Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás

Andornaktályai Református Missziói Egyházközség


Rövid ismertető gyülekezetünkről

Andornaktálya Eger melletti község, jelenleg ez az Eger környéki szórvány központja. Itt van az egyetlen templomunk, melyet még nem használunk, de reménységünk van arra nézve, hogy még ebben az évben befejeződnek a legfontosabb munkák. Az építkezésben nagy segítséget nyújtott 2002-ben egyházkerületünk, hisz kis gyülekezetünk nem tudta volna vállalni az anyagi terheket. A 15-20 református, aki rendszeresen jár istentiszteletre, lelkesen segít a munkákban is és mindent megtesznek annak érdekében, hogy épüljünk: épüljön a pici templom, gyarapodjon az istentiszteletet látogatók létszáma és növekedjen hitünk.
Andornaktálya mellett még nagyon sok község tartozik a gyülekezethez, hisz Eger környékén ritka a református, vagy félig református község. Itt történelmi okok miatt többnyire katolikusok laknak, de nagyon sok helyre költöztek már reformátusok is többnyire Erdélyből vagy a Tiszántúlról, de vannak, akik a közeli Noszvajról vagy Cserépfaluról jöttek el. Mindannyian ragaszkodnak hitükhöz, és nem csak azt várják, hogy református lelkész temesse őket, hanem havonta eljárnak az istentiszteletre, van esküvő, természetesen vegyes házasság is akad, van keresztelő és 2002-ben hat fiatal konfirmált is.
Gyülekezetünkhöz tartozik Felsőtárkány, ami joggal nevezhető a Bükk kapujának. Ebben a szép fekvésű faluban minden hétenvan bibliaóra, 2002-ben pedig egy kis létszámú hittancsoportot is sikerült szervezni. Első rangú kirándulóhely, biciklitúrások, kiránduló gyülekezetek számára mindenképp érdemes Eger után Felsőtárkány felé jönni.
Ha nem a Bükkbe, hanem a Mátrába kirándulnak, valószínűleg nem kerülik el Parádfürdőt, a Cifraistálót. Érdemes megízlelni a Csevice kutat, melynek szénsavas és nagy vastartalmú vizét gyomorbántalmakra ajánlják, de egészségeseknek is nagyon finom. Itt a kórházban tartunk istentiszteletet és bibliaórát, általában ökumenikus légkörben, hiszen a katolikus betegek is szívesen eljönnek Isten egyetemes Igéjét hallgatni.
Ha kicsit lefelé indulnak, Recskre jutnak. Több dolog is eszébe juthat az ide tévedő vándornak: a jobbik az aranybánya, a rosszabbik a rézbányához kapcsolódó sokáig titkos munkatábor. Jelenleg emlékmű, a bánya felé vezető útról fent az erdőben kell jobbra kanyarodni, és láthatjuk az újra felépített barakkokat, a munkaeszközöket, a foglyok és rabtartók ruházatát. Maga a kiállítás nem véres, nincsenek szörnyű képek, csak akkor döbbenünk meg, ha beleéljük magunkat az itteniek életébe, akik nem csak kirándulni jöttek fel, hanem ki kellett próbálniuk a karcert, és télen is azokban a faházakban kellett lakniuk, minden bizonnyal nem sok fűtésre és melegvízre számítva. Recsken a baptista imaházban tartjuk istentiszteleteinket.
Az egri borvidék környéke is híres borokat termel, így a szintén hozzánk tartozó Ostoros, ahol kiváló bikavér készül, valamint Fel- illetve Aldebrő, ami hárslevelűjéről ismert.
Ezen kívül még több kis községben vannak rendszeresen istentiszteletek: Tarnaszentmárián, Egercsehiben, Novajon, Egerszalókon, amely hévforrással büszkélkedhet, mely gőzölgő vizével és a kicsapódott mészből képződött heggyel akár az izlandi gejzírekhez is hasonlítható, valamint a Szilvásvárad felé található különös nevű községben: Balatonban.
Gyülekezetünk tehát sok pici sejtből áll össze, és bár mindenütt nagyon kevesen vagyunk, összesen 177 választót tartunk nyilván.

















Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2026. október 14., szerda

    Miben áll a szeretetteljes, biztonságot adó nevelés, amellyel gyermekeinkből egészséges, döntésképes felnőttek válhatnak? Uzsalyné Pécsi Rita erről be...
  • 2026. október 13., kedd

    Kovács M. András életének forgatókönyvét karcolgatjuk. A hitetlenségről, hiteltelenségről, fiúságról és hazatérésről szól. Eddig.
  • 2026. október 12., hétfő

    A mohácsi csata ötszázadik, valamint a Hercegszöllősi Kánonok aláírásának 450. jubileuma állt a Mohácson tartott Ráday Tanulmányi nap középpontjában. ...
  • 2026. október 08., csütörtök

    Nyilas Zoltán a párbeszéd fontosságát, a gyülekezeti szolgálatok erősítését, valamint a szakterületek képviselőinek és az esperesek-főgondnokok bevoná...
  • 2026. október 08., csütörtök

    Lovas András dunamelléki püspökjelölt missziói megújulásra hívná a gyülekezeteket, erősítené a bizalom és a szolidaritás struktúráit, a vezetésben ped...
  • 2026. október 08., csütörtök

    A következő egyházvezetői ciklusra vonatkozó elképzeléseikről kérdeztük a két hivatalos dunamelléki református püspökjelöltet, Lovas Andrást és Nyilas...
  • 2026. október 07., szerda

    A következő egyházvezetői ciklusra vonatkozó elképzeléseikről kérdeztük a két hivatalos dunamelléki református főgondnokjelöltet, Szalai Zsoltot és Sz...
  • 2026. október 07., szerda

    Szathmáry Gergely dunamelléki főgondnokjelölt elősegítené a békességet, támogatná a revitalizálásra váró vidéki gyülekezeteket, megerősítené reformátu...
  • 2026. október 07., szerda

    Szalai Zsolt dunamelléki főgondnokjelölt erősítené a gyülekezetek közötti szolidaritást, hatékonyabbá tenné a tudásmegosztást, újragondolná a misszió ...
  • 2026. október 07., szerda

    Videónk a Ráday-napok Ifjúsági napjáról.