Az elveszített Jézus (húsvét)
A tanítványok ezután hazamentek.
Mária pedig a sírbolton kívül állt és sírt. Amint ott sírt, behajolt a sírboltba, és látta, hogy két angyal ül ott fehérben, ahol előbb Jézus teste feküdt; az egyik fejtől, a másik meg lábtól. Azok így szóltak hozzá: „Asszony, miért sírsz?" Ő ezt felelte nekik: „Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették." Amikor ezt mondta, hátrafordult, és látta, hogy Jézus ott áll, de nem ismerte fel, hogy Jézus az. Jézus így szólt hozzá: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?" Ő azt gondolta, hogy a kertész az, ezért így szólt hozzá: „ Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hova tetted, és én elhozom. "Jézus nevén szólította: „Mária!" Az megfordult, és így szólt hozzá héberül: „Rabbóni!" - ami azt jelenti: Mester. Jézus ezt mondta neki: „Ne érints engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj az én testvéreimhez, és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz, és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez." Elment a magdalai Mária, és hírül adta a tanítványoknak: „Láttam az Urat!", és hogy ezeket mondta neki. (Jn 20,10-18 )
Kedves Gyülekezet!
Van olyan húsvét vasárnap reggel, amely telve van fénnyel és örömmel, mint ez a mai - és van olyan húsvét, amely sötét és gyászos. Amit Mária itt átél, az ez a második.Ő földközelből tapasztalja meg húsvétot. Ezzel minket is segíthet. Nem kötelező nekünk húsvéti derűre hangolódnunk, ha ez nehezünkre esik. Ezt a napot is elkezdhetjük ott, ahol éppen vagyunk, talán éppen nagyon elesettnek érezve magunkat.
Négyszer hangzik el, hogy Mária sír. Jézus a feltett kérdés nyomán Máriát saját helyzetében komolyan veszi. Az ő gyásza nem csupán egyéni. Nem csak személyes barátjának elvesztése miatt sír. Fájdalma mélyebbről fakad. Jézus hiányzik neki. Ez az ő igazi baja. Életének és hitének ez nagy hiánya. Talán emiatt is annyira közeli számunkra ez a húsvéti történet. Az élő, de elveszített Jézus hiánya nem hagyja nyugodni azt, akinek már volt dolga vele.
A VESZTESÉG
Mária intenzíven tapasztalta meg Őt. Az evangéliumok elmondják, hogy hét ördögtől szabadította meg Jézus. Már ha csak egy megkötözöttségből vagy függőségből szabadul meg valaki, nagy megkönnyebbülést érez! Mária ezt hétszer élte át. Ezért is nyitotta meg életét hétszer is Jézus előtt. S Ő az újra megtisztult, de megüresedett életét megtöltötte a szabadulás örömével. Mária megismerte Jézus erejét. Mégis elveszettnek érzi. Hogyan lehetséges ez?
Ennek a veszteségnek a láttán eszünkbe jutnak egyéni kudarcaink, növekvő közönyünk és eltávolodásunk. Eszünkbe jutnak tudatos vagy öntudatlan elfojtásaink. Amikor Jézus eltűnik, apró, alig észrevehető léptekben történik a Tőle való eltávolodás, miközben nem Ó megy el tőlünk, hanem mi Tőle. így keletkezik az a szakadék, amely az elidegenedés következménye - a végén észrevesszük, hogy teljesen elveszítettük Jézust. Máriának nem kell önmagát vádolnia. Tőle a halál szakította el Jézust, nem pedig egyéni bűne. De ezzel nincs megoldva egyéni problémája. Jézus elvesztése minduntalan tehetetlenségbe, szükségbe és krízisbe taszít minket.
ELTÚLZOTT VESZTESÉG
Mit lehet tenni ilyen mélységben? Kereshetjük Őt, vagy felhagyhatunk keresésével. Péter és János lemondtak a keresésről. Mária története előtt ott áll a rövid mondat: „A tanítványok ezután hazatértek." Valamivel később Péter így szól a társához: „Elmegyek halászni." És még ketten csatlakozva hozzá, kifejezik: „Mi is elmegyünk veled." Tehát haza lehet menni, mintha mi sem történt volna. Folytatni lehet a munkát, mintha nem is lenne szükség a belső veszteség, a hiány feldolgozására. Lehet, hogy munkánk menekülés, hogy ily módon dolgozzuk fel a veszteséget, hogy ne gondoljunk többé rá. Mária erre nem képes. Ő nem tud sem hazamenni, sem pedig a veszteséget feldolgozni. Túl sokat veszített ahhoz, hogy így töltse ki az ily módon támadt űrt. Sírásba tör ki, s nem képes megvigasztalódni. Az életünkben támadt vákuumot nem tudjuk csak úgy egyszerűen valamivel betölteni. A kérdéseink, a keresésünk jelentkezik újra és újra. Kutatunk, keresünk, hogy betöitsük a vákuumot. A vákuum beszívó hatása a környezetünkre is hatással van, mindaddig érvényesül ez a hatás, amíg fel nem töltődött az üresség, a vákuum. A mi lelkünk is ilyen, mindent magába szív, hogy ne maradjon üres. Ilyenkor szoktunk pótmegoldásokat keresni, azért, hogy legbensőnk ne maradjon üres. Történetünk három próbálkozást említ, melyekkel emberek Jézus hiányát pótolni szándékoztak.
A KERESÉS KÖZBEN JELENTKEZŐ KÍSÉRTÉSEK
Az első ilyen a sírba vetett pillantás. Mária elkezd „ásni". Ürességének saját mélységébe tekint bele, mintha mi emberek képesek lennénk a bensőnkben levő űrt annak nézegetésével kitölteni. Eközben Mária veszélyes peremhelyzetbe sodródik. Ha valaki túl mélyre ás, hamar a kétségbeesés határára jut. Vagy éppen az ellenkezőjét fogjuk csinálni: fantáziánk festett képeivel töltjük meg mélységünket, vágyálmokat dajkálgatva, a hiányt csökkentve, hogy megpróbáljunk elfeledkezni arról, hogy Jézust elveszítettük.
A második próbálkozás más jellegű kísértéssel jár. Kissé tartózkodnék attól, hogy ez esetben is kísértésről, pótcselekvésről beszéljek. Ebben az összefüggésben talán mégis szabad ezt ennek nevezni. A sírba vetett pillantás közben két angyalt vesz észre Mária. Ok „magas rangú" vallási erőket képviselnek, képek, potenciális erővel. De az angyalok sem tudják Jézust helyettesíteni. Nem is akarják helyettesíteni Őt. Csak jelzik a helyet, ahol Jézus volt. Az angyalok nem akarnak Jézust helyettesítő valláspótlékká válni. Ők útjelzők, akik a Nagyobbra mutatnak. Manapság vallási élmények tömegkínálatával halmoznak el bennünket. Ez sem szolgálja a célt. Jézust nem pótolják a vallásos tapasztalatok. Jézus több, mint hogy ily módon helyettesíthető vagy kicserélhető lehetne.
De lehet, hogy egy másik kísértés még közelebb áll hozzánk. Az angyal után Mária találkozik egy emberrel, akit a kertésznek vél. Tőle akar mindent megtudni. Mi emberek könnyen válunk egymás számára kísértéssé, mikor is az elveszített Jézust be akarjuk helyettesíteni valakivel. Hányszor követeljük a másiktól, hogy ő a mi egész életünket töltse be! Miközben a másik észrevétlenül hitpótlékká válik számunkra, képes még Isten helyére is lépni. A legtöbbet és a legjobbat várjuk el az emberektől, miközben túlterheljük őket. Istenítjük őket és haragszunk rájuk, csalódottak vagyunk, mikor közönséges, nagyon is hétköznapi embereknek mutatkoznak. Beléjük kapaszkodunk, mintha ők a mi szívünk ürességét be tudnák tölteni tartalommal és életünk értelmét szavatolni tudnák! így kérdez Mária: „Ha te vitted el Őt, mondd meg nekem, hová tetted?"
A JELEN TITKA
Három kísérlet és kísértés, amely kínálkozik, amikor keresni kezdünk. De nem „jönnek be". Nem sikerülnek, mert Jézus maga iktatja ki őket. Megjelenik neki és olyan valóságossá válik, mint az üres sír, a gyász és a mélység maga. Egyik húsvéti történet sem mondja el, hogy Jézus miként érkezik meg. Egyszerre csak megjelenik, itt van. Mint egy villanás, mint valami fény kigyulladása, mint a villámlás. Hogyan tudnánk leírni megjelenését, ha a Biblia sem tudja? A Vele való találkozás mindig ilyen, nemcsak húsvét reggelén. Az az O titka, hogy hogyan érkezik meg hozzád, hozzám. Mária számára is meglepő. A felismerés sem tőle ered. Jézus nevén szólítja őt, és Mária szíve mélyén ismeri fel Ót. Amikor Jézus az embert megszólítja, nem tudjuk, hogy mi zajlik le ilyenkor, az megint csak Jézus titka. Olyan titokzatos ez is, mint az Ő szeretete, amely megérint bennünket. Olyan titokzatos ez, mint a Biblia legrövidebb beszélgetése: „Mária - Mester!" Azt sem árulja el a történet, hogy mi volt az ismertetőjel, ami felismertette Őt. Nem is a hangjáról, nem is az alakjáról ismerte meg. Mintha óvna minket a Biblia attól, hogy kidolgozzuk a módszert, miként tudnánk Őt befogni. Ez csak akkor működik, ha Ő ismer meg bennünket, és mi hagyjuk magunkat Általa felfedni! Ilyenkor nevünkön szólít minket.
KÖRÜLZÁRVA
Jézus komolyan veszi az emberi szomorúságot, a kereső embert, a felismerés pillanatait. Jézus az egyetlen, aki Máriát kétszer is megkérdezi: „Miért sírsz? Kit keresel?" Rembrandt egyik tusrajzára hívta fel a figyelmemet kolléganőm ennek kapcsán. A feltámadott Jézus alakja a többi fölé emelkedik, középen. „Ebben a pillanatban Ó van a csillagsugárzás-szerű megvilágításban, a figyelem és a felismerés középpontjában. Egy sugárnyaláb Máriára vetül, aki a sírgödör előtt térdel - mintegy így vonva be őt is az összhatásba." Gondját, keresését ismeri a Feltámadott Úr. Nála helye van mindenkinek. S íme, választ is kap: „Miért sírsz, kit keresel?" Ezzel mindenkit arra biztat, hogy a gyászt, a keresést ne akarja elkerülni, hanem kitartóan, kevéssel be nem érve, küzdjön, amíg a biztonságot eléri, és maga is Jézus titkának részesévé válik.
AZ ÉRZÉKEK VALÓSÁGÁRÓL
Érthető, hogy Mária meg akarja tartani és többé nem akarja elveszíteni Jézust. Szeretné őt megragadni. De elutasítást kap: „Ne érints engem!" Az elveszített bár itt van, de nem a kezünk ügyében. Az első húsvét óta mind ez ideig így van ez. Az első keresztyénekkel együtt ugyanabban a helyzetben vagyunk, ha a tanítványok egy ideig láthatták is Őt. Jézus a legvalóságosabb valóság volt és maradt. Nem megfogható a világ számára. Ezt Mária tapasztalja meg legelőször, s mindazok, akik keresik Őt: „Ne érints engem!" Érzéki emberekként, érzékeink miatt nem arra vagyunk utalva, hogy valami megragadható legyen számunkra? Ebben is osztozunk első keresztyén testvéreinkkel. Az első keresztyén ünnep, amit a keresztyének kezdettől fogva ünnepeltek, a feltámadás ünnepe volt. Jézus jelenléte a legelső keresztyének számára épp olyan látványmentes volt, mint amilyen nekünk. Karácsonykor egy gyermek fekszik a jászolban, nagypénteken a Megfeszített látványát találjuk a kereszten. Mindkét dolog szinte érinthető, rögzíthető, fényképezhető. A Feltámadottat nem lehet érinteni, sem lefényképezni. A feltámadás napját mégis előbb kezdték ünnepelni, mint a többi eseményt, amelyek csak később váltak ünneppé. Az első keresztyenek bizonyságtételében egy esemény áll, amely nem tehető látvánnyá. Ezt ünnepeljük azóta is, vasárnapról vasárnapra. Van tehát egy olyan valóság, amelynek nincs köze érzékeinkhez, mégis köze van egész életünkhöz. Tes-testól-lelkestől átélhetjük, megtapasztalhatjuk. Jézus átélhető, mert Ó élő. Az Ó Isten által való „eltüntetése" már nem bűneinkkel és azok büntetésével függ össze, mint nagypénteken, hanem ez Isten szabad tette. Isten eltávolítja Ót az emberi látószögből. Elrejti Ót az isteni biztonságban. Kezeinkkel nem érinthetjük, szemeinkkel nem láthatjuk - hosszú távon nem érzékelhetjük Őt. Mert visszavette Őt Isten, az Ő elrejtett dicsőségébe.
FELVÉTETETT
Istennél van elrejtve és megőrizve az, ami javunkra van. Jézus azért szólt így Máriához: „Ne érints engem!", hogy a rejtett gyümölcs növekedhessen csendben és biztonságban. Vele a mi emberi életünk Isten elé került. Isten elrejtett világába benne foglaltatik a mi látható, nyitott világunk a maga minden hiányával és nélkülözésével. Nincs szükség arra, hogy kezünkkel tapintsuk, szemeinkkel lássuk, mivel az Ó tenyerében vagyunk és Ő tart szemmel minket. Ezek azok a gyümölcsöző pillanatok húsvét óta, melyekbe Jézus befogad minket. Itt mondja övéinek először: Testvéreim! Húsvét óta Jézus testvérei vagyunk. Testvérként Jézus szükségeinket és reményeinket Isten elé viszi. Gyászunk és Őt kereső szívünk ott van a legjobb helyen, biztonságban. Nem kell félnünk attól, hogy Jézus újra és végleg eltűnik. Az Ő Atyja a mi Atyánk, az Ő Istene a mi Istenünk. Őt Isten nem hagyta cserben. Tehát bennünket sem fog cserben hagyni. Istene Őt a kezében tartja, tehát mi sem fogunk Isten kezéből kihullani. A gyászos, a szomorú húsvétból így lesz bizonyosság és bizalom övezte derűs húsvét. Ámen.
|