belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Találkozzunk!

Pólya Dániel

Fehér sivatag

 stílusgyakorlat, illetve helyenként beszámoló a Közös(s)Ég Magazin írószemináriumáról 

Tegyük föl, hogy az író a lámpafény körében ül az íróasztalnál. Keze mellett frissen főzött kávé gőzölög a bögrében, odakint a nappali forgalom mostanra halk zümmögéssé szelídült, és időnként felsóhajtanak a bútorok a nappaliban. Az író tehát ül, a monitor fehér fénybe vonja az arcát, miközben a villogó kurzorra mered. Ujjai tétován köröznek a billentyűk felett: úgy várják az első mondatot, mint a keselyűk a pillanatot, amikor a magányos vándor végre elterül a homokban. De a mondat nem jön. Az író csak azért is lecsap, sebesen leír három szót, kitörli, újrakezdi, kitörli, újrakezdi, újrakezdi. Ujjai között mintha érezné a szöveg alakját, próbálja megragadni, de hiába, míg végül nem érez már semmit: maga sem tudja, miért is ül itt a lámpafény körében, az íróasztalnál, a villogó kurzorra meredve. A szövegszerkesztő lapja töretlen fehér; fáj ránézni. Ha ezerkilencszáznegyvenet mutatna a naptár – gondolja az író –, akkor most megragadná és kitépné a félig megírt lapot az írógépből, igen, dühösen kitépné, és galacsinná gyűrve a sarokban gyűlő halom tetejére hajítaná, aztán hátradőlne és rágyújtana egy Marlboróra. De most kettőezertizenöt március kilenc van, hajnali három óra; a papír virtuális, dohányozni csak az erkélyen, és – fáj az igazság, de – kihaltak a Hemingwayek. Az író tehát hátradől, karjait a tarkója alá fonja, nem gyújt rá semmire, nézi a plafont. A plafon fehér és töretlen és széles és unalmas, pont, mint a lap, pont, mint a sivatag. Igen: a fehér lap végtelen sivatag. A Föld kering a néma űrben, lent a sivatagot nap perzseli, hold fagyasztja; csendben telnek az évezredek, egyik a másik után,  de odalent a kő és a homok örökké gyűlöli az életet. 

Ez a sivatag azonban nyüzsög az élettől, és kivétel nélkül mind az író vérét akarja. 

Ott van mindjárt az Első Mondat gorgonja. Ugyan a sivatagba lépő író szó nélkül elmehet mellette, de nem számít, milyen messzire jut – végül mindig vissza kell térnie. Győzelemben csak akkor reménykedhet, ha vágyait és félelmeit elengedve türelmesen néz a bénító szemekbe, amíg a szörny pislog egyet. 

Aztán ott van az oroszlán, kinek neve Halogatás: a sivatag közepén emelkedő hegyről uralkodik a pusztaság fölött. Legyőzni nem lehet; a legtöbb, amiben az író reménykedhet, hogy időlegesen meghátrál, de az oroszlán mindig a nyomában lesz, dűnéről-dűnére lopózva, csak az alkalmas pillanatot lesve, hogy rávesse magát. 

Vannak aztán más kísérők is. A kishitűség és a gőg, ezek az apró, rosszindulatú teremtmények délibábokkal csalogatják az írót, aki pálmafák és víz helyett csak egy kiszáradt medret talál. A Mindennapi Kötelességek szörnye, aki előszeretettel választja egy munkahelyi vezető, súlyosabb esetekben felszólító levél formáját, az első adandó alkalommal az író hátára ugrik, és a nyakában megkapaszkodva határidőket és teendőket ordibál a fülébe. Folyton az író mögött ólálkodik, szembenézni vele ezért lehetetlen. A bölcs kijátssza ellene az oroszlánt; a még bölcsebb elfut. 

És ha az író mindezeket a veszélyeket kijátszva-legyőzve átküzdi magát a sivatagon, és a távolban zöldellő mezőket, csörgedező patakokat és hósapkás hegyeket megpillantva, ujjongó szívvel nekilódul, és fut és fut és fut és a hegyek és a patakok és a mezők egyre közelebb és közelebb és köz... 

...nos, mondjuk úgy, hogy a sivatag határán húzódó üvegfal, amit Alkotói Válság néven is ismernek, kedveli a meglepetéseket. 

Az író pedig, akinek teste teljesen a székben, míg elméje félig álomban, azt gondolja: úgy igaz, hogy az egész világ valami nagyobbnak a metaforája, ahogy a fehér sivatag metafora az írás lehetetlenségére, bizony; és dögöljek meg, ha az élet nem képes mindig keresztbe tenni egy jó kis metaforának: például a sivatag nem is fehér, mint ahogy a plafon sem, hanem kórházsárga, és különben is árnyékok imbolyognak rajta; engem nem mesebeli szörnyek, hanem a szerkesztő nagyon is kézzelfogható haragja fenyeget, ha megint lecsúszom a határidőt, és egyébként is mi haszna, ha egyszer kijutok a sivatagból, kezdődik az egész elölről, mert az írás kegyetlen mester, az olvasó meg egy értetlen marha, keserű a terhe és súlyos az igája, nem lehet levetni, csak újra és újra és újrakezdeni, megint nekivágni a sivatagnak, a végtelen-körkörös pusztaságnak... 

Az író szemei felpattannak. Tekintete regisztrálja a fénycsíkokat a plafonon, füle a forgalom zaját az utcáról, a teste a szétáradó energiát, de az ujjai, az ujjai azok úgy buknak a billentyűkre, mint a keselyűk a testre a homokban, sebesen gépelnek, a fehér lapra szögezik a szökni készülő szavakat: 

„Tegyük föl, hogy az író a lámpafény körében ül az íróasztalnál. Keze mellett frissen főzött kávé...” 

Aki ír, tudja: az írás gyakran út a sivatagban. Térkép nincs, szörnyek vannak:  lehet harcolni, de akár viccelni is velük, megszelídíteni és talán még szeretni is őket egy kicsit, akár a bűneinket, de magunkat megadni soha. Vannak aztán más utazók is: a többi író. Magányosak, kiváltképp a saját fajtájuk társaságát kerülik; olykor veszélyesebbek, mint bármelyik szörny; máskor meglepően barátságosak, egészen kivételes esetekben pedig megosztják egymással a történeteiket és útbaigazítást adnak. Ez utóbbit tesszük mi nyolcan is minden hónap második péntekén a Ráday utca 28. szám alatt, a Közös(s)Ég Magazin írószemináriumán, ahol a résztvevők: a Magazin hat írója, Gueth Péter és jómagam vezetésével; az illusztris vendégek: egy tucat halott püspök és Kálvin János absztrakt portréja, a program pedig szövegelemzés és kreatív írásgyakorlatok. Amatőrök vagyunk, de iszunk kávét. Együtt keressük az utat a sivatagban és soha, de soha nem futunk felesleges köröket.

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. május 23., csütörtök,
Dezső napja van.
Tartalom
Vezércikk

Záborszky Zsófia
A szabadság rabságában
- a sikeres pályaválasztás lehetőségei és buktatói

Gondolkorzó

Szabó Julcsi
Földi perspektíva szerint élek és fűszerezem Isten áldásával?!
Mennyei és evilági nézőpontok

Péter-Szarka László
És akkor mindkettő megmarad
A tér hiánya

Kihívás

Géczy Ráhel
Ha csupa fül lennénk…
Gyülekezeti önismeret

Felszín

Bella Violetta
Rossz kutya!
Mi lehetne belőlem, ha hagynám?

Magasság

Jezsoviczki Noémi
Kosarak
Nem csak kenyérrel él az ember

Bölcsföldi András
Opció
Isteni sakkjátszma

Mélység

Miklya Luzsányi Mónika
Amikor bezárulnak a kapuk… Vagy mégsem?
Az életközépi válság mint új lehetőség.

B. Tóth Klára
Felülről szervezve
„Íme, én újat cselekszem"

Teljesség

Tóth-Simon Károly
Asszociáljunk közhelyekben?!
Róma 8,28

Thoma László
Nincsenek véletlenek (?)
Az idilltől a valóságig

Üzenet

Farkas Zsuzsanna
Az álmok ereje
„A lehetetlen nem létezik”

Herbert Dóra
Szabadulás a fogságból
Magyarországon magyarnak lenni

Áthallások

Hancsók Barnabás
Nyugodtan szemlélődve vagy egyfolytában kattintgatva?
Az interaktív filmezésről

Czapp Enikő
Egyszerű és bonyolult
Mint az élet

Találkozzunk!

Pólya Dániel
Fehér sivatag
– stílusgyakorlat, illetve helyenként beszámoló a Közös(s)Ég Magazin írószemináriumáról –

Látogatóink száma a mai napon: 2348
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 44413745

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat