A France 24 hírcsatorna nemrég "genre" (a gender francia változata, ejtsd: zsanrö) összeállítással szórakoztatott: szociológusok és pszichológusok állították egybehangzóan, hogy a társadalmi nemi szerepeknek semmi közük a biológiához, ez maradi sztereotípia, a XIX. században például a fiúkat és a lányokat még egyformán öltöztették. Ezt egy kétes festménnyel támasztották alá, amely két szoknyás gyermeket ábrázolt. A kép forrását természetesen nem adták meg, bízva abban, hogy az átlagnéző mindent elhisz bemondásra. Valójában nem az a kérdés, hogy az előző századokban "lányos" ruhába öltöztek-e a fiúk, hanem hogy másképp öltöztek-e, mint az akkori lányok. Természetesen másképp, az előző korok hierarchikus társadalma sokkal több szintre tagolt, és külsőségekkel világosabban jelzett volt, mint a mai demokratikus társadalom. A társadalmi állást nem fényképes azonosító okmánnyal és lakcímkártyával, hanem öltözékkel igazolták. Gondoljunk csak arra, hogy az álruhás Mátyás királyt a történetekben nem arcról, hanem a királyi palástról vagy a pecsétgyűrűjéről "ismerik fel".

A történelmi adatok gátlástalan manipulálása jól illusztrálja a gendermozgalom két belső ellentmondását: 1. makacsul tagadja a biológiai tényeket; 2. megkísérli kiiktatni a "maradi" keresztény szemléletet a megoldásból. Az alábbiakban ezek következményeit elemzem.

Mi következik a biológiai adottságokból, vagyis abból, hogy csak a nők képesek szülni és szoptatni?

A társadalom fennmaradásához egy nőnek két gyereket célszerű szülnie (átlagban 2,2-t, de ennyit talán egyszerűsíthetünk). Ezt a két gyereket célszerű némi ideig szoptatnia, és személyesen gondoznia, mondjuk, egy-egy évig. Ezalatt nem tud dolgozni, így az apa legalább két év szakmai előnyre tesz szert vele szemben. Ennyi még nem tűnik veszélyesnek, de a gyerekek évekig sokat betegeskednek, rendszeresen otthon kell velük maradni. Maradhatna az apa is, ám ma nem nagyon teszi, ami legalább megduplázza a nő szakmai hátrányát. Egy kétgyermekes anya így már 4-6 évet veszít a férfiakkal szemben. A kisebbik gyerek 10-12 éves koráig fokozottan igényli az anya jelenlétét a családban, ez 14-15 évre lehetetlenné teszi, hogy a nő komoly vezető szerepet vállaljon a cégnél. Ha mégis megteszi, általában súlyos magánéleti árat fizet érte. Ez egyenesen levezethető a biológiai adottságokból.

Mi következik abból, hogy a keresztények vonakodnak gazdasági vezetőkké válni?

Miért nem marad otthon az apa a beteg gyerekekkel? Azért, mert a HR vezetőt (legyen férfi vagy nő) nem az ember, hanem a vállalat érdekli, ezért fizetik. A foglalkoztatáspolitikát nem az önkiteljesedés vagy a munka-család egyensúly szempontjai irányítják: a jó munkerő lelkes, odaadó, rugalmas, fiatal, terhelhető, alkalmazkodó, a magánélete nem szivárog be a szakmai tevékenységbe. A jó alkalmazott kiemelkedően teljesít, akár az önpusztításig hajszolható, aztán ha tönkrement, eldobható, menjen, és oldja meg egyedül a túlmunka okozta problémáit.

Más lenne a helyzet, ha a vállalatokat keresztények irányítanák, de ma törpe kisebbségben vannak, ritkán vállalkoznak vezető szerepre. Úgy vélik, ez világi huncutság, nem az ő feladatuk, aztán csodálkoznak és méltatlankodnak, hogy a világ nélkülük nem úgy alakul, ahogyan szeretnék.

Miért maradtak ki idáig a keresztények a gendermozgalomból?

A gendermozgalom finoman szólva nem nyitott a keresztények részvételére, hiszen éppen őket vádolja a hagyományos családmodell által szerinte okozott esélyegyenlőtlenségért. A keresztények pedig nem állnak be egy olyan mozgalomba, amely az ő szidásukból teremt magának tőkét. Érzelmileg érthető, hogy a lelki értékeket előtérbe helyező messiáskövetők miért nem lesznek tömegesen cégvezetők, és miért nem formálják saját képükre a gendermozgalmat, logikailag viszont érthetetlen, közéleti szempontból kifejezetten káros.

Egy keresztény többségű társadalomban kié legyen a vezetésbeli többség, ha nem a keresztényeké? Ki biztosíthat a társadalom fennmaradását szolgáló biológiai kereteken belül jobb és boldogítóbb helyzetet a nőknek, mint a keresztények? Szép épületeket sokan tudnak rajzolni, de hogy az ötletekből mi és hogyan építhető fel a jövendő generációk örömére, azt az építészmérnökök tudják. A keresztények kétezer év alatt bebizonyították, hogy értenek a fenntartható jóléti társasalmak építéséhez és működtetéséhez, úgy helyes, hogy gender témában is megfelelő súlyt adjanak a szakvéleményüknek.

Mit mondhatunk egy genderkonferencián vagy a genderírásokat kommentálva?

Az üzenetünk ez lehet: a hagyományos családmodell a fenntartható társadalom kulcsfontosságú összetevője, a családmodell aláásása hosszú távon leépíti a társadalmat és a nyugati civilizációt. A nők esélyegyenlősége fontos ügy, maximálisan, azaz a fenntarthatóság mértékéig biztosítandó, ehhez igazán a keresztények értenek. A többiek laikus ötletekkel próbálkozhatnak, szakszerű felügyelet mellett. Az esélyegyenlőség legnagyobb akadálya ma a keresztény szemlélet hiánya a foglalkoztatásban, így jól felfogott társadalmi érdek, hogy minél előbb minél több keresztény vezető kerüljön a vállalatok élére. 

Vértes László