., vasárnap

A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.

A különbség: ég és föld

2016. május 11., szerda

A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.

Látogatóink száma a mai napon: 5795
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57792535

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat