belépés | regisztráció RSS

Archívum 2014. február 20., csütörtök

kre.hu

A Károli a keresztyén egyetemek nemzetközi hálózatában

Prof. Dr. Balla Péter rektor és Dr. Sepsi Enikő dékán 2014. február 8-16. között látogatást tett az Amerikai Egyesült Államokban, melynek során részt vettek a Council for Christian Colleges and Universities (CCCU) konferenciáján. 

A CCCU, a keresztény főiskolák és egyetemek szövetsége 1976-ban 38 taggal kezdte meg működését. Jelenleg a Tanácsnak 119 észak-amerikai és 55 társult intézmény a tagja 20 országból. A CCCU egy nonprofit szervezet, melynek központja a történelmi Capitol Hill negyedében, Washingtonban található. Célja, hogy segítse a keresztény/keresztyén felsőoktatási intézményeket saját céljaik megvalósítása érdekében. Évi 13 millió dolláros költségvetésével, 72 alkalmazottal és több száz önkéntessel a CCCU több mint 100 programot és szolgáltatást biztosít tagjai számára (hallgatóknak és dolgozóknak egyaránt).

A CCCU konferencia elsődleges célja a Károli CCCU-ba való belépésének elősegítése és a kapcsolatépítés volt. A konferenciát megelőzően az egyetem képviselői a Los Angeles-i magyar baptista gyülekezet vendégei voltak. Február 9-én Prof. Dr. Balla Péter rektor igehirdetéssel szolgált a baptista gyülekezet istentiszteletén.

A CCCU konferencián a plenáris üléseken kívül Balla Péter rektor az egyetemek elnökei/rektorai szekciójában (peer session), Sepsi Enikő dékán pedig az Off-Campus program nemzetközi szekciójában vett részt, ahol mindketten beszéltek az egyetemünkről, s jelezték az együttműködési készségünket.

A látogatás alkalmával megismerkedtek a L.A. Film Studies Centerrel, mely a CCCU közös képzőhelye. A képzést professzionálisan felszerelt stúdiók, filmkészítési és filmipari profil jellemzik. 

Kapcsolódó link
2021. június 23., szerda,
Zoltán napja van.

Elhunyt Pásztor Jánosné

2016. május 24., kedd

85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.

Az igazi győzelmek

2016. május 20., péntek

Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.

Hogyan olvassunk égő háztetőt?

2016. május 16., hétfő

Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András pünkösdi homíliá járól.

Az elefántnál is

2016. május 15., vasárnap

A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.

A különbség: ég és föld

2016. május 11., szerda

A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.

Látogatóink száma a mai napon: 193
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 49476970

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat