belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat

Czapp Enikő

Fent és lent

Az otthonát adó és otthonát hagyó Isten gyönyörű fogalmairól gondolkodom. Bevallom, egyik sem saját kútfőből származik: egy görög katolikus írásban olvastam.

Töprengek, mint valamikor a tyúk és a tojás esetén, hogy melyik is volt előbb. 
Mert ahhoz, hogy ennek a háznak az ajtaja kinyíljon előttünk, a Fiú Istennek el kellett hagynia az otthonát. Tehát ez az otthon létezett. És egyébként is, a Fiú Isten otthonát hagyó cselekedete előtt is már az Isten volt az Őt keresők hajléka nemzedékről-nemzedékre (ahogy erről a 90. zsoltár írója ír).
János evangéliumának 14. fejezete segített a dilemma feloldásában. Az Atya hajléka mindig is létezett, csak a mi számunkra nem volt itt hely. A helyet Jézus készítette.

Mi - földi halandók - nem sok mindent tudunk erről a hajlékról. Annyit tudunk, hogy van. Minket is oda hívnak és várnak. A tükör által homályos látásunkból színről-színre látás lesz.
Maga Isten lesz velünk, és letöröl a szemünkről minden könnyet. Ott nem lesz sírás, jaj kiáltás, fájdalom, mert a régiek (melyek most meghatároznak minket) elmúlnak. Szem soha nem látta, fül nem hallotta, emberi elménk el sem tudja képzelni azt, mit készített az Isten az Őt szeretőknek.
Ha tovább gondolkodunk az Íráson, egyéb dolgok is eszünkbe juthatnak. Például, hogy az Atya és a Fiú egy, azaz Ők teljes egységben és közösségben vannak. Erre az egységre a szeretet közössége a legmegfelelőbb szó. (Jézus nem véletlen mondja nekünk, hogy az Ő szeretetük legyen előttünk a példa.)
És békesség van...
Nem ideig-óráig tartó, hanem eredendő és örök. Ez az a hely, ez az az otthon, amit a Fiú ott hagyott. Hogy közénk jöjjön és idegen legyen. Hogy ne legyen számára hely, el- és befogadás. Hogy megtapasztalja a köztünk levő szeretetlenséget, békétlenséget, kicsinyességet, rosszhiszeműséget ("tovább is van, mondjam még?")
Bárhogy gondolkodom, nem látom, hogy bármi jó származott volna neki mindebből. Nekünk viszont...
De menjünk tovább!
Kukucskáljunk be (legalább az ablakokon keresztül) saját otthonainkba!
Mit látunk? Mit rejtegetnek a falak? Nyitva van-e az ajtó? Ki előtt? És mikor?
Bevallom, az enyém nem mindig és nem mindenki előtt. A családom, a barátaim előtt mindig. Akkor is, ha rendetlenség van. Ahogy az otthonom berendezése, a falakon, polcokon levő dekoráció, a kitapintható légkör és hangulat, úgy az időnként előforduló rendetlenség is engem tükröz, rólam beszél. És épp ez itt a bökkenő!
Nem akarom, hogy bárki betekintést nyerjen az életembe! Nem mindenkivel szemben engedem (engedhetem) meg magamnak, hogy hipp-hopp, átlépve életem, személyiségem határait, a titkaimat, máris az életem közepébe cseppenjen!
Miért is nem?
Talán azért, mert az én otthonom (sajnos) különbözik az Atyai háztól. Mint ahogy én is az Atyától...
Vajon én magam otthon vagyok benne?
A házban, amiben élek, az egyházban, amiben szolgálok, az országban, amit hazának mondok...
Egyre többször ér utol az idegenség érzete. Először rossz volt. Most sem jó, de jobb. Kezdek hozzászokni. És lassan megfejtem az üzenetét. Mert üzenetet hordoz.
Először is a megtapasztalt hiányaim, az idegenség-érzésem arról beszél, hogy tudok egy tökéletes otthonról. A földi bizonytalanságban vágyam és reményem az Atyai ház létére és milyenségére gondolnom. Arra, hogy ott nekem (is) hely készíttetett.
Tudom, hogy ami itt lenn körülvesz, meghatároz, ami az enyém, soha nem lesz olyan, mint az, ott, fönn. Soha nem lesz tökéletes. De a fentiekről való tudás, és az utána érzett vágy kihatással van (lehet) a lentiekre.
A másik üzenet szorosan kapcsolódik az elsőhöz.
Azért van hiányérzetem, mert kétségtelenül nem tökéletes sem az otthonom, sem az egyházam, sem a hazámban megtapasztalható légkör. A tökéletlenség elszenvedése mellett ez az én felelősségemre és feladataimra figyelmeztet: van tennivalóm. Nem mulaszthatom el azt megtenni, ami rajtam áll.
Valószínűleg a koromról is beszél ez az idegenség-érzet.


Az élet közepén, 40 évesen, az ember egyszer csak elkezd gondolkodni annak a végén is. Hogy nem lesz, nem leszek mindig. Egyszer el kell menni. Elszakadni mindentől és itt hagyni mindent. Az otthont is. Amit már egész jól belaktam, mely a kezem nyomát hordozza, melyet építettem, szépítettem, mely mégis csak biztonság, jó érzés és védelem.
Mezítelenül jöttünk a világra és így is távozunk el... A megfejtett üzenetek közül legszívesebben Krisztus "földi hontalanságára" gondolok. Mert azt érzem, valahogy csatlakoztam hozzá. Vele bandukolok az úton. S ahogy az Ő hontalansága nem volt felesleges (persze, nem is kellemes), úgy remélem, az enyém sem az.

Cikkek ebben a számban:
2019. július 16., kedd,
Valter napja van.
Tartalom
Felszín

Pete Violetta
Hazamenni jó...
Egyszer mind hazaérünk...

Pete Violetta
Hazamenni jó...
...még akkor is, ha otthonról indultunk...

Pete Violetta
Otthonaim
- egy kicsit másként -

Magasság

Réz-Nagy Zoltán
A tékozló fiúk végső hazatalálása
"El kell távolodnom, hogy érezni tudjak."

Gueth Péter
Variációk a változatlanságra
Miért lenne kereshető az otthon, mintha hely volna?

Mélység

Tóth Sára
Hazatalálás
Van-e tökéletes boldogság, teljes megnyugvás, valódi hazaérkezés ezen a földön?

Nagy László
Otthon
- ahol kifejeződésre juthat az, ami bennem van

Teljesség

Rácz Róbert
Elindulni, hazaérkezni
E földi vándorúton ama bizonyos hamuban sült pogácsa: a család.

Turcsik Ferenc
Oázis -üres szék, amely Rád vár
Engedjük, hogy a szeretet nyitottsága megnyissa a mi szívünket is.

Fodorné Ablonczy Margit
Otthonaink szakralitása, templomaink otthonossága
Jézust nem lehet az előszobában hagyni...

Üzenet

Fekete Ágnes
Család
A partok kijelölése és a parttalan szeretet megélése egyaránt a családban történik.

Németh Péter
Jó nekünk itt
Péter ekkor megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: "Uram, jó nekünk itt lennünk.

Fekete Ágnes
Oltalom
A középső lányunk rajzain mindig megjelenik a ház, az oltalmat adó hajlék.

Áthallások

Turcsikné Révész Judit
Úton lenni jó
(csak néha fárasztó...)

Kovács Szilvia
Valahol otthon lenni
Miközben ezeket a sorokat írom, egyre inkább meglódul a fantáziám arról, hogy milyen is lenne a gyülekezet, ahol otthon érzem magam.

Riport

Szerkesztő
Kartoték helyett
Küldhet-e minket az Úr egy hajléktalanszállóra?

Szerkesztő
Vágy, valóság, igény
A templom a találkozás helye.

Kitekintés

Turcsik Ferenc
Azt mondják, ott mindig béke van
Templomi gondolatok...

Bölcsföldi András
Határon túliatlanság
Valaminek el kellene tűnni belőlünk.

Bölcsföldi András
Soli Dari Tás
Újabb-kori reformátori jelmondataink

Látogatóink száma a mai napon: 10008
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 44846633

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat