Hargita megyén kívülről is jelentkezett két település a mesemaratonra: a Kolozs megyei Dés (Dej) és a Maros megyei Nyárádszereda (Miercurea Nirajului). A meseolvasókat nem a jutalom vonzotta, hiszen a hagyományőrzési forrásközpont egy szem csokis drazsét, valamint egy könyvjelzőt tudott csak adományozni, ez utóbbit Benedek Elek arcképe díszítette és feltüntették rajta a résztvevő nevét is.
Székelyudvarhelyen a forrásközpont a Cimbora Házzal és Városi Könyvtárral közösen szervezte a reggel 8-tól este 8 óráig tartó meseolvasási napot. Reggel elsőként a polgármester, Bunta Levente olvasott mesét megnyitó beszéde után.
A székelyudvarhelyi városi könyvtárban összesen 1005 meseolvasó fordult meg kedd reggeltől estig. László Judit, a forrásközpont munkatársa, a mesenap kezdeményezője és programfelelőse elmondta, hogy a résztvevők nagy száma miatt a könyvtár három termében is alig fértek el az iskolások.
A szervezők célja az volt, hogy minél többen részt vegyenek a felolvasásokon azok közül, akik szeretnek olvasni és akik kedvelik a nagy mesemondó írásait.
85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.
Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.
Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András pünkösdi homíliá járól.
A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.
A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.
Látogatóink száma a mai napon: 268
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 59733842
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.