Németország leghosszabb hídját avatták fel 2007-ben, ami az észak-német Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományt köti össze az idegenforgalmáról nevezetes, Balti-tengeri Rügen-szigetével. A német híd 4200 méter, a Megyeri híd 1861 méter, a Margit híd pedig 660 méter hosszú. A német híd 125 millió euróba (33 milliárd forintba (akkori áron), a Megyeri híd 63 milliárd forintba került, a Margit híd felújítása pedig 20 milliárd forintba fog kerülni. A németek 7,8 millió forintért építettek 1 méter hidat, a Megyeri hidnál ez 33,8 millió, vagyis négyszeres áron húzták fel. Nem 20%-kal drágábban, hanem 400%-kal drágábban. A Margit felújítása pedig 30 millióba fog kerülni méterenként. Vagyis a németek negyedannyiért építettek egy vadonatúj hidat, mint amennyiért itthon építenek vagy felújítanak egyet.

A jóléti rendszerváltás lépései. Az úgynevezett száznapos program legköltségesebb intézkedései a következők voltak:

- Megemelték a pedagógusok, egészségügyi dolgozók és más közalkalmazottak fizetését 50 százalékkal
- A nyugdíjasokat fejenként egyszeri 19 ezer forintos támogatásban részesítették
- Eltörölték a tévéelőfizetési díjat
- Megemelték 30 százalékkal a főiskolai és egyetemi ösztöndíjakat
- Adómentessé tették a minimálbért
- Az iskolakezdés előtt minden családnak kéthavi családi pótlékot adtak, és meg is emelték a családi pótlékot

Emellett a parlament még 2002-ben elfogadta a 13. havi nyugdíj bevezetéséről szóló törvényt. A kiadásokat jelentősen megnövelte a választási kampányban meghirdetett nagyszabású autópályaépítési program elindítása is.

még mindig ITT az "epicentrum", a "mindenkinek olyan politikusai vannak, amilyet MEGÉRDEMEL" alapján:

http://hvg.hu/itthon/20090720_nemzeti_k ... .aspx?s=hl

Vass Csaba: - Baja Feri népművelő, Lendvai Ildikóról meg azt sem tudom, hogy mi a szakképzettsége. Biztos valami humán dolog, mert....

Mv.: - Azt lehetett hallani, hogy ő irodalmi műveknek az ellenőrzésével foglalkozott.

Vass Csaba: - Egy népművelőnek, vagy egy irodalomtanárnak, nagyon könnyen el lehet magyarázni, mert fogalma sincs arról, hogy mi az, hogy gazdaság, vagy egy gazdaság hogyan működik, hogy ez a jó.

Mv.: - Hát nem tanulták meg 20 év alatt? Hát 20 éve vannak a politikában és közgazdasági ismeretek azért mindenkire rakódnak.

Vass Csaba: - Kitől tanulták volna meg? Hát a Gyurcsány, meg a Bajnai, meg a Bokros magyarázta nekik azt, hogy, meg a Békessi magyarázta... Ezek az emberek gyakorlatilag nem a magyarság érdekeit védelmezték. Egyetlen dologba mégis van megfontolni való. Az nagyon rossz, hogyha kifosztanak bennünket. De ennél azért van egy rosszabb dolog. Hogyha nem adnak további hiteleket. Mert akkor az egyik pillanatról a másikra összeomlik a gazdaságunk. Úgyhogy itt egy nagyon-nagyon érzékeny egyensúlyt kell kialakítani a....

Mv.: - Tehát akkor ön is azt mondja, hogy a nemzetközi pénzvilággal valamilyen kapcsolatot fenn kell tartanunk.

Vass Csaba: - Muszáj fenntartani. Elkerülhetetlen. És én annak idején az Orbán-kormánynak a manőverezését, amiért persze megbüntették, mert nem volt hajlandó úgy mint a Bokros meg a Békessi, meg a Bajnai, meg a Gyurcsány kiszolgálni a külföldi érdekeket, a manőverezését láttam olyannak, ami megpróbálta ennek a világpénz hatalomnak megmagyarázni azt, hogyha egy kicsivel többet hagy nálunk, akkor mi egy kicsivel többet tudunk termelni, ennek következtében ők többet tudnak tőlünk elvinni. '82 óta ez volt az egyetlen kormány, ami megpróbált manőverezni. Hogyha nem akarják azt, hogy egyik napról a másikra összeomoljon a magyar gazdaság, ami voltaképpen már nincs is, átéltük ugyanis a harmadik Trianont. Az első Trianonban elvették a területeinknek a kétharmadát, a népességünknek az egyharmadát. A második Trianonban, ami a 2006-os december 5. szavazáson a lelkeket választották le. És most a harmadik Trianonnal pedig ennek a maradék kicsi országnak, a nemzeti vagyonának, most már több is mint a kétharmadát elherdálták, elvették. Rendkívül erőteljesen függőhelyzetben vagyunk, de nem az a megoldás, hogy kiszolgáljunk, hanem megpróbáljunk alkupozícióba kerülni. 1990-ben Németh Miklós nagyon jó alku pozícióban volt. Ezt az alkupozíciót rosszul ítélte meg és feltétel nélkül átadta az országot. Ezzel szemben, most már nagyon rossz alkupozícióban vagyunk. Nem engedhetjük meg, hogy még egy Németh Miklós, még egy Gyurcsány, meg még egy Bajnai jöjjön. Olyan emberre kell rábízni az országot, aki folytatni tudja azt a fajta alkudozást, aki megérti, hogy muszáj valami kompromisszumot kialakítani ezzel a gazdasági világhatalommal. De kompromisszumot akar kialakítani, nem feltétlenül feladással fog működni.

Mv.: - Milyen lépései lehetnek ennek a kompromisszumnak? Tehát hol lát ön olyan tereket, ahol Magyarországnak van még mozgástere? Sokszor azt szokták mondani az emberek, hogy ó hát megvan a két kezem, megvan a lábam, van egy kis földem, összeszorítom a fogamat és akkor kitalálom magamnak a létfeltételeket. Lehet, hogy most már ez nem elegendő. Ingatja a fejét.

Vass Csaba: - Ez nem elegendő, egyfelől. Másfelől pedig ezt már nem is mondják. Én járok vidékre. Azt tapasztalom, hogy azok a parasztemberek, akiknek az élete a munka volt, ma már nem dolgoznak, mert teljesen értelmetlennek látják. Minél többet dolgoznak annál nagyobb veszteségek érik őket.

Mv.: - Sokkal többe kerül a termeléshez szükséges dolgokat megvenni, mint amennyiért ő a terményét el tudja adni.

Vass Csaba: - El tudja adni. Az ár...

Mv.: - Cserearány, amiről beszéltünk.

Vass Csaba: - A cserearány eltorzítása miatt. Amit a paraszt megtermel, annak rendkívül mélyen lent van az ára, amivel megtermeli, annak meg mesterségesen felemelték az árát, úgyhogy...

Mv.: - Akkor nem ez a megoldás, hanem?

Vass Csaba: - Nem ez a megoldás, két megoldást látok. Kérdezte az előbb, hogy mondjak konkrét szivattyút is. Hát konkrét szivattyúk ezek a biztosítási intézmények. Egészségbiztosítási pénztárak, a nyugdíjbiztosítók. Ez utóbbi azért hangsúlyozom, mert erről be is bizonyosodott, hogy azok, akik úgynevezett magánnyugdíj pénztárba fizették be a pénzeiket, azok nem fognak nyugdíjat kapni, vagy még kevesebbet, mint amennyit az állami keretek között maradók. Mert egész egyszerűen ellopták a nyugati biztosítók ....

Mv.: - Na de hát Magyarországon kötelező magánnyugdíj pénztárba menni, bizonyos korosztálytól kezdve. Államilag kötelező.

Vass Csaba: - Ez az a hatalmi gépezet, ezt a kötelezővé tételt éppen a Horn korszakban hozták meg..

Mv.: - De ez még jelenleg is így van.

Vass Csaba: - Igen, jelenleg is így van. Ez egy külső hatalmi diktátum, ami nem véletlenül alakult ki. Szándékosan építették föl, ez egy szivattyú. Befizetjük a pénzeket és akkor vagy azt mondják, hogy a válság vitte el, a nyugdíjpénzünket, és nem lesz nyugdíjunk, a másik része pedig arra megy el, hogy 15-20-30-szor annyi fizetést kell adni az ott dolgozóknak, de a vezetőknek meg lehet, hogy 100-szor annyit, mint amennyit mi kapunk.

Mv.: - Tehát gyakorlatilag feléli a szervezet, amelyik kezeli a pénzt.

Vass Csaba: - A szervezet feléli, amit meg nem él fel, azt meg úgynevezett gazdasági válságokkal elszivattyúzzák.

Mv.: - Tehát ön azt mondja, hogy ha már a magánnyugdíj pénztárakba fizetett összegek az állami költségvetésbe kerülnének, már ez javítana a mi helyzetünkön.

Vass Csaba: - Ez nagyon sokat javítana. Ugyanakkor itt van az az egészségpénztárakkal kapcsolatos dolog.

Mv.: - Amit tehát leszavaztunk végül is.

Vass Csaba: - És éppen ez az a döntő mozzanat, hogy ebben a Fidesz aktívan részt vett. Megértette, hogy ez tönkretenné a magyar egészséggazdaságot. Ezt nem hagyták. Tehát olyan technikát dolgozott ki a Fidesz, amivel kifelé azt mondja, hogy kérem szépen, ha kormányra kerülök nem én csinálom, ez egy népszavazás. Ez alapvető, európai, demokratikus jog. És ezen keresztül a szivattyúknak a csapjait vagy el lehet teljesen zárni, vagy nagyon mérsékelni lehet a szívási képességét. Másfelől, ha igazán hatékonyan akarunk fellépni, nem egyetlen eszközben kell gondolkodnunk. Az a kérdés, hogy lesz-e olyan kormány, amelyik nemcsak azt tudja megoldani, hogy kialakítja a megfelelő kompromisszumot a szivattyúk csökkentésére, vagy esetleg elzárására is, hanem amellett, a civil gazdasági autonómiának feltételeit, kereteit is...

A jóléti (gondoskodó) állam a jövő ellensége
Kovács Tibor
2010. március 6., szombat 18:53
Biztos vagyok benne, hogy a magyarok döntő többségének a svéd modellről egy hosszúcombú szőke jut eszébe.
Azt sem tudják, eszik-e vagy isszák, ezen az sem tudott változtatni, hogy a Zipp korábban megírta miről is szól. A nénik és bácsik annyit tudnak róla, hogy csökkenne a nyugdíjuk, ha bevezetnék. Ez tény. Bármilyen valóságos helyzetet tükröző rendszerben csökkenne a nyugdíj, vagy elviselhetetlenül magasra emelkednének a befizetések. Az állam és polgárai csak rossz döntések között választhatnának. A politikusok már szerte a világban rájöttek, hogy a jóléti (gondoskodó) állam nyugdíj-, egészségügyi és szociális rendszerei nem fenntarthatók, de nincs politikai bátorság a lebontásukra. A paradoxon, hogy a jóléti állam léte és gondoskodása önmaga sírásója. A jóléti szolgáltatások bevezetése növeli a tőlük való függést, csökkenti az egyéni felelősségvállalást, az ambíciót, a versenyre való hajlamot, és „öngondoskodásra képtelen” tömegeket hoz létre. A két bűvszó, a szolidaritás és társadalmi igazságosság mai értelmezése egyenesen vezet a versenyképtelenséghez és a jövő folyamatos feléléséhez. Bármiféle reformnak ezek újraértelmezésével kéne kezdődnie.

Assar Lindbeck professzor, aki részt vett a svéd jóléti állam kiépítésében és alapelveinek megalkotásában, a ’91-es svéd válság után annak lebontásában és tudományos elveinek megalkotásában segédkezett. Egy interjúban ezek mondta: „a jóléti rendszerek fenntartása sokkal többe került, mint azt eredetileg a kormányok gondolták, az adóterhek rendkívül megemelkedtek. Ezzel egy időben az emberek magatartása is megváltozott, s kezdték lenyúlni a társadalmi juttatásokat, például beteget jelentettek, mert a táppénzből is megéltek, vagy rokkantsági nyugdíjat igényeltek, mert így is csaknem annyi pénzt kaptak, mintha dolgoztak volna.” A professzor nem Magyarországról beszél, hanem a svédekről, akik protestáns munkamoráljukról híresek.

A szolidaritás és igazságosság újraértelmezése

A svédek saját bőrükön tapasztalták meg, hogy a jóléti-gondoskodó állam addigi formája nem tartható fenn és a társadalmi szolidaritásnak komoly negatív hatásai vannak. 1991-ben azonban olyan válságot éltek át, amilyet most a világ. A költségvetési hiány 12 százalékra emelkedett, három év alatt 7 százalékot esett a GDP, az ingatlan árak 35 a részvények 55 százalékot zuhantak. A svéd politikusok-közgazdászok már korábban is tudták, hogy a rendszer nem tartható fenn, de a lakosság csak a válság hatására értette meg a reformok szükségességét. Hogy változásra van szükség, olyan változásra, ami mindenkitől áldozatokat követel.

A jóléti államokban azért nem fogadják el a reformokat, mert az mindig a jelen generációinak áldozatát jelenti a jövő generációért. A svédek a válság hatására megértették, hogy amit addig társadalmi igazságosságnak neveznek, az valójában igazságtalan a jövő generációkkal szemben, és hogy a jóléti államokat nem a szolidaritás és igazságosság hiánya, hanem az ezekkel való visszaélés jellemzi. Olyan rendszert hoztak létre, ami folyamatos egyensúlyt képes fenntartani a jövő és a jelen generációi között.

Svédország a jóléti állam mintapéldája még ma is sokak szemében, pedig a nyugdíjreform újraértelmezte a jóléti állam két alapelemét „szolidaritást és az igazságosságot”. A reform a politikai bátorságnak, a társadalom összefogásának és bölcsességének szimbóluma. Lényege, hogy csak annyi pénzt oszt szét minden évben a nyugdíjasok között, amennyi bejön a kasszába. Ha kevesebb jön, akkor kevesebbet. Nem vetnek ki plusz adót és nem emelik a járulékot, nem emelik a korhatárt. Ez viszont azzal jár, hogy a gazdaság teljesítményének csökkenésekor a kapott összeg is csökken. Nem érdekli őket, hogy az igazságosság és a szolidaritás korábbi értelmezése azt diktálná, hogy aki egész életében dolgozott és fizetett, az kapja vissza, amikor öreg lesz, csak az, hogy rendszer ösztönző és hosszú távon fenntartható legyen, a jelen és a jövő generációi között ossza el a javakat igazságosan. Vagyis ne legyen belekódolva a későbbi nagy összeomlások lehetősége. Az Európában szokásos „meghatározott jövedelem” alapú nyugdíjról a „meghatározott befizetés” alapú nyugdíjra váltottak. Ez a jövedelemi kockázatokat áthelyezi a dolgozókról a nyugdíjasokra. A jelen és jövő generációiról a múltéra. Vagyis ne a dolgozóknak kelljen aggódni a magas adók miatt, hanem aggódjanak a nyugdíjasok az alacsonyabb nyugdíjuk miatt. Nem nevezhető igazán szolidárisnak és igazságosnak a mi elveink szerint.

A jóléti modell reformképtelen

A svéd rendszer nem azért csodás, mert működik, hanem azért, mert be lehetett vezetni, és a politikusok féken tudják tartani populizmusukat a megváltoztatására. Egy ilyen rendszert csak nagyon erős közösségi érzéssel és nagyon magas egyéni felelősségvállalással rendelkező közösségben lehet bevezetni. Először is politikai oldalakon átívelő megegyezés szükséges, amelyben egyik oldal sem akarja kihasználni a bevezetés politikai előnyeit. Nem elég az egyik politikai oldal 80 százalékos többsége, mert egy demokráciában a fájdalmas bevezetést a másik oldal kihasználja és megbuktatja következő választáson a kormányt. A rendszer és annak alapelvei ma áhított példa az egész fejlett világ politikusai előtt, de sehol sincs politikai bátorság a bevezetésére, sőt a legtöbb országban, mint láthattuk nálunk is még beszélni is veszélyes róla.

A jelen európai generációi mindenképpen ragaszkodnak a jóléti állam fenntarthatatlan szolgáltatásaihoz. Nem akarják megérteni, hogy a rendszer nem csak igazságtalan a jövővel szemben, de biztosan újabb válságokat eredményez. A jelenlegi válság közepén is ellenállnak minden változásnak, mert a reform mindig a jólét jelenbeli csökkenését eredményezi. Ezért a legtöbb ország megreformálhatatlan. Franciaországban, ahol a világ legjobb és egyik legköltségesebb egészségügyi rendszerét próbálja Sarkozy megreformálni, még azt is társadalmi tiltakozás kísérte, hogy egy vidéki kórházban parkolási díjat vezettek be. A görögök még az összeomlás szélén is a jogaikról beszélnek és tüntetnek. A választók képtelenek áldozatokat hozni valami olyanért, ami 20 év múlva okoz majd károkat. Nem értik meg, hogy a jelen generációja nem fogyaszthatja el a jövő generációja elől a javakat. Az igazságosság azt diktálná, hogy azokat közel egyenlően osszák el a jelen és a jövő között, még ha nekik ezért kevesebb is jut. Sajnos a választók a jelenben választanak, és a politikusok a jelenben akarnak hatalmat. Ezért a jelen generációinak kedveznek a jövővel szemben. Ezért a jóléti államok mindig túlköltekeznek a jövő terhére, ez legnagyobb gyengéjük és jövőbeli válságaik biztosítéka. Egyetlen politikus sem lehet népszerű, aki szembesíti ezzel az embereket, ezért a rendszer csak összeomlásokon keresztül reformálható. A mi reformunkhoz ez az összeomlás nem volt elég. Már várhatjuk csendben a következőt, úgy, hogy még ez sem ért véget.