Korinthus 4,3
Én pedig a legkevésbé sem törődöm azzal, hogy ti hogyan ítélkeztek felettem, vagy más emberek hogyan ítélkeznek egy napon; sőt magam sem ítélkezem önmagam felett. 4 Mert semmi vádat nem tudok önmagamra mondani, de nem ez tesz igazzá, mert aki felettem ítélkezik, az Úr az. 5 Egyáltalában ne ítéljetek azért addig, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait, és akkor mindenki Istentől kapja meg a dicséretet.Kedves IFIsek – bármely korosztályból és feladatkörből!
Erre az alkalomra készülve mint kapzsi ember

először is azt néztem meg, hogy a választott Ige minden kincsét szétszórtam-e, mint a tékozló fiú, amikor a témamegjelölést készítettem elő, vagy sikerült magamnak is „megtakarítani” valamit – valami mondanivalóra valót...
Így bukkantam rá a SŐT-re. Ami első ránézésre nem látszik sokmindennek, de, sőt sőt

!... van benne valami...
S anélkül, hogy az összes poénomat előre akarnám lelőni – hadd mondjam el, hogy ennek a „sőt”nek a jelentését saját bőrömön tapasztaltam meg: mégpedig azon keresztül, hogy a saját életemben elfelejtettem érvényt szerezni ennek. - Következmény: amikor az ember önmaga felett itélkezik, olyan állapotba kerül, mint akinek a Mályi (bánya)tó közepén, a 25 m-es vízmélység fölött begörcsöl a lába... Egyetlen egyszer ehhez is volt már „szerencsém” - hadd foglaljam össze annyival, hogy ez komolyabb „vízijártassági vizsga”, mint amit akár 100 kérdéses tesztlapon kell is kitölteni és letenni! - Ez az állapot már valódi betegség – s egyedül nem „szokás” kimászni belőle, ezt még én se úgy úszom meg, mint a Mályi-tavat. S mindezt azért, mert hiányzott a „sőt”.
Pál apostol viszont nagyon is tisztában volt ennek – no meg az összes többi „sőt”-nek a szerepével is. Csak néhány példát hadd idézzek fel:
Rm. 3,31: „Érvénytelenné tesszük tehát a törvényt a hit által? Szó sincs róla! Sőt inkább érvényt szerzünk a törvénynek!” - Tehát az Isten korábbi kijelentéseit nem írják felül, még kevésbé semmisítik meg a Jézus Krisztus által hozott új szövetség szabályai – a szeretet kettős parancsa – SŐT ezek mutatják meg, mi volt a korábbi kijelentés: a törvény és a szabályok igazi értelme és előremutató célja: az, ami Jézus Krisztusban valósággá – SŐT a mi megváltásunkká és új életünkké lett!
Rm. 12:19-20. ”Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az ő haragjának, mert meg van írva: "Enyém a bosszúállás, én megfizetek" - így szól az Úr. Sőt, "ha éhezik ellenséged, adj ennie, ha szomjazik, adj innia; mert ha ezt teszed, parazsat gyűjtesz a fejére." - vagyis amikor meggyűlik a bajom valakivel – és ugye ez néha elég könnyűszerrel megtörténik, SŐT néha észre sem vesszük, és már benne vagyunk egy elmérgesedő veszekedés kellős közepében – ilyenkor nem a magunk haragját kell „elővenni” - ahogy a szamuráj húzza elő a katanát a hátára csatolt hüvelyből: ssssSSS! - hanem először is le kell tenni az egészet az Isten kezébe...s aztán jön a SŐT: sőt segíteni kell rajta! Ami, valljuk be, nemcsak nehezünkre esik, hanem DE és SŐT tiltakozik ellene minden porcikánk: ő érdemelte ki magának a bajt azzal, hogy velem tett rosszat – és akkor most én álljak mellé?!
S ami itt a SŐT: az nem a mi SŐT-ünk – mert a legszívesebben úgy folytatnánk, hogy nemcsak haragszom rá emiatt, sőt utálom... nemcsak megvetem őt emiatt, sőt bosszút is állok rajta...
Itt pedig egy egészen másféle SŐT jön elénk: sőt...gyűjts parazsat a fejére – s még mielőtt összedörzsölnénk a két tenyerünket, mondván, hogy ezt akartam hallani, SŐT ezt akartam csinálni – lássuk csak meg, mi ez a „sőt parázs”:
Abban az időben, amikor valakit napszúrás ért – s azon a meleg éghajlaton ez nem is volt ritkaság – nem ám jeget raktak a fejére, hogy hűtse: sőt inkább egy parazsas tálat raktak az ájultan heverő feje fölé – s az egyenletesen sugárzó hő segített az agyi erek görcsének feloldódni – segített az eszméletet visszanyerni.
Mert nem az az Isten akarata, hogy aki elhibázott, elnézett, elszúrt valamit – s ezzel bűnbe esett, az ebben benne is maradjon – sőt még mélyebbre süllyedjen. Hanem azt kívánja – és pont tőlünk – hogy készek legyünk mellé állni – sőt segíteni neki – sőt úgy segíteni rajta, hogy ő is kijózanodhasson (mert akkor józanodok ki én magam is – rádöbbenve, hogy mégsem kell utálnom azt, aki belém rúgott...)
Értékes darab ez a Sőt - SŐT segít is nektek és nekünk megérteni: miért veszélyes az önmagunk elítélése. Mert aki maga fölött akar ítéletet mondani, pont az felejti el, hogy önmagunkat ismerjük a legkevésbé – s önmagunk iránt vagyunk a legjobban elfogultak. Ez az ítélet tehát szükségképpen pontatlan lesz! S talán éppen abban adunk magunknak ön-felmentést, amiből valósággal menekülnünk kellene kifelé...! - s abban kárhoztatjuk magunkat, azt akarjuk félretenni és elfelejteni, aminek a segítségével Isten kihúzhatna ebből a butaságból – ráébreszthetne saját tévedésünkre.
S ezért olyan nehéz erre a SŐT-re rátalálni – mert mihez ragaszkodom és ragaszkodol a legjobban: a megszokott rúzsodhoz – ha változik a divat, úgyis lecseréled... - a megszokott farmerodhoz – ha változik a divat, úgyis lecseréled – a megszokott fiúdhoz/csajodhoz – ha változik a hangulatod, úgyis lecseréled...de egyvalamit nem szoktunk lecserélni – én is ragaszkodom hozzá, olykor körömszakadtig – te is ugyanígy ragaszkodol hozzá: ragaszkodunk a TÉVEDÉSEINKHEZ!
Mert ciki, gáz sőt égő belátni és megállapítani, hogy ÉN TÉVEDTEM!
S most jön a SŐT – önfelmentés lesz belőle? Ha nem kell elítélnem önmagamat, akkor nem kell tévedésemet sem bevallanom?? - Dehogynem! SŐT: azért nem nekem kell ezt megítélnem – mert önmagammal szemben elfogult vagyok...de ezt már egyszer elmondtam az előbb! Mi marad így? Hát a LEGESLEGFONTOSABB – az, hogy Isten ítéljen meg engem is: rúzsommal, farmerommal, divatommal, csajommal és fiúmmal és hangulatommal együtt...
Mert ha Ő ítél – Ő ÉLETRE ítél. És ez a LEGESLEGFONTOSABB neked és nekem és bárkinek ezen a világon.
Ámen.