exrefis írta:
Az egész összecsapás téma fel sem merült volna ha nem hergelte volna már hónapok óta OVi a csőcseléket.
Én közelebbről láttam a dolgot, én ott voltam számos fidesz tüntetésen, és láttam, hogy Orbán számtalanszor kiállt az erőszakmentesség, és az alkotmányosság mellett. Számtalanszor kijelentette, hogy a fidesz nem alkukkal, puccsal, hanem csak alkotmányos módon, választások útján akar kormányra kerülni.
Ugyanakkor természetesen kiállt azon alkotmányos jogok mellett, hogy az emberek szabadon, nyiltan, félelem nélkül elmondhassák a véleményüket, és ennek nem csak az otthonukban, de a közterületeken is hangot adhatnak. Én magam számos tüntetésen ott voltam, a fidesz minden szónoka ezt hangoztatta, szó sem volt semmiféle alkotmány ellenes hergelésről!
Orbán most utólag nőtt meg a szememben, mert most 23-án is, amikor a rendőrök hajtóvadászatot játszottak a Deák téren, és folyamatosan terelték az ezres tömeget lőve, és könygázozva felénk, az Astoria felé, Orbán kivételes higgadt módon reagált.
Megtehette volna, hogy felteszi a kivetítőkre a Hír tv vérforraló képeit, emelyeket én az imádkozás, a Himnusz, és a Székely himnusz éneklése alatt is láttam a mobilomon, és hallgattam a riportert, hogy fejmagasságban lövik a békés embereket, és ütnek mindenkit. Nem tette, hanem békével hazaküldte az embereket, szólva nekik, hogy merre menjenek.
Ha az indulat elöntötte volna az agyát, mint ahogy az enyémet elöntötte, hát feltette volna a képet, és a tömeg elsöpri a rendőröket, és bizony forradalmat csinált volna. Most már nem Gyurcsány lenne a miniszterelnök.
Én a képeket nézve hazafelé azon dühöngtem, hogy miért hagyják ütni, vágni a népet, és miért nem tesznek valamit. Az emberek mobilon kapták az infót otthonról, hogy mi történi, látszott, ők sem tudják mit tegyenek.
Az Orbán viszont talpig demokrata, és becsületes ember volt. Nem ingott meg egy percre sem. Nem kockáztatta az emberek vérét, nem nyúlt meg nem engedett eszközökhöz, mint ahogy híresztelik állandóan róla, hanem mindvégig békességre szólította az embereket, az erőszak láttán is, és újra alkotmányos eszközzel, ügydöntő népszavazás tervével állt elő. Igazi demokrata volt azon a napon, amikor én szívem szerint szétrúgtam volna ötven éves fejjel a randalírozó rendőrjeink valagát.
Szóval ideje lenne a Gyurcsánnyal törődnöd, és nem a liberálbolsevikok szokásos Orbán ellenes jelszavait hangoztatnod, mert az Orbántól 23-án becsületet, demokráciát tanulhattatok volna!