Boglárka írta:
...
Még régebben hallotttam egy hívő nő bizonyságtételét arról, hogyan adta Isten neki a férjét. Szerelemmel indult a kapcsolat, és igei megerősítést is kaptak mindketten. Utána még több évig kellett várniuk, míg összeházasodhattak, de aztán az a nap is eljött. Három gyermekük született. Elmondta azt is, hogy bizony voltak olyan dolgok, amikben nem értettek egyet, és egyedül Isten tudta közöttük az egyetértést helyreállítani.
A hármas kötél nem szakad olyan könnyen...mégis megtörtént. Az ördög nyilván támad minden bizonyságtételt, ezt is támadta, az asszony bukott el; elhagyta a férjét egy harmadikért.
Amikor hallottam erről, bennem "egy világ omlott össze", nagyon megdöbbentem. Sokat gondolkodtam, hogy történhetett ez...arra jutottam, hogy ez a nőtestvér ennek a lépésnek a megtétele előtt jóval már elszakadt valahogy Istentől.
Azt kérded Boglárka: hogyan történhetett ez?
Többször említettem már Pálhegyi Ferenc Keresztyén házasság c. könyvét. Épp azért értékelem nagyon ezt a könyvet, mert akkor találtam meg a polcon, amikor én is ilyen gondolatokkal küszködtem.
Világosan leírja, hogy  a hívő házasságokra is  "ráfúj a  halál szele". éppen ezért fontos a megfelelő alap és az, hogy ehhez mindkét fél ragaszkodjon.Másként nem lehet kivédeni a szelek rombolását..
részlet a  könyvből:
A házasság alapozása
A ház fontos - bár láthatatlan - része az alap. Az építkezés alapozással kezdődik. A ház sorsa főleg az alap minőségétől függ.
Mi a házasság alapja? (Gondolkozz ezen, mielőtt tovább olvasod!)
    * A szerelmünk?
    * A kölcsönös "megértés"? (Ez mit jelent?)
    * Valamiféle alku vagy szerződés?
    * A jó tulajdonságaink?
    * A jó állás?
    * A "rendezett anyagiak"?
    * A diploma?
    * A lakás? 
A házasság életünk része. Életünket is építjük valamire. Mi az életünk alapja?
Jézus szerint az életet homokra vagy kősziklára lehet építeni (Mt 7,24-27).
Homok sokféle van:
    * pénz
      "Bolond, még az éjjel elkérik tőled a lelkedet,
      kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál?"
      (Lk 12,20)
    * hatalom
      "Egy csontváz tántorgott eléje,
      s elfújta, mint a porszemet."
      Villon-Faludy: Haláltánc ballada
      Hová lettek a történelem s a közelmúlt zsarnokai?
    * tehetség
      Miért boldogtalanok, néha öngyilkosok a sztárok?
    * szorgalom
      "Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők...
      Hiába keltek korán, és feküsztök későn: fáradsággal szerzett kenyeret esztek."
      (Zsolt 127,1-2)
    * egészség
      "Az ember napái olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mező virága.
      Ha végigsöpör rajta a szél, vége van."
      (Zsolt 103,15-16)
Mindezek lehetnek jó dolgok önmagukban, de nem épülhet rájuk élet és boldogság, mert nem maradandóak - a rájuk épített "ház" bármikor összeomolhat. Házassági alapnak ma legtöbben ezeket tekintik:
    * kölcsönös szimpátia
    * szerelem
    * szexuális vonzás
    * előnyös tulajdonságok (pl. megbízható, szeret engem stb.) 
Mindezek nagyon jók, sőt fontosak a házasságban, csak alapnak nem alkalmasak, mert nem tartósak.
Életünkre ráfúj a halál szele. Házasságunk épületébe beleütközik
    * az öregedés
    * a betegség
    * a megszokás
    * a csalódás
    * a csábítás szele. 
Mi lehet hát jó alap a házassághoz?
Jézus szerint az ember életének igazi és jó alapja az Ő tanításának hallgatása és megtartása (Mt 7,24). Más szavakkal: a megértett és megélt ige. Pál apostol megfogalmazásában: az alap maga Jézus Krisztus (1Kor 3,11), hiszen Ő a testté lett isteni Szó, hiszen Isten az Ő személyében mondta el legvilágosabban, hogy menynyire szeret minket (Jn 1,14; Jn 3,16). Így is megfogalmazhatjuk tehát: életünk alapja Isten szeretete.
Hogyan konkretizálódik ez a házasság esetében?
Ádám számára a házasság alapja az, hogy Isten adta neki Évát. Miért örült Ádám Évának? Ismerte őt? Nem, még nem ismerte igazán, csak meglátta, de ismerte Istent, aki adta. Isten személye a garancia, aki tudja, hogy milyen házastársra van szükségünk, és aki maximálisan a javunkat akarja, - nem a párunk előnyös tulajdonságai.
Figyeld meg! Amíg Ádámnak jó a kapcsolata Istennel, örül Évának. Amikor megromlik ez a kapcsolat, Évát okolja a bűnbeesésért.
Akármilyen "szelek" támadják házasságunk épületét, tudnunk kell:
   1. Isten adott minket egymásnak.
   2. A párom a hibáival együtt is Isten tökéletes ajándéka.
   3. A párom hibái = Isten eszközei az én javamra (Róm 8,28). Kellemetlen smirgli, amivel Isten csiszol engem, hogy tökéletesebb legyek.
   4. Ezért hálával tartozom Istennek a párom kellemes és kellemetlen tulajdonságaiért. 
Isten tudta, mit csinál, amikor a feleségedet (férjedet) melléd adta. Nem tévedett, biztos lehetsz benne. Ha pedig az Ő akaratát figyelmen kívül hagyva választottál társat, most talán szenveded a következményeit, de még így is tudhatod, Isten szeret téged annyira, hogy "nem hagy erődön fölül kísérteni" (1 Kor 10,13), ezért engedte meg, hogy házasságot köss azzal, aki most a házastársad.
Ha párodat csúf hernyónak látod, gondolj arra, hogy benne rejlik a lepkévé válás lehetősége. Mintha ezt mondaná: "Légy türelmes hozzám, Isten még nem fejezett be engem." Nem arról van szó, hogy szeretned kell a párod hibáit!
Nem a Biblia, hanem Ady írja Csinszkáról:
"Szeretem hibáit jóságánál jobban,
de nagyon szeretem."
Ez szép, de ki hiszi el neki?
Isten szeretet-mintája: a bűneimet utálja, de engem a bűneim ellenére is szeret.
E minta alapján: párod hibáit nem kell szeretned, de őt a hibái ellenére is szeretned kell. Párod hibái fölött nem kell szemet hunynod, sem átfestened nem kell őket erényekké, - de azokkal együtt kell elfogadnod őt. Biztos lehetsz abban, hogy Isten ezeken keresztül is a javadat munkálja.
Ha a házasságodat nem Isten szeretetére építed, akkor az ugyanúgy összeomlik, mint ahogy (esetleg) a szüleidé, egyik-másik ismerősödé, vagy néhány nem keresztyén "nagy" házasságszakértőé.
Feladatok házasságkötés előtt: Mély gödröt kell ásni az alaphoz! (Lk 6,48) Vagyis:
   1. Meg kell tanulni az emberek (szülők, testvérek, barátok) elfogadását jó és rossz tulajdonságaikkal együtt.
   2. Ki kell kutatni, hogy miben válik javadra pl. apád vagy t anyád természetének egy-egy "érdes" oldala.
   3. Ezzel gyakorolhatod az elfogadó magatartást, amire nagy szükséged lesz a házasságban.
   4. Gyakorold a hálaadást is jóért és rosszért egyaránt, azzal a bizalommal, hogy Isten mindent javadra adott. 
Lányok! Nektek az engedelmességet is gyakorolnotok kell még otthon! A gyakorlótér: nem a barátod, hanem a szüleiddel való kapcsolat.
Ha rádöbbentél, hogy rosszul alapoztál, ne ess kétségbe! A házasság különleges épület: évtizedek múltán is lehet újra alapozni.