![Twisted Evil :twisted:](./images/smilies/icon_twisted.gif)
Tetszett! Jól éreztem magam! Elememben éreztem magam! Tudatosnak éreztem magam. De SOHASEM HITTEM, HOGY EZ A LÉPÉSEM ÜDVÖSSÉG KÉRDÉSE LETT VOLNA! Mivel a Bibliában az áll, hogy "Aki hisz és megkeresztelkedik üdvözül, aki pedig nem hisz elkárhozott". És egyszerüen soha sem hittem, (igazán) hogy az Ur Jézus iránti elkötelezettséget a szertartások misztikus gyakorlása jelenti! Persze, az eukarisztiában/Úrvacsorában mint szentségben átéljük/átélhetjük. Meg a hittel vett egyéb sákramentumokban is! De a döntő a "belső hit", a bizonyosság, és az abból következő életmód (cselekedetek?).
De azután persze jöttek újabb "tapasztalatok" is. Egyrészt: voltak/lettek "egyházszakadások". Síralmas - (gyerekek most ne figyeljetek!), de sajnos lettek. Azon a csoporton belül is. Jómagam, úgy 7-8 év alatt kettőt végignéztem, végig kellett hogy nézzek. 1989 nyarán - más, itt most nem részletezni akart okból - én is kiszakadtam. Utána hallottam: lett még egy nagyobb "megrázkódtatás" és többen egyszerre el kényszerültek hagyni az addig "szinte pótcsalád"-nak megélt, összekovácsolódott gyülekezetet. És akkor most? Hová? És a többiek? Hová?
Másrészt, evangélizációs szolgálatok, kapcsolatok révén kezdtem belelátni a "kisegyházak" szokásaiba, életébe is! Hogy PERSZE (?) HOGY OTT IS VAN, HOGY NEM IS "IGAZI MEGTÉRÉS" TÖRTÉNIK MÉG A BEMERÍTKEZÉS ELŐTT, CSAK ÉPPEN A CSALÁD NYOMÁSÁRA, EGY KICSIT A TRADÍCIÓKNAK MEGFELELNI-VÁGYÁSBÓL MERÍTKEZIK BE EGY FIATAL! HOGY PONTOSAN ÚGY AHOGY A REFORMÁTUS KONFIRMÁCIÓRA, VAGY A KATOLIKUS BÉRMÁLÁSRA "AJÁNDÉKOK IGÉRETÉVEL" IS MEGPRÓBÁLHATJÁK MOTÍVÁLNI ERRE A NAGYSZÜLŐK AZ UNOKÁIKAT! SZÓVAL SAJNOS SEMMI SEM TELJESEN KÓSER! De évekkel később bárki hitre juthat!
Évekkel később - na ezt még leírom, de ezt már nagyon sok lesz még elolvasni is - részt vehettem Bern-ben egy "Hope for Europe" Nemzetközi, karizmatikus jellegű felekezetközi keresztyén/tény konferencián. Volt ott az alagsorban egy imaszoba. Mivel egy kissé hangosnak találtam a teremben zajló zenét, dicsőítést, inkább levonultam imádkozni privát az imaszobába. Volt ott éppen egy katolikus valaki is. Talán teológushallgató, pontosan nem emlékszem már erre. Mivel tudtam arról, hogy a Szentségek éppen a katolikus egyházban nagyon is komolyan veendőek, és fontosnak ítéltek, feltettem neki kérdésemet az ujjászületés és a keresztség eltérő időpontjával illetve sorrendjével kapcsolatosan. Ők hogy csinálják? Amit mesélt, az tetszett nekem. (Kár, hogy ezt például egy református zsinaton nem tudom elmondani...) A fiatalembernek az volt a saját egyházában a tapasztalata, hogy GYEREKET/KISBABÁT CSAK AKKOR KERESZTELNEK, HA A SZÜLEI VAGY A KERESZTSZÜLŐJE "TÉNYLEG HÍVŐ"! Ebben az esetben nem kételkednek a kegyelem és a nevelés hatásosságában. Ha nincs a családban hívő, de a GYEREK MEG AKAR KERESZTELKEDNI,
![Embarassed :oops:](./images/smilies/icon_redface.gif)
AKKOR LEGALÁBB 5 ÉVES KORT EL KELL HOGY ÉRJEN, HOGY LEGYEN MÁR SAJÁT ÉRTELMES DÖNTÉSE IS EBBEN, ÉS NEVELHETŐ, TANÍTHATÓ KORÚ LEGYEN!
S ha valaki, aki kisbaba korában meg volt ugyan keresztelve, de elhagyta az egyházat, vagy valójában sohasem tartozott még aktívan az egyházba MEGTÉR/HITREJUT FELNŐTTKORÁBAN, AKKOR AZT UGYAN NEM BEMERÍTIK, DE SZERVEZNEK SZÁMÁRA EGY "KERESZTSÉGMEGÚJÍTÓ" ÜNNEPÉLYT/FOGADALMAT, AMIKOR IS NYILVÁNOSAN HITVALLÁST TEHET MÁSOK ELŐTT ÉS ÁTÉLHETI A SAJÁT KERESZTSÉGE KOMOLYSÁGÁT IS!
![Razz :P](./images/smilies/icon_razz.gif)
Nekem ez a hozzáállása a katolikus testvéreimnek igen tetszett!
Szóval - bár ezt a családomban nyilvánosan nem beszéltük meg - kicsit talán az én életutam ALAKULÁSA miatt is - került sor rendhagyó módon unokaöcséim, és húgaim életében a tudatos gondolkozással már bíró életkorban a keresztségekre! S ahogy - Luther Márton nyomán - fontosnak érzem a "naponkénti megtérést" is, és biztos vagyok benne, hogy "minden életszakaszban" kellenek hogy legyenek "megtérő jellegű", a múlt egy szakaszát bűnbánattal lezáró imák, és elkötelezett önátadás az Úrnak, hittel és megújult kegyelmi hévvel, (MILYEN JÓ ERRE IS egy-egy hívő konferencia/lelkigyakorlat s közben AZ ÚRVACSORAI ALKALOM!), ugyanúgy komolyan veendőnek tartom a FEJENKÉNT ÉS ÉLETENKÉNT EGY DARAB KERESZTSÉGET
![Embarassed :oops:](./images/smilies/icon_redface.gif)
amit szerintem - ha lehet - jó MEGTÉRTEN, MEGFELELŐ időpontban ÁTÉLNI! Mint ahogy a házasságból is jobb ha egy van!
![Razz :P](./images/smilies/icon_razz.gif)
Ebben szerintem példa lehetne ahogy az a berni katolikus az ő gyakorlatukat elmesélte!
![Laughing :*:](./images/smilies/icon_lol.gif)
Az "Atya a Fiú és a Szentlélek nevében" Ámen