belépés | regisztráció RSS

Archívum 2014. március 16., vasárnap

reformatus.hu

Református kitüntetettek

Több ismert református személyiség és református intézmény munkatársa is szerepel a március 15-e alkalmából kitüntetettek között. 

Kossuth-díjjal tüntették ki Kobzos Kiss Tamás népzenetanárt, Liszt Ferenc-díjas előadóművészt, az Óbudai Népzenei Iskola igazgatóját. Széchenyi Nagydíjat kapott Honti László, a Károli Gáspár Református Egyetem professor emeritusa.
Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést vehetett át Bölcskeiné Ágai Ilona, a Magyar Református Gyermekvédelmi Szolgálat Nevelőszülő Hálózatának gyógypedagógusa, valamint Tőkéczki László dunamelléki főgondnok, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Művelődéstörténeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense.
Magyar Érdemrend Tisztikereszt elismerésben részesült id. Besztercey András, a Nagykunsági Református Egyházmegye esperese és Nagy Kálmán kunhegyesi lelkipásztor, a Sarepta Református Idősek Otthona intézményvezetője.
Magyar Érdemrend Lovagkereszttel tüntették ki Hegyi Sándor nyugalmazott székelyudvarhelyi lelkipásztort, Köntös László dunántúli főjegyzőt, a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek igazgatóját, Nagy Margitot, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének elnökét, az újvidéki Apáczai diákotthon igazgatóját, valamint Szalay László Pál telkibányai lelkipásztort, a Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Tanácsának tagját.
Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott Draskóczy László kántor-zenetanár, a Magyarországi Református Egyház Énekeskönyvi Bizottságának tagja.


Czanik András 

Kapcsolódó link
2024. május 07., kedd,
Gizella napja van.

Elhunyt Pásztor Jánosné

2016. május 24., kedd

85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.

Az igazi győzelmek

2016. május 20., péntek

Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.

Hogyan olvassunk égő háztetőt?

2016. május 16., hétfő

Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András pünkösdi homíliá járól.

Az elefántnál is

2016. május 15., vasárnap

A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.

A különbség: ég és föld

2016. május 11., szerda

A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.

Látogatóink száma a mai napon: 6399
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 58063847

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat