A megbocsátás

2012 nyarán csomót találtak a mellemben. Rögtön Istenhez fordultam, és azt mondta, „Legyen az Úrban bizodalmad" (Péld 22,19). „Mert van még jövendő és reménységed nem semmisül meg" (Péld 23,18).  Isten a szívemre helyezte, hogy bocsánatot kell kérnem emberektől és meg kell tudnom bocsátani nekik.

Bennem volt Jakab 5,14-15: „Beteg-e valaki közöttetek? Hívassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte és kenjék meg olajjal az ÚR nevében. És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az ÚR felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer.” Ennek tudatában így cselekedtem és megvallottam bűneimet. Az egyik keresztyén testvérem, a következő Igét kapta, amikor értem imádkozott: „De egyszer csak eltűnt, nem volt többé, kerestem, de nem lehetett megtalálni” (Zsolt 37,36). Ezzel a reménységgel mentem kórházba, a műtét jó kimenetelű volt, az orvos azzal biztatott a jövőre nézve, hogy nem kell kemoterápia, sugár- és gyógyszeres kezelésre lesz szükség. Túl vagyok a kezelésen, a hajam ugyan hullott, de az ÚR Jézus szólt az egyik tanítás alkalmával, hogy ne aggodalmaskodjak, mert még a hajunk szálainak számát is számon tartja.
Egész betegségem alatt a gyülekezet imádságban hordozott. Ebben a nehéz időszakban arra tanított Isten, hogy meg kell bocsátani, mert Ő is megbocsátott nekünk. El kell engednünk az embereknek a tartozást, mint ahogy az Atya is elengedte nekünk, mert csak így lehetünk szabadok. Emberileg ez nehéz lépés, de az ÚR ad hozzá erőt. Ő belevezet különböző helyzetekbe, hogy utat mutasson. Hálás vagyok az Úrnak, amiért meggyógyított!

Kati