Kedves Ex!

Igen, persze, hogy ez a hála az, ami az embert képessé teszi arra, hogy az Úrnak éljen.

Azt gondolom, hogy a példádnál maradva az a fontos, hogy az ember tudja, hogy ha meg is ragadta azt a kezet, az a kéz nem azért nyúlt le érte, mert ő szebben fuldokolt, vagy hangosabban jajveszékelt, vagy bármit is jobban tett, mint a mellette fuldokló.
Egyetlen oka van annak, hogy az a kéz érte nyúlt és kiragadta őt (mert az a hatalmas és erős kéz ragadja ki az embert a sodrásból):
Az, hogy Isten kegyelmes és irgalmas.

Hogy aztán valaki viszont is megragadja ezt a kezet, persze, hogy fontos, sőt az Ige - amint idéztem - buzdít erre!

Nos ezen nem vitatkoztunk eddig sem, mert ilyet nem állítottam.
üdv
ex

.
.
.
--Mindahhoz, amit eddig leirtatok,- még egy Igét hadd tegyek hozzá.--

-Ez ugyanis szintén a legvitatottabbak közé tartozik.- Ugyanaz a "két"
egymásnak ellentmondani látszó igazságot tartalmazza, amiről Spurgeon
beszélt.

-"... félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, mert
Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést
az Ő tetszésének megfelelően." Fil 2,12

--Sokan sokféleképen értelmezik.- Én azt tudtam szivszerint elfogadni,
ami igy hangzik:
-MERT ISTEN MÁR MINDENT MEGTETT üdvösségetek érdekében,-
- ezért szent félelemmel és alázatos rettegéssel, de teljes
- bizalommal a szerető mennyei Atya iránt - tegyétek meg mindazt,
- AMI RAJTATOK MULIK.---
Ez elsősorban az ENGEDELMESSÉG Isten Szentlelke inditásának.

-"Mert az Ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekede-
tekre teremtett, amelyeket e l ő r e elkészitett Isten, hogy azok szerint
éljünk (vagy Károli igy mondja: hogy azokban járjunk)"Ef.2,10

-Ha önáltatás nélkül letesszük a "koronánkat" -amivel magunkat koronáz-
zuk, és bevalljuk alázatosan, - hogy MINDENT nem értünk, - DE
HISSZÜK, mert IGAZNAK TARTJUK ISTEN SZAVÁT,- akkor a Szentlélek
megvilágositja előttünk és bennünk annyira, amennyire a jelenben szük-
ségünk van,- ill. amennyire tetszik Istennek.-

*********

- Meglátásom szerint a Biblia alapján csupán KÉTFÉLE HIT VAN az emberi
viszonylatban: Egy v i l á g i , ami sokezer féle lehet,- az ember
fantáziája szerint,-- hisz a maga állitotta faragványokban,- a lélekvándor-
lásban, ezotéria minden fajtájában, kártyavetéstől - halottidézésig !!!

holott ISTEN MINDEZT MEGTILTOTTA ! - A démonvilág istenhite is ebbe
a csoportba tartozik. Az ördög "hazug és emberölő" mondja Jézus.-

- Az igazi ÜDVÖZITŐ HIT az, amiről Ján.3,16 szól és ami: ISTEN
SZERETETÉN - JÉZUS KRISZTUS MEGVÁLTÓI müvén alapszik. -
-"Úgy s z e r e t t e Isten a világot, hogy az Ő egyszülött F i á t adta,
hogy, aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem ö r ö k é l e t e legyen."

-Hogy ez a hit mennyire kezdetleges és kicsi,- vagy már megizmosodott
és erős, ez csak fokozatbeli különbsége ugyanannak a hitnek.-

-Tehát nagyon egyetértek Shanonnal,-- aki tartalmában ugyanezt fejtege-
ti és állitja a HIT tartalmáról.-

Üdv.
L.

MINDEN NAP VASÁRNAP

„Ez az egyik napot különbnek tartja a másik napnál, az pedig egyformának tart minden napot: mindegyik legyen bizonyos a maga meggyőződésében.” (Róma 14,5)


Az „egyforma” szó tulajdonképpen nem szerepel az eredeti szövegben, ezt a fordítók illesztették oda. Eredetileg így hangoznék a mondat: „az pedig minden napot megtart.”, vagyis számára minden nap szent.
A törvény alatt élő zsidók számára a hetedik nap, a szombat különösen szent volt. A törvény megtiltott minden munkát ezen a napon, még az utazást is korlátozta, külön áldozatokat követelt.
A kegyelem alatt élő keresztyének számára sehol nem parancsolja az Ige, hogy tartsák meg a szombatot. Számukra minden nap szent, noha hiszik, hogy Isten Igéjében benne van az az alapelv, hogy a hét nap közül az egyik a nyugalom napja. Senki sem ítélheti el őket azért, mert nem tartják meg a szombatot (Kol 2,16).
Különösen kiválik a napok közül a hét első napja, az „Úr napja”. Az Úr Jézus ezen a napon támadt fel (Jn 20,1). Feltámadása után két, egymást követő vasárnapon találkozott a tanítványaival (Jn 20,19; 26). A Szent Szellem pünkösdkor, a hét első napján adatott: a pünkösd a zsengék ünnepe után hét vasárnappal volt (3Móz 23, 15-16; Csel 2,1), az pedig Krisztus feltámadásának jelképe (1Kor 15,20;23). A tanítványok összegyűltek a hét első napján, hogy megtörjék a kenyeret (Csel 20,7). Pál elrendelte a korintusiaknak, hogy adományaikat a hét első napján gyűjtsék össze (1Kor 16,1-2). Ez azonban nem a különleges kötelezettségek napja, mint a szombat, inkább a kiváltságok napja. Mivel vasárnap szabadok vagyunk a munka kötelezettsége alól, ezt a napot felhasználhatjuk az Úr imádására és az Ő szolgálatára, úgy, ahogy az a hétköznapokban nem lehetséges.
Bár megvan a szabadságunk arra, hogy minden napot szentnek tartsunk, arra azonban nincs szabadságunk, hogy az Úr napján olyasmit csináljunk, ami másoknak tőrré válhat. Ha a ház javítása, autónk tisztogatása vagy labdarúgás egy testvérünk botlását okozhatja, akkor inkább mondjunk le erről. Ahogy Pál mondja: „Többé tehát ne ítélkezzünk egymás fölött, hanem inkább azt tartsátok jónak, hogy testvéreteknek ne okozzatok megütközést vagy botlást” (Róm 14,13)
A törvény alatt élő zsidók a munkával töltött hét utolsó napján tartották a nyugalom napját. A kegyelem alatt élő keresztyének nyugalom napjával kezdik a hetet, mivel Krisztus a megváltás művét elvégezte.
C. I. Scofield rámutatott arra, hogy az Úr napjának igazi jellegét az adja meg, amivel az Úr töltötte ezt a napot: „Megvigasztalta a síró Máriát; hét mérföldet ment együtt két elbizonytalanodott és szomorú tanítvánnyal, tanítást adva nekik közben a Bibliából; személyes lelkigondozói beszélgetést folytatott a visszaesett Péterrel, és a felső teremben a Szent Szellemet közölte a tanítványokkal.”



William MacDonald: Ösvényem világossága – július 24.

AZ UTÁNZÓK KUDARCA
(ApCsel 19,13-22)

Fázunk a kizárólagosságtól. Korunkban új büszkeség születik: a tolarencia. Minél többfélét, akár egymással ellenkezőt is képesek vagyunk elfogadni, annál haladóbbak vagyunk. Elmegyünk imaházba, de előtte a napi horoszkópunkat is fellapozzuk kedvenc szennylapunkban. Otthon lepihenünk a feng shui segítségével elhelyezett kanapénkon. Kis jógával tetézzük az ellazulást. Azért pedig hogy több bibliaverset tudjunk megtanulni, agykontrollal tágítjuk befogadóképességünket. Közben van valami homályos elképzelésünk Jézusról, aki a szeretetet, megbocsátást és elfogadást hirdette. Kik vagyunk? Hová tartunk? Egy halom lemeztelenített, sebesült ember csupán, aki azt hiszi, él.
Zsidók, ördögűzők Jézus nevével! Zavaros ügy. Látszólag hasonló esetet olvasunk a Márk 9,38-40 verseiben is, azonban feltűnő mégis a különbség. Egészen más Jézus nevében tenni valamit, és Jézus nevét emlegetve tenni valamit.
Ami Jézus nevében történik, azaz akaratával és indulatával megegyezően (Fil 2,5-11), attól távol áll minden emberi erőlködés, módszertan, pszichológiai manipulálás és mágikus eljárás. Egyszerűen azért, mert ami nevében történik, azt ő maga teszi. Pál prédikál, az emberek pedig gyógyulnak mind testileg, mind lelkileg. Pál tette? Nem. Krisztus volt jelen.
Akármi a divat, Jézus helyett nincs más lehetőség a megmenekülésre!

Áhítat 2008.Bibliai elmélkedések az év minden napjára, szeptember 16. (Hetényi Bence, baptista lp.)

"Az Úr Istent nem a magunk gondolatai szerint, hanem az Ő kijelentett akarata, beszéde szerint kell tisztelnünk."

Ozorai Imre, az első magyar reformátorok egyike

a tolerancia ettől függetlenül egy nagyon is evangéliumi viszonyulási forma, hiába sározza akármennyi lp. szerintem az amit illusztrációnak mellé írt annak semmi köze a toleranciához

Szia Sztalker,

ezt az utsó hsz-t nem értem mire reagálva írod, kifejtenéd léci?

Szia Indu!


Szerintem Sztalker Figyelő által beírt "Az utánzók kudarca", reagált.

Valahogy nekem sem jön össze a tolerancia, és az utána felsorolt dolgok.

Üdv cilla

Köszi, Cilla, tényleg. Figyelmetlen voltam

Igen, a tolerancia a MÁSIK ember elfogadása nagyon is keresztény dolog. Jézus nem a bűnös embert, hanem a bűnt utasította el. (más kérdés, hogy nekem napi szinten kérdés, hogy ezt egy hívő hogyan valósítsa meg... Ha erre van valami ötletetek, konkrét tapasztalatotok, hálás lennék érte.)

Annak meg, hogy valaki horoszkópot olvas, agykontrollozik és templomba jár semmi köze a toleranciához. Simán a Bibliának nem ismerete (és/vagy megtéretlenség), szerintem.

Üdv:
I.

MIRE VALÓK AZ ANYAGI JAVAK?
„Aki pedig világi javakkal rendelkezik, de elnézi, hogy testvére szükséget szenved, és bezárja előtte szívét, abban hogyan lehetne az Isten szeretete?” (1János 3,17).
(„Édestestvére” ennek az Igének a Jakab 4,17-ben olvasható: „Aki azért tudna jót cselekedni, és nem cselekszik, bűne az annak.” – M. Z. megjegyzése)
Orvosi körökben elképzelhetetlen, hogy valaki feltalálná a rák gyógyszerét, és ne közölné ezt a világ valamennyi rákos betegével. Ha ezt a tudást megtartaná magának, az embertelenség lenne! János apostol hasonló képet tár elénk a szellemi élet területéről. Itt van egy ember, bizonyságtevő keresztyén, aki tekintélyes vagyont gyűjtött össze magának. Luxusban és nagy kényelemben él. Körülötte ott van a világ, tele óriási szellemi és anyagi nyomorúsággal. Emberek milliói még sohasem hallották az evangéliumot. Sötétségben, babonákban és reménytelenségben élnek. Közülük sokan éheznek, háborúk és természeti katasztrófák sújtják őket. A gazdag ember egyszerűen keresztülnéz ezeken a szükségeken. Képes elereszteni a füle mellett a szenvedő emberiség jajgatását és sóhajtozását. Tudna segíteni, ha akarna, de inkább megtartja a pénzét.
János apostol nyíltan megkérdezi: az ilyen emberben „hogyan lehetne az Isten szeretete?” Természetes: nem lakik benne Isten szeretete. És akkor kételkedünk abban, hogy az ilyen ember hívő-e? Ez nagyon komoly dolog. Általában a mai gyülekezetek ünneplik a gazdag embert, meghívják a gyülekezet véneinek körébe, bemutatják őt a látogatóknak. Az az általános alapelv uralkodik: „Jó dolog gazdag keresztyéneket látni.” (Sőt! Ha nem vagy „kellőn megtollasodva” – az a hitetlenséged bizonysága.. – M. Z.) János azonban megkérdi: „Ha ő valóban keresztyén, hogyan képes ragaszkodni fölösleges gazdagságához, amikor olyan sokan kiáltanak kenyér után, és halnak éhen?”
Szerintem ez a mai igeversünk arra kényszerít bennünket, hogy válasszunk a két út között. Vagy visszautasítjuk János egyenes, világos szavait, elnémítjuk lelkiismeretünk hangját, és elítéljük azt, aki ilyen üzenetet merészel hirdetni nekünk, vagy pedig alázatosan elfogadjuk az Igét, és gazdagságunkat arra használjuk, hogy azzal szükségbe jutott testvéreinken segítsünk, és így tiszta lesz a lelkiismeretünk. Az a hívő ember, aki beéri szerény életmóddal, úgyhogy mindazt, ami e fölött van, az ÚR munkájára fordítja, békességben élhet Istennel és ínségben lévő testvéreivel.
(Vajon mit szól mindehhez a „Keresztyén Üzletemberek Társasága” nevű, vallási csoportosulás? Egyszersmind eszembe jut Colgate története, aki szimpla szappanfőző-segédként kezdte önálló életét. Az anyagiakkal úgy bánt, úgy juttatta előbb tizedét, majd mind nagyobb hányadát jövedelmének az ÚR munkájára, hogy végül a Palmolive világmárka révén is mindenütt ismerik nevét, de eljutott odáig, hogy személyes bevételének már 90%-át juttatta el Isten ügyeire…- M. Z. megjegyzése)

William MacDonald: Ösvényem világossága – október 29.

MITŐL VAGY GAZDAG?
„Van, aki bőven osztogat, mégis gyarapszik, más meg szűken méri a járandóságot, mégis ínségbe jut.” (Példabeszédek 11,24).

A Szent Szellem itt egy drága titkot közöl velünk. Ellenkezik ez mindazzal, amit elvárnánk, és mégis, újra meg újra igaznak bizonyul. Ez a titok a következő: minél többet adsz, annál többed van! Minél többet halmozol fel, annál kevesebbed lesz. A nagylelkűség megsokszorozódik. A szűkmarkúság viszont szegénységet hoz. Mifelénk van egy közmondás: „Amit kiadtam, az enyém volt, amit magamnak megtartottam, azt elvesztettem, amit elajándékoztam, az az enyém.”
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ugyanabban a „pénznemben” aratunk, amelyben vetettünk, sem azt, hogy a hűséges sáfár anyagi értelemben gazdagszik meg. Az azonban meglehet, hogy pénzt vet, és megtért lelket arat. Vagy kedvességet vet, és barátokat arat. Vagy együttérzést vet, és testvéreket arat.
A nagylelkű ember olyan jutalmat nyer, amilyent mások nem ismerhetnek. Kinyitja például a most érkezett levelét, és megtudja belőle, hogy a pénzadomány, amit küldött, éppen a kellő időpontban, és pontosan a megfelelő összeggel segített valamilyen nyomasztó szükségben. Megtudja, hogy a könyv, amit egy fiatal hívő számára vásárolt, egy ember életének irányát gyökeresen megváltoztatta. Megtudja, hogy a szívesség, az Úr ÍJézus nevében, egyik szeme lett az események egész láncolatának, amelyek végül egy ember megmentéséhez vezettek. És ezért kimondhatatlanul boldog. Sohasem cserélne olyasvalakivel, akinek látszólag többje van, mint neki.
Ennek az igazságnak a másik oldala az, hogy a felhalmozás mindig szegénységhez vezet. Sohasem lelhetjük igazi örömünket abban a pénzben, amely a bankban pihen. Lehet, hogy hamis biztonságérzetre csábít minket, de nem adhat igazi és maradandó örömet. Az a kamat, amit az ilyen pénz hozhat, semmi ahhoz a nagy örömhöz képest, amit érez az ember, ha a pénzét Jézus Krisztus céljaira fordítja, és megtudja, hogy embertársai áldására lett. Aki többet tart meg magának, mint amennyi szükséges, annak lehet, hogy nagy-összegű bankbetétje van, de csak egy kicsi örömbetéte ebben az életben, és még ennél is kevesebb java a „mennyei bankban.”
Mai igeversünk célja, hogy isteni kihívás elé állítson bennünket. Az ÚR ezt mondja nekünk: „Próbáld ki, te magad is! Bocsásd rendelkezésemre kenyeredet és halaidat. Jól tudom, hogy azokat végképpen saját ebédedre szántad. De, ha átadod nekem, akkor bőségesen elég lesz neked is, és még rajtad kívül más emberek ezreinek. És gondolj csak arra, amit akkor érzel, amikor tudod, hogy én a te ebédedet használtam fel egy tömeg táplálására.”

William MacDonald: Ösvényem világossága – október 28.

Jó kérdés.
Ezt a napokban olvastam, talán válasz is a kérdésre.

Egyedül Isten

Egyedül Isten adhatja a hitet,
de a hitedről te is tanúságot tehetsz.
Egyedül Isten adhat reményt,
de te is felkeltheted a bizalmat testvéreidben.
Egyedül Isten ajándékozhat meg szeretettel,
de te is bizonyságát adhatod szeretetednek embertársaid előtt.
Egyedül Isten ajándékozhat békét,
de az egység magvait te is elhintheted.
Egyedül Isten adhat erőt,
de a csüggedőt te is felkarolhatod.
Egyedül Isten az Út,
amelyet te is megmutathatsz testvéreidnek.
Egyedül Isten a Világosság,
de te is fényt gyújthatsz vele a többiek szívében.
Egyedül Isten az Élet,
de te is életkedvet fakaszthatsz testvéreidben.
Egyedül Isten képes a lehetetlent megvalósítani,
de a lehetségest te is megteheted.
Egyedül Isten elégséges önmagának,
mégis szeretné, ha számíthatna rád.

HIT ÉS/VAGY CSELEKEDET
„Testvéreim, mit használ, ha valaki azt mondja, hogy van hite, de cselekedetei nincsenek?” (Jakab 2,14)

Jakab nem mondja, hogy akiről ebben a versben beszél, annak van hite, hanem csak azt állítja! Ha valóban üdvözítő hite lenne, az föltétlenül megmutatkoznék cselekedeteiben. Hite csak szavakban nyilvánul meg, és ez senkit sem üdvözít. (Az ÚR szava jut eszembe: „Ez a nép csak ajkával tisztel engem, de szívében távol van tőlem.” /Ézs 29,13/ - M. Z.) A szavak halottak cselekedetek nélkül Az üdvösség nyilván nem jó cselekedetek által történik. Nem is hit és cselekedetek által.! Az üdvösség olyan hit által jön létre, amely szükségszerűen jó cselekedetekhez vezet. (Egy szemléletes hasonlat szerint a hullámzó tenger és a szél elválaszthatatlanul összetartoznak. De nem azért fúj a szél, mert hullámzik a tenger, hanem azért hullámzik a víz, mert szél/vihar/ van. – M. Z.) Akkor miért mondja Jakab a 2,24 versben, hogy „cselekedetekből igazul meg az ember?” Nem áll ez a szöges ellentétben Pál apostol ama tanításával, hogy az ember kizárólag hit által igazul meg? Valójában ebben nincs semmiféle ellentmondás. Mindkettő igaz. Az Újszövetségben a megigazulásnak hat különböző nézőpontját találjuk:
- Isten igazít meg (lásd Róm 8,33). Ő nyilvánított bennünket igaznak.
- Isten kegyelme által ingyen igazulunk meg (lásd Róm 3,24). Isten meg nem érdemelt, ingyen való ajándékaképpen adja nekünk a megigazulást.
- Hit által igazultunk meg (lásd Róm 5,1). Akkor kapjuk meg ezt az ajándékot, ha hiszünk az Úr Jézus Krisztusban.
- A vér által! (lásd Róm 5,9). Jézus Krisztus drága vére az ára annak, amit Isten a megigazulásunkért fizetett.
- Isten ereje által! (lásd Róm 4,25). Az erő, amely a mi Urunk Jézus Krisztust feltámasztotta, ugyanaz, amely a mi megigazulásunkat lehetővé tette.
- Végül cselekedetekből igazultunk meg (lásd Jak 2,24). A jó cselekedetek azok, amelyek látható módon bizonyítják, hogy valóban megigazultunk.
Az emberek nem láthatják a hitünket. De láthatják jó cselekedeteinket, amelyek az üdvözítő hit gyümölcsei. És minden okuk megvan erre, hogy kételkedjenek hitünkben, amíg nem látnak cselekedeteket. Ábrahám jó cselekedete az a készség volt, hogy feláldozza fiát Istennek (lásd Jak 2,21). (Egy liberális gondolkodású, néhai ref. lelkész ezt az esetet Isten „pedagógiai megszégyenítésének” tartja, amivel Ábrahámot kívánta szembesíteni a maga lelketlen, sőt gyilkos szándékú, Ismaelt a háztól elűző tettével… -M.Z.) Ráháb jó cselekedete abból állt, hogy elrejtette a kémeket (ld. 25 v.). És azért voltak ezek „jó” cselekedetek, mert ezeknek az embereknek az Istenbe vetett hitéről tanúskodtak. Más összefüggésben rossz cselekedetek lettek volna, nevezetesen gyilkossági kísérlet és hazaárulás. A test halott, ha elválik a szellemtől. Éppen ez a halál, a test és a szellem szétválása. Ugyanígy halott a hit cselekedetek nélkül. Élettelen, erőtlen és mozdulatlan. Az élő test azonban világosan mutatja, hogy láthatatlan szellem él benne. Ugyanígy a jó cselekedetek a látható jelei annak, hogy üdvözítő hit él ebben az emberben, még ha ez a hit láthatatlan is.
William MacDonald Ösvényem világossága – november 09.

Adrian Plass

1.
"Olyan okokból követem Jézust, amiket szinte lehetetlen megmagyarázni...

Tudják, néha minden szétesik. Szétmorzsolódik, elporlad. Mostanában ezt már nyugodtan bevallom, mert tudom, hogy csak az az én lehetek, akinek Isten elhívott, mint ahogy önök is csak önök lehetnek. Olykor rám telepszik valami szomorú sötétség és egy időre semmi hitelét nem látom a hitemnek. Amikor megszabadulok ebből a sötétségből, az nem sekélyes állításoknak, nem is a száraz teológia rám világító fényének köszönhető, hanem azon ritka, csodás, megfoghatatlan,, létfontosságú, röpke pillanatok élő emlékének, amikor egy olyan világban. ahol se a hit, se a kételkedés nem számit, egyszerűen tudtam, hogy Ő létezik, hogy szeret engem és hogy fontos teendők vannak."




2
"Azt akartam elmondani, hogy vannak napok, amikor nagyon aggódom és kétségbe vagyok esve az egyház miatt. De amikor ma este ott ültünk a sötétben, a nappaliban, azzal a pislákoló fénnyel a középen, akkor a szívem legmélyén tudtam, hogy az egyház végül meg fog állni. És azért fog megállni, mert minden nemzedékben van néhány olyan ember, mint például Edwin. Olyanok, akik akkor is, amikor a szavak elhallgatnak, a próféciák megszűnnek és a vallásos színlelés és szerepjátszás többé senkit sem csap be, akkor is készek arra, hogy valóságosan viseljék a mellettük élő kis emberek terheit, akik hisznek abban a megdöbbentő, örökkévaló igazságban, hogy egy Test vagyunk, mert mindannyian az egy Kenyérben részesültünk. És azt hiszem, hogy közben olyanokká válnak -még ha csak egy kicsit is-,mint mesterük és barátjuk, aki réges-régen ott függött a kereszten, nem szégyellve, hogy olyan összetörtté és bolonddá legyen, mint Leonard Thynn és Adrian Plass és Everett Glander és mások a gyülekezetben és az egész világon, mert szeretett minket."