Lucius írta:
A lényeg amúgy is azon van, hogy mit mondott neki, mit tett érte.)
Jó, akkor nézzük a lényeget:
Mit tett érte? Mi az Evangélium? Ha bemész valakinek a házába, milyen üzenetet viszel?
Lucius írta:
De! ahogy mondtam is. NEM CÉLOM! (mondom nagybetűvel, és nem ordítás) hogy itt bárkit is eltérítsek hitétől. Ha egyet tudok érteni azzal, amit mond, akkor örülök, mert nem csak én vagyok azzal úgy. Ha más talál szavaimban olyat, ami szerinte értelmes, szintén örülök.
Bejöttél ebbe a házba. (fórumba)
Milyen üzenetet hoztál?
Milyen Evangéliumot hirdetsz?
Jézussal egyet tudsz érteni? Tudsz örülni annak, amit Ő mond magáról?
Lucius írta:
Rom 12:18 Ha lehetséges, amennyire tőletek függ, minden emberrel békében legyetek.
Túl kevés itt az emciós jelzés (így nem tudom visszaadni szövegben azt, amikor beszélek. Viszont vigyorogni is ciki, mert az hihetné valakik a sok mosolyra, hogy kinevetem, vagy nem vagyok eszemnél. (Péld 17:27)
(Mellékesen jegyeztem meg.)
Amennyire tőlünk függ, békések vagyunk veled.
Lucius írta:
De, Jézus így tanácsolta apostoloknak; amikor beléptek a házba, üdvözöljétek a háznépet [„Köszöntsétek azt, mondván: Békesség e háznak!” , (székely ford.)]
Máté 10:14-ben ismét találok egy formát, „És ha valaki nem fogad be titeket, és nem hallgatja a ti beszédeteket….
Márpedig ha valaki, akkor a több esetből valaki.
Itt a meghallgatni, (vagy végig?) Egyértelmű számomra; hogy kopog, kijön, elmond, az meghallgat, vagy nem, oszt mehetnek tova. Vagy maradhatnak stb.
Hallgatjuk, (hallgatnánk) milyen Evangéliumot képviselsz, hirdetsz?
Lucius írta:
Nem keverem a missziót a házról-házra.
De mi is az a misszió? Hogyan történik?
Beülnek a templomba és várják, hogy valaki bemegy? (Tényleg érdekel)
Egy rövid kérdés; Hogyan terjed a hit? (Mert nekem itt van három templom is, kevéske sétával, de jó ha csak egyikbe mentem be.) Mert szerintem itt van a gond a megközelítéseink
Pedig a lehetőséged megvan. Bemehetsz, ha akarsz. Ez nem a templom és a gyülekezet hibája.
Lucius írta:
Csel 10:18
Igen, ebben van a válasz: „ …itt keresik meg…”)
Igen, itt keresik meg.
Márk 6:11-ben felkészíti őket egy lehetőségre, és elmondja hogy cselekedjenek
„Akik pedig nem fogadnak titeket,..” Itt egy eshetőséget, lehetőséget vet fel. Akik nem fogadnak. Vagyis ebből következtetek ismét arra, hogy kiküldésük tartalmazta a házról-házra járást is.
Luk 9:6 „ Kimenvén annakokáért, bejárák a falukat, hirdetvén az evangyéliomot…”
Hirdetvén az Evangéliumot….
Tehát, milyen Evangéliumot?
Lucius írta:
Ismét olyan cselekmény ami folyamatos bejárták a környéket.
(elképzelhető, hogy sehova nem kopogtak be? Igen, elképzelhető. Elképzelhető, hogy piactereken, hirdettek? Igen, elképzelhető. Elképzelhető, hogy zsinatokban? Igen az is.)
Akkor, ma napjainkban hogyan terjed a hit? Csel 17:17.
Milyen HIT?
A keresztény, vagy a Jehova tanúk hite?
Lucius írta:
Olvasom Csel 5:
A kérdés még mindig az, hogyan terjed a hit?
28, 29, igen érdekes dologra mutat rá.
Éspedig mire?
Mit is hirdettek az apostolok. Milyen Evangéliumot? Kinek a Nevét hirdették?
Lucius írta:
A korai prófétáknál nem mindig volt kijelölve, hogy xy-hoz kell menniük. Hanem egy városnak, vagy népnek prófétáltak. Ebben az esetben folyamatosan mozgásban kellet lenniük.
Aztán a zsidó szokások hagyományok szerint, vagy a városkapuban, vagy a piactereken szóltak. Ami nem zárja ki, hogy a város elöljáróságát ne keresték volna fel elsőként a hírrel, ami rájuk bízatott.
Így hoztam én szóba ezt. Isten szelleme vezette őket.
Egy erő hogy tudta vezetni őket?
Lucius írta:
Említed, hogy nem látod az írásokban, hogy erre lenne utasítás.
A Háromságra sincs hivatkozás, mégis hiszel benne.
( Pár utalásból, következtetsz, a háromságra. Ismét pár utalásból, pedig nem látod, hogy házról-házra is bennfoglaltatik.)
Nos, ha nem látod, akkor nem látod.
Ha pár utalásból a házról házra járást igazolva látod, de a jópárszor pár utalásból nem látod a Szent Háromságot……….
Ha nem látod, akkor nem látod…
Az „erő” önmagában nem, is fogja megláttatni veled.
Lucius írta:
(különböző gondolkodásunk van, más dolgokra figyelünk, az életünk folyamán eltérő személyiségek vagyunk. Tehát nincs is azzal semmi, hogy Másként látjuk
Igen különböző a gondolkodásunk, pl. más Evangéliumra figyelünk. Mi is a Te Evangéliumod? Mit hirdetsz?
Lucius írta:
A dolog akkor van rendben, ha kölcsönösen tisztelni tudjuk egymás hitnézetét, elgondolását.
Szerintem, ezen van a lényeg.
Te kereszténynek vallottad magad, mégsem Jézus nevét hirdeted. Nem vállaltad fel, hogy Jehova tanú vagy, mégis Jehova nevét hirdeted.
Mi ebben a tisztelni való?
Lucius írta:
Furcsa, amit mondasz. Tehát az edény a lényeg, nem az, ami benne van?
Mindegy, mit hirdetünk, csak azzal a módszerrel tegyük, ahogy a Bibliában tették?
Nem, nem furcsa. Nem mondtam sehol, hogy bármit lehet hirdetni, a módszer alapján.
Azt mondtam, ezzel a módszerrel. A közvetlen kontaktussal tették.
A kérdés, hogy mit hirdetnek, vagy helyesen-e? Ezek felkérdések (költői, nem vár választ)
Ezzel most megint azt mondtad, de hagyjuk…
Ha kérdés, hogy mit hirdetnek, az választ vár.
Mert ez a lényeg.
Mi van az edényben?
Milyen Evangélium?
Tehát mit is hirdetnek? Milyen Evangéliumot?
Lucius írta:
Azt mondod, hogy egyetlen Jehova Tanútól sem hallottad a Krisztus Evangéliumát.
Mi az Evangélium?
És mit hallottál eddig J.T-tól?
(ez talán megérne pár sort, hogy lássuk egymás nézetét.)
Tehát mi is a Ti írásotok szerint való Evangélium?
Hogyan tudnád röviden összefoglalni?
http://www.watchtower.org/languages/h/index.html Minden lényeges, és alapvető tantétel itt megtalálható. (Ez a legrövidebb)
Azért hoztam a hivatkozást, mert ez az övék, hivatalos weboldaluk. Tehát rögtön „első kézből” olvashatod. Én meg spóroltam a gépeléssel
http://www.watchtower.org/languages/h/index.html (Ez a legrövidebb) olvasd el, mit hirdetnek „örömhírként”.
Ezt hallottam tőlük. Bűnbocsánat, kegyelem, Jézus Krisztus váltságáldozatáról egy szó se.
Azért hoztam a hivatkozást, mert ez az övék, hivatalos weboldaluk. Tehát rögtön „első kézből” olvashatod. Én meg spóroltam a gépeléssel
Lucius írta:
Ha jól értem, becsöngetett hozzád egy Jehova tanú, és ezért hagytad ott a Református egyházat? (Nem kötekedés akar lenni, csak kérdés)
Igen. Jól érted. Ha sűrűre akarjuk fogalmazni, akkor így volt.
(a háttér már annál bonyolultabb)
Értem már, miért olyan szimpatikus a házról házra járás. Önigaz(u)olás?
Lucius írta:
Helyedben nem mondanám hogy leírtak, mert nem tudhatod.
15 évig ezen gondolkodni kicsit hosszúnak tűnik.
Akkor ne gondolkodj tovább. Keresd fel őket személyesen.
Lucius írta:
Miért nem személyesen mondtad el a gyülekezetednek, hogy miért akarod ott hagyni őket, és miért levélben?
Hmm. Sok dolog van ami esetleg korlátozza az embert, a börtöntől a tolószékig, egyéb szabad-mozgást gátló tényezők. Egyszerűen ezt tartottam helyesnek, ha rögtön a központba küldöm, hogy biztos célba érjen.
Nem ért célba. Ettől még a gyülekezeted tagjai nem tudták meg, miért hagytad ott őket.
Lucius írta:
De, szerintem ezt a részt hagyjuk (mert amúgy mellékes megjegyzésnek szántam.)
Pedig ebben van a lényeg. Jézus Krisztus Egyháza nem személytelen hivatal, gyülekezeti tagokból, emberekből áll.
Lucius írta:
Nincs nekem azzal bajom, ha jöttek volna, és azzal sem, hogy nem. Pusztán tényt hoztam fel.
( Indokban leírtam, hogy több dolgot nem tanítanak, és nem támogatnak stb. Röviden; eltérnek. [De, félek ezt így leírva, személyes megbántásnak veszitek] ilyesmiket közöltem.)
Igen. Több dolgot nem tanítanak, amit a Jehova tanúk tanítanak, és több dolgot nem támogatnak, amit a Jehova tanúk támogatnak. Röviden: nem hajlandók eltérni, ezért te tértél el tőlük.
Más Nevet és Evangéliumot hirdetnek, mint a Jehova tanúk.
Te milyen Evangéliumot hirdetsz?
Lucius írta:
Istenfélő és Őt kutató emberek nem hoznak érték(elő)ítéletet emberekről. Azt meghagyják Istennek, Aki minden embert értékesnek tart, azért áldozta fel mindenkiért egyszülött Fiát.
Én itt különbséget teszek. (Egyrészét, mondandódnak osztom is; Isten akié az ítélet joga. Igen, valóban így van.)
Egy emberről, vagy két emberről, akik valamiben közösek. És amiben közösek, az számomra elfogadhatatlan. Akkor amikor azt a dolgot megítélem, akkor nem az embert ítélem meg, hanem a cselekményt. A cselekmény lehet fizikai, szellemi. A biblia nem tiltja, Maga Jézus, tesz többször is a hamis hitekre elitélő megjegyzést. Nem az embert itélte meg, hanem a hitet.
De, tisztelettel bánt a máshitükkel.
Ennek örülök, ha nem veszed tiszteletlenségnek, hogy megítéljük a hited.
Tehát, milyen Evangéliumot is hirdetsz? (a saját szavaiddal - nyugodtan elmondhatod, hiszen csak beszélgetünk. )
Lucius írta:
Tudja a lelked nagyon jól, hogy mit keres itt.
Áldást, békességet.
Honvágya van.
És amikor a Buddhistával beszélgetek? Mert nem csak erre a fórumra járok be, vagy levelezési listákon vagyok. Akkor pedig Buddhához vágyik a lelkem?
Honvágya van a lelkemnek. Jól mondod. Az ember úgy lett teremtve, hogy örökéletű legyen, és éljen a földön. (Paradicsom)
Úgy lett teremtve….
Csak közben történt egy s más.
Az embernek azért van szüksége újjászületésre, hogy örökké éljen….
Paradicsom………
Örök élet nincs bűnbocsánat és az Úr Jézus Krisztus kegyelme nélkül, sem bejutás az Örök Városba…
Lucius írta:
Ezt a belén teremtett vágyat örököljük, és vágykozunk utána. Ezért keressük Istent.
Ezért tudakozzuk szándékát, és cselekszünk hitünk szerint.
A Zsidók is keresik Istent, és tudakozzák a szándékát.
A mai napig is… Pedig látták – megfeszítve – a kereszten – és tudták, hogy feltámadt……..mégsem hittek.
Lucius írta:
Mert a honvágy az eredetiség, tökéletesség felé, erősen dolgozik bennünk. (Legalább is rám ez igaz.)
Eredetiség – tökéletesség─…………
Vagyis: mi a te írásod szerint való Evangélium? Mit hirdetsz, milyen üzenetet hoztál ebbe a „házba”?