Emlékezünk.

Emlékezünk azokra a hitükben megerősödött ősökre, akik több mint 100 éves hallgatás után templomot építettek. 111 év árvaság után, pap és tanító nélkül, templom és iskola nélkül megtartották hitüket, számban nem fogyatkozva kezdenek neki a templom, és ezzel párhuzamosan a gyülekezet újraépítéséhez. Felvállalták a már akkor is nagy anyagi teherrel járó munkát, felvállalták azt a lelki terhet, amit a külső nyomás gyakorolt rájuk. Nem volt mecénás, nem volt földesúr, aki a teher nagyobb részét vállalta volna, sőt ezek az emberek nehezítették dolgukat. Felépült a templom, épült a gyülekezet, lelkipásztort hívtak meg a gyülekezetbe, így hát mondhatjuk: újraalakult a csicsói református egyházközség. Isten akaratából dicséretes összefogás volt.
Ha tovább nézzük a gyülekezet életét, váltogatták egymást a sikeresebb és a rosszabb évek. Egy gyülekezet fenntartása nem kis áldozatokkal jár. Áldozatot kell hozni anyagi és lelki téren is. A nagy feladatok mindig közelebb hozzák, nagyobb áldozatokra ösztönzik az embereket. A hétköznapok feladatai, gondjai hamarabb siklanak el szemünk előtt. Mindazonáltal a gyülekezet a maga küzdelmeit megküzdve élte életét, gyarapította vagyonát anyagi és lelki téren is. A visszatekintés során próbáljuk átültetni ezeket a küzdelmeket a mi életünkbe is.
Volt (talán máig is tart) az az időszak, amikor a külső hatások (más ideológia) nagyon erősen azon dolgoztak, dolgoznak, hogy nehezítsék a hívő ember életét, eltávolítsák Jézus szeretetétől, hitének gyakorlásától. A negyven év nyomása alatt bizony sokan inogni látszottak, sok ember életében a hitbeli élet, a gyülekezeti munka szüneteltetése jelentette a megoldást.
Ma is újra és újra építkezni kell. Ma is küzdeni kell az egyházért, hitünkért, még akkor is, ha azt mondják: már szabadok vagyunk. Össze tudunk fogni a nagyobb, mutatósabb feladatok megoldására, csak a "hétköznapok- repülnek el mellettünk anélkül, hogy azokat észrevennénk, megélnénk. Készek vagyunk az anyagi áldozatokra, mert talán már jobban megengedhetjük magunknak, csak talán a lelkünkről, az Ige hallgatásáról, Istennel való találkozástól ódzkodunk.
Nt. Kúr Géza írja "Küzdelmeink- című könyvében, hogy a csicsói eklézsia megszűnése után Némára jártak át a hívek Csicsóról, Gönyűről, hogy hallgassák Isten igéjét. Bár templomuk kicsi volt és nem fértek be minden, de összejött 1000-1100 lélek.
Felépült a templom, felújították, felújítottuk többször, és még bizonyára fogjuk is, csak egyre kevesebbszer telik meg, egyre kisebb számban hallgatják az Isten igéjét.
Mindezek ellenére hiszem azt, hogy a csicsói gyülekezet képes mindig a megújulásra, hogy Isten megtartó szeretete megnyitja hívei szívét a vele való találkozásra.
Isten tartsa meg a csicsói gyülekezetet.

Keszegh Ernő, a csicsói gyülekezet volt gondnoka, jelenlegi presbitere