A biciklit mégse visszük vissza, nem garanciális, Gyuri azt mondta, hogy így száz, hogy nem fogják visszacserélni, kár az energiáért. Inkább elmegyek mégis fodrászhoz.
Amúgy tiszta ciki, a tesóm hívott föl, mikor olvasta itt a naplóban a sóhajt, hogy hát ő perszehogy segít. Úgy elszégyelltem magam. Pont emiatt cseszegetem a másik fórumban Ezüstöt, hogy ha baja van, miért nem szól, erre pont ezt csináltam. Frappáns körítéssel panaszkodtam itt nektek, ahelyett, hogy megkeresném a megoldást, ami pedig ebben az esetben tényleg karnyújtásnyira volt.
Most sikerült meghallgatnom a múlt pénteki tanítást (jobbkésőnmint), a családról volt szó. Azért csak most tudtam meghallgatni, mert Tündi nem aludt egész héten nap közben, aztán tegnap csalással elaltattam (amúgy azért nem alszik, mert - szintén jobb későn mint soha alapon - most úgy próbálom altatni, hogy megmondom neki, hogy aludni kell, és lefekszünk, és mesélek.. vagyis normálisan.), és így csináltam magamnak két óra szabadidőt, viszont este nem volt semmi csalás, úgyhogy csak este 11-kor aludt el, és még most is ájultan alszik.
Gyuri reggel, mikor ébresztett Kamillácskámnak szólított. Picit jól esett.
Aztán most lett időm hallgatózni. A családról volt szó, meg a férj-feleségről, ami itt már százezerszer meg lett tárgyalva. Az jött át mint lényeg, hogy igenis a feleség nincs alárendelt helyzetben, és ezértaztán van neki felelőssége, komoly. (hehe... értelmező jelző
. H. Varga Gyula tanár úr Egerben azt mondta nekünk, hogy a szigorlaton ne, vagy legalábbis ne mindnyájan azt hozzuk rá példának, hogy 'Vettem csizmát, pirosat.').
Huhhh.. kicsit összeértek a dolgok. Felelős vagyok a saját dolgaimért. Ez a lényeg meg a tanulság. Kiakadtam tőle, hogy milyen rondán és észrevétlenül átmentem negatívba az elmúlt napokban. Az anyukám mondta nekem mindig a tizenegykétéves-kori fogyókúráim kapcsán, hogy Epiktétosz, egy híresnagy görög azt mondta, hogy amin nem tudok változtatni, azon fölösleges keseregni - ha nem tudom arrébbtolni a csípőcsontomat, nem tudom, és kész, ezért hülyeség sírni. Viszont amin meg tudok változtatni, azon kötelező. A játszóteres sztorit se tisztességesen írtam le. Lehetett volna pl. szólni annak a nagymamának, hogy bocs, most ő szeretné tolni. Felnőttek vagyunk. Ezek kis hülyeségek, de ezt lehet nagyban is csinálni, hogy rákenem a körülményekre, és szenvedek. És a kis hülyeségekből lesznek a szokások, meg a sablonok, meg a keréknyomok. Hehe
. Dejó, hogy ez kiderült.