Atyám, köszönöm Neked!

Négy évvel ezelőtt kórházba kerültem. Nagy műtét, nagy fájdalom, szoros orvosi megfigyelés várt rám. Ilyen komoly a helyzet? Legszívesebben csak aludtam volna tovább, hogy ne érezzek semmit, de a műtétet követő nap így kezdődött: - Ébresztő, felkelés!

A nővér nem tehetett semmit, de az Úr igen! Nem láttam, vagy hallottam Őt, de mindvégig érzékeltem az ágyam jobb oldali vége mellett megnyugtató jelenlétét.

Volt a szobában egy asszony, aki nagyon félt, Jézust pedig láthatólag egyáltalán nem ismerte. Jó lenne odamenni hozzá, gondoltam, beszélgetni vele, és ha lehet, imádkozni érte. De az a néhány hozzávezető lépés is rendkívül soknak tűnt elesett állapotomban. Istenem, segíts! - mondtam és - láss csodát: a fájdalmat mintha elvágták volna! Nagyon örültem, hogy odamehettem és beszélgethettünk. Fogtam a kezét és imádkoztam. Ettől kicsit bizakodóbb lett, de ez váltakozott. A fájdalom elmúlásának csodája minden alkalommal megismétlődött, ahányszor csak elindulás előtt imádkoztam. Mielőtt hazajöttem, meghívtam ezt az asszonyt egyik szórványgyülekezetünkbe, ahol lakott. Sajnos még a mai napig nem jelentkezett. Imádkozhatunk érte, hogy szólítsa meg az Úr!

Nagyon hálás vagyok a Mennyei Atyának a kórházban átélt nagy békességért. Azért, hogy mindvégig ott volt és segített. Egyedül Övé a dicsőség! Ámen.

Bodáné Csontos Gabriella

hitoktató és helyettesítő lelkipásztor