Nyomtat Elküld Olvasási nézet

A gyülekezet lelkipásztorai

Kálmándi Pap János (1785-1791)

A telepesekkel együtt jött 1785-ben, amint azt ő maga feljegyezte. Ezt megelőzően Kunhegyesen kántortanítóként működött, s lelkésszé való kinevezése után vette feleségül nemes Nagy István leányát, Erzsébetet. Feketehegyre való megérkezése után szinte azonnal vezetni kezdte az anyakönyveket, először csak a születési és halotti anyakönyvet, majd egy esztendő múlva a házasságkötési anyakönyvet. Röviden leírta a letelepedés körülményeit, valamint az itt töltött éveinek egy-egy érdekesebb epizódját. Hat esztendeig lelkészkedett Feketehegyen, amikor ismeretlen helyre távozott el. További ténykedéséről semmiféle írásos adat nem maradt fenn.

Szalay István (1791-1803)

Egy 1791-ben keltezett kézirat szerint ő magát Szalay István Kecskeméthiensis-nek nevezte, ami arra enged következtetni, hogy valószínűleg Kecskemétről származik. Korábbi tevékenységéről semmit nem tudunk. Feketehegyen tizenkét esztendőn át szolgált, ahol sok küszködésben, szenvedésben volt része. Ő fektette le az első jegyzőkönyveket, s az ő idejében épült meg az első templom. Egyik későbbi utóda, Berhidai Keresztes József szerint rendkívül jóindulatú, áldozatkész lélek volt, de a belső viszálykodások miatt megkeseredetten távozott a gyülekezet éléről. 1803-ban Cservenkára költözött, ahol hamarosan - de az is lehet, hogy még útközben - meggyilkolták.

Kozmai Sámuel (1803-1810)

Rendszerető és célratörő lelkész volt. Ő kezdte állandósítani a presbiteri gyűléseket, s ezekről pontos jegyzőkönyvet vezetett. Az erkölcstelenséget, a nyilvánvaló bűnöket állandóan ostorozta prédikációiban, több ízben erélyesen lépett fel sikkasztó gondnokaival szemben. A gyülekezeti tagok kilengéseiről aprólékos feljegyzéseket készített. Emiatt sokan nem szerették, összetűzésbe került a gyülekezettel, s 1805-től már semmiféle írásos nyoma nincs ténykedésének. Ez arra utal, hogy a szolgálattól valószínűleg teljesen visszavonult. Egyik utóda jegyzi fel róla, hogy az egyházi épületeket nem engedte javítani, s amikor elment a paplak nagyon siralmas állapotban volt. 1810-ben Daróczra (ma: Várdaróc) költözött, ahol két évi lelkészkedés után hunyt el 1812-ben.

Kertvéllyesi Pál (1810-1834)

Szikszón született 1764. január 25-én, édesapja nemes Kertvéllyesi József, édesanyja Kováts Erzsébet. Iskoláit helyben végezte, majd 1781-ben a debreceni teológia diákja lett. Miután tanulmányait bevégezte, három évig tanítóskodott, majd ugyanennyi időt külföldön, Halléban töltött. Visszatérte után Kecskeméten káplánkodott Vég Veresmarti Sámuel superintendens mellett, ahol nagy megbecsülést szerzett magának. 1796-ban Csúzára került lelkésznek, ahonnan tizennégy évi szolgálat után hívták meg a feketehegyiek. Ő volt talán az első lelkész, aki belelátott a gyülekezet "lelkébe", s megértette azt. A csendes munkálkodás híve volt, szolgálata nyomán az eklézsia hamar fejlődésnek indult. Lelkészkedése alatt épült fel az új paplak, és az ő idejére esett az első püspöki vizitáció. Erre az alkalomra megírta az egyházközség rövid történetét, amelyben részletesen beszámolt az akkori állapotokról. A továbbiakban számos közegyházi tisztséget vállalt, 1798-tól alesperese, 1821-től esperese az alsóbaranya-bácsi tractusnak. Szerette népét és a nép is ragaszkodott hozzá. Haláláig szolgált Feketehegyen - 1834. szeptember 2-án hunyt el - ő az első lelkésze a falunak, aki itt lett eltemetve.

Nánási Fodor Pál (1834-1838)

Nagyon kevés feljegyzés maradt fenn róla. Feketehegyen mindössze négy esztendőt töltött. A korabeli iratok a folyamatos lelki munka végzéséről adnak számot, melyek közül kiemelkedik a szegényekkel és árvákkal való szervezett törődés. Feltehetően megszervezte és irányította a diakóniai szolgálatot. Ebben az időben a gyülekezet tagjai szépen adakoztak mind a pesti egyház, mind a ceglédi gyülekezet javára, ami azt jelenti, hogy anyagilag megerősödtek. Nánási 1838-ban a baranyai Nagy-Harsányba távozott, ahonnan 1861-ig a felsőbaranyai egyházmegye esperesi tisztét is betöltötte. 1874-ig lelkészkedett, s feltehetően itt halt meg még ugyanebben az esztendőben.

Szívós Mihály (1838-1839)

Nagykőrösön született 1812-ben. Középiskoláit itt végezte el, majd 1830-ban Debrecenbe ment. Teológiai tanulmányainak befejeztével három esztendőn át Szalkszentmártonban iskolaigazgató volt, majd két évig nevelőként működött gróf Teleki Sándor családjánál. 1838-ban került helyettes lelkészként Feketehegyre. Rövid itteni tartózkodása idején a gyülekezet életében különösebb említésre méltó dolog nem történt. Innen Kisújszállásra távozott, ahol szintén helyettes lelkész volt. Itt nősült meg, s vette feleségül Várady Juditot. 1841-ben Kunmadarasra, 1843-ban Hajdúszoboszlóra választották meg rendes lelkészül. Ez utóbbi helyen Huszonkilenc esztendőn át szolgált lankadatlan buzgalommal. Tüzes szónokként tartották számon, s bár nagy gyülekezetektől több csábító meghívást kapott, élete végéig Hajdúszoboszlón maradt. Tüdővészben halt meg 1872. július 12-én. Temetésén Pápay Imre az alsószabolcs-hajdúkerületi egyházmegye esperese hirdette az igét. Neve különösen a protestáns egyházi irodalom mezején lett ismertté. A gyermekvilág című kötete 1840-ben, a Piros könyv 1842--ben, a Vidor gyermekek és az Erényi atya 1845-ben látott napvilágot. 1846-ban adta ki Szenczi Fördős Lajos kecskeméti főesperessel az Áhitatos hölgyet, 1847-ben pedig az Egyházi szertartási beszédeket. Írásait folyamatosan közölte a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap.

Berhidai Keresztes József (1839-1849)

Egy ideig Feketehegyen működött tanítóként, majd Pirosra ment ahol hat esztendőn át lelkészkedett. Innen hívta el újra a feketehegyi gyülekezet, amelyben végül halálig szolgált. Ténykedése első éveiben az iskolák fejlesztésének gondolata foglalkoztatta. Elképzeléseit tett követte: 1840-ben leányiskolát létesített, miközben a paplakot is újjáépíttette. Ezt azonban ismeretlen tettesek (a szóbeszéd szerint lutheránus németek) felgyújtották. 1843-ban a templomot javíttatta meg, négy év múlva pedig fiúiskolát létesített. Az erkölcstelenséget és a törvényszegést szigorúan ostorozta, ugyanakkor a jótékonyság gyakorlásában mindig az élen járt. Szívesen segített nemcsak a helybélieken, de idegeneken is. Több egyházi tisztségre jelölték, egyebek között az alsóbaranya-bácsi egyházmegye főjegyzője volt. Szorgalmazta a lutheránusokkal való uniót, ám törekvései nem találtak kedvező fogadtatásra. Sőt nagy szomorúságára a falu magyar és német reformátussága éppen az ő idejében vált külön. Az 1848-as szabadságharc lelkes támogatója volt. 1849. január 23-án a szomszéd szenttamási szerbek rohanták meg a falut, s ennek a támadásnak ő is áldozatul esett. A szájhagyomány szerint nem a szerbek, hanem helybéli németek ölték meg, akiket később Szabadkán kivégeztek. Írásos dokumentum erről minden esetre nem maradt fenn. A mártír lelkipásztort visszaszivárgó hívei temették el a helyi református temetőben.

Biczó Ferenc (1849-1850)

1820. december 17-én született Nagykőrösön. Feketehegyre 1849-ben került helyettes lelkészül, amikor a szabadságharc leverése után a magyar lakosság Halasról visszatérhetett falujába. Irányítása alatt helyreállították az erősen megrongált paplakot és a leányiskolát. Újraszervezte a lelki életet, buzdította népét. 1850-ben Pirosra kapott meghívást, ahol hat esztendeig lelkészkedett. Innen a baranyai Büdösfára került, ahol feltehetően a haláláig szolgált.

id.Kozma Lajos (1850-1868)

Pirosról került Feketehegyre, ahol előtte kilenc évig volt lelkész. Az 1848-as forradalom lelkes támogatója és aktív részese volt. Korabeli feljegyzések szerint "egyik kezében a Bibliát, a másikban kardot tartva hősiesen vezérkedett Piros környékén". 1853-ban szélütés érte, s betegségéből sohasem épült fel teljesen. Ennek ellenére szorgalmáról és szakavatottságáról ismert lelkésze lett a gyülekezetnek, aki még közegyházi tisztséget is vállalt: az egyházmegye közpénztárosává választották. Vidám és barátságos ember volt, kiváló szónok. Második feleségével, Kiss Zsófiával összesen tíz gyermeket nevelt fel. 1868 nyarán betegsége ismét kiújult, s még ezév szeptemberében 59 éves korában elhunyt. Koporsójánál barátja, Kármán Pál torzsai lelkész és alesperes búcsúztatta.

ifj.Kozma Lajos (1869-1873)

1844-ben született Piroson. Iskoláit Új-Verbászon és Nagykőrösön végezte, majd a pesti teológia növendéke lett. Rendkívüli tehetségével és soha nem lankadó szorgalmával kivívta tanárai és tanulótársai megbecsülését. Tanulmányai végeztével Feketehegyre ment tanítónak, ahol akkor már beteg atyja mellett a segédlelkészi teendőket is ellátta. Édesapja halála után a gyülekezet rendes lelkészévé választotta meg. Családja nem volt, a nősülésről lemondott, hogy egész életét apja özvegyének és árváinak szentelhesse. Lelkileg erős volt, de testileg nagyon törékeny. Rajongott a költészetért, lefordította a német költőfejedelem, Heinrich Heine verseinek egy részét, melyet barátai később nyomtatásban megjelenttettek. Versei a Keresztyén Család című folyóiratban jelentek meg álnév alatt. 1873 tavaszán gyilkos kór támadta meg szervezetét, megbénult, s élete hátralévő hónapjait egy pesti kórházban töltötte. Az év utolsó napján rövid, de súlyos betegség után visszaadta lelkét Teremtőjének. A temetőben, akárcsak öt évvel korábban édesatyját, Kármán Pál esperes búcsúztatta, míg barátja és lelkésztársa, Kármán József igehirdetői és irodalmi munkásságát méltatta.

Szilády János (1874-1889)

Ságváron született 1839. április 6-án. Gimnáziumba Kiskunhalason és Nagykőrösön járt, a teológiát Pesten végezte el 1860-ban. Miután két évig Kunszentmiklóson tanárkodott, Pomázon lett segédlelkész, ahonnan 1864-ben Párizsba utazott. Visszatérve 1866-ban pesti káplánná nevezték ki Török Pál superintendens mellé. 1869-től Vácott fegyházi pap, 1872. szeptemberétől pedig Bajára hívták lelkésznek. Feketehegyre 1874 tavaszán érkezett, ahol egészen élete végéig szolgált. Az ő idejére esett az 1885. évi Szász Károly-féle püspöki látogatás, s ebből az alkalomból megírta a százéves feketehegyi református egyház rövid történetét. A mai napig ez a legátfogóbb beszámoló a gyülekezet múltjáról. Irodalmi munkássága figyelemre méltó volt. 1871-ben adta ki a Börtönügyek reformjáról című munkáját, 1874 és 1876 között pedig Egyházi beszédek cím alatt jelentette meg prédikációit két kötetben. Több írása maradt hátra kéziratban is. Jelentős közéleti tevékenységet fejtett ki. Az alsóbaranya-bácsi egyházmegye, majd a dunamelléki egyházkerület tanácsbírájává választották. Póttagja volt az 1882. évi debreceni zsinatnak, ahol nyomatékos fellépésével általános tiszteletet vívott ki magának. Családja nem volt, idejét a mindennapi dolgok nem kötötték le, így kiterjedt levelezést folytatott. Ezek közül különösen azok jelentősek, melyeket Halason lelkészkedő Áron bátyjához írt. Prédikációit mély vallási és bölcsészeti szellem hatotta át. Az akkor fénykorát élő bibliai racionalizmus jellegzetes képviselője volt, eszméi azonban a feketehegyi gyülekezetben nem találtak kedvező fogadtatásra. Az állandó torzsalkodások erejét felőrölték, egészsége megromlott (fél szemére különben már évek óta nem látott). 1889. április 1-jén csendesen, ahogy addig is élt, távozott az élők sorából. Munkásságát az utókor úgy tűnik jobban értékelte, mint kortársai. A közelmúltban Szabadi Sándor tollából könyv jelent meg életéről és munkásságáról, Kiáltó szó a pusztában címmel.

Tóth Sándor (1889-1920)

A Bihar megyei Ugrán született 1851-ben, ahol apja tanító volt. Egy évet a pólai tengerészeti akadémia falai között töltött, majd a pesti református teológia növendéke lett. Később káplán Török Pál mellett, majd hitoktató Pesten. Itt vette feleségül Báló Mihály kúriai bíró lányát. 1878-tól a kecskeméti egyházmegyéhez tartozó Gombán lelkészkedett, s innen hívták meg Feketehegyre 1889 őszén. A gyülekezetet felvirágoztatta, az iskolai oktatást magas szintre emelte. "Pap volt, aki az egyház belső és külső építését tartotta hivatásának" - írta róla egyik pályatársa. Az egyházközségi és egyházmegyei jegyzőkönyvek számos nagy gonddal kidolgozott javaslatait tartalmazzák, melyek közül sok meg is valósult. Volt egyházmegyei tanácsbíró, főjegyző, s végül 1915-től haláláig az alsóbaranya-bácsi egyházmegye esperese. Minden prédikációja eseményszámba ment a gyülekezetben, napokig készült rá, de napokig is beszéltek róla. Sokat olvasott, s ő maga szintén foglalkozott írással. A Rövid oktatás ev.ref.konfirmandusok számára című kötete Kecskeméten jelent meg 1895-ben. A hitoktatást, a fiatalok nevelését mindig szívügyének tekintette. Sajnos élete végén látnia kellett, amint az általa felvirágoztatott felekezeti iskolákat minként záratták be egyetlen tollvonással az új rezsim kiszolgálói. Rövid, súlyos betegség után hunyt el 1920 tavaszán. Temetésén a vigasztalás igéjét két közeli munkatársa, Keck Zsigmond cservenkai és Arany Gusztáv pacséri lelkészek hirdették.

Kovácsy Sándor (1920-1921)

A Baranya megyei Csobóka-pusztán született 1892. szeptember 13-án. Iskoláit Sumonyban és Pécsett végezte el, majd a budapesti teológia hallgatója lett. 1913-tól Pestújhelyen exm.lelkész, később a Bethesda kórházban és a zuglói gyülekezetben volt beosztott lelkész. Tóth Sándor halála után került Bácsfeketehegyre, ahol egy esztendeig helyettes lelkészként működött. A továbbiakban ilyen minősítésben szolgált Csúzán, Kórógyon és Torzsán, míg végül 1922-ben Szabadkára hívták meg rendes lelkészül. Itt rendkívül eredményes munkát végzett, megszervezte a rendszeres diakóniai szolgálatot, a KIE-t, gyülekezeti termet építtetett, s egyházi újságot adott ki Egyházi Élet címmel. Áldásos tevékenységének az a hatósági rendelet vetett véget, amellyel mint külföldi állampolgárt kiutasították a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság területéről. Ekkor Budapestre költözött és nyugdíjaztatásáig a Gyűjtőfogházban végzett börtönlelkészi szolgálatokat. 1968. május 25-én halt meg hosszú, súlyos betegség után.

Ágoston Sándor (1921-1960)

Feketehegyen született 1882. május 8-án. Középiskoláit Kecskeméten, előbb római katolikus, majd a református gimnáziumban végezte. Ezt követően orvosnak készült, ám végül mégis a budapesti református teológiára iratkozott be, ahol 1904-ben szerzett lelkészi oklevelet. Svájcba szeretett volna utazni külföldi ösztöndíjasként, ehelyett azonban Kórógyra rendelték segédlelkésznek. Később ugyanott rendes lelkésszé választották meg, ahonnan 1917-ben Eszékre hívták meg. Itt nagyon sokrétű munkát végzett, megszervezte a gyülekezetet, egyházi lapot adott ki, ám két esztendő elteltével visszatért Kórógyra. 1921-ben apósa, Tóth Sándor halála után a szülőhelyére, a feketicsi gyülekezetbe választották meg, ahol egészen halálig szolgált. Számos egyházi tisztséget töltött be: egyházmegyei tanácsbíró volt, 1922-től alesperes, 1923-tól árvaházi igazgató. Klepp Péter főesperes halálát követően 1928-tól ő lett a Jugoszláv Királysági Református Egyház főesperese, 1933-tól pedig annak első püspöke. Közben 1921 és 1944 között szerkesztette és kiadta a Magvető című folyóiratot és az Árvaházi Naptárt, szervezte az ifjúsági munkát, irányította a lelki életet. Amikor a II. világháború után az új jugoszláv kormány nem engedélyezte, hogy a leendő lelkészek külföldön folytassák tanulmányaikat, 1959-ben teológiai iskolát létesített számukra. Rengeteget utazott (amerikai útjáról naplót is írt), szerteágazó levelezést folytatott. Aki ismerte őt, becsülte puritánságát, nagyfokú szervezőkészségét, elméleti tudását. Gyakorlati ember volt, aki nem riadt vissza még a lehetetlennek tűnő feladatoktól sem. Híveit szerette, mindig volt ideje számukra. Belső lelki dolgairól sohasem beszélt, de annál beszédesebbek voltak igehirdetései. Akik visszaemlékeznek ezekre az alkalmakra, azt mondják élete vége felé egyre jobbak voltak a prédikációi. A szószéken elmondott igemagyarázatainak egy töredéke 1911-ben Vasárnap délután, 1915-ben pedig Vedd és olvasd cím alatt jelent meg. A Szórványok egyházi gondozása 1916-ban, a Református valláskönyv 1925-ben látott napvilágot. Beteg sohasem volt, halála előtt két évvel azonban összeroppant. Munkájában viszont sem hajlott kora, sem betegsége nem gátolta meg. 1960. június 23-án délelőtt még levelet diktált, estefelé rosszul lett, s még ezen az éjjelen visszaadta lelkét Teremtőjének.

Hodosy Imre (1961-1996)

Magyarittebén, református lelkészi családban született 1919. február 27-én. Iskoláit Petrovgradban (Becskereken) végezte, majd a kolozsvári teológiára iratkozott, ahol 1942-ben szerzett lelkészi oklevelet. Ezt követően 1947-ig Várdarócon volt segédlelkész, majd Újvidéken, Daruváron és Feketicsen végzett helyettes lelkészi szolgálatokat. Az újvidéki egyházközség 1949-ben hívta meg második papjának. A gyülekezetben 1958-ig szolgált, s itt vette feleségül Fogarassy Mihály leányát, Idát. Édesapja halála után szülőfalujába került vissza, ezúttal már lelkészként, s Ágoston Sándor püspök végakaratának megfelelően innen hívta meg a feketicsi gyülekezet. 1961 óta ő az egyházközség lelkipásztora. Több egyházi tisztségre jelölték, 1972-től zsinati főjegyző, 1982 óta pedig a Jugoszláviai Református Keresztyén Egyház püspöke. A református és magyar identitás megtartásáért folytatott hűséges harcának elismeréseként a Debreceni Református Teológiai Akadémia 1991-ben díszdoktorává avatta. Mind az országos egyházban, mind a gyülekezetében méltó utóda lett Ágoston Sándornak. A lelki munka végzése mellett nagy gondot fordított a külső körülmények javítására. Feketicsen az ő idejében új parókia épült, a régi lelkészlakást gyülekezeti teremmé alakították át, a templomot kitatarozták. Kiváló igehirdető volt, buzgósága sokak számára lett példaértékűvé. Irodalmi munkássága kevésbé volt számottevő, bár írásai számos hazai és külföldi folyóiratban, évkönyvben jelentek meg. Tagja volt a Magyar Reformátusok Világszövetsége és az Egyetemes Magyar Református Konvent vezetőségének. 1996. július 2-án halt meg Kishegyesen.

Csete-Szemesi István (1997-)

Az általános iskolát Pacséron, a gimnáziumot Szabadkán végezte. Zágrábban jogot tanult, majd külföldre utazott. Előbb Belfastban, később Edinburgh-ban végzett teológiai tanulmányokat. Visszatérve a Jugoszláviai Református Keresztyén Egyház teológiai szemináriumának diákja lett. 1966-tól Pacséron segédlelkész, 1968-tól Maradékon, 1970-től pedig Torontálvásárhelyen (Debellácson) végez önálló lelkészi szolgálatot. Közben 1988-ban a Debreceni Református Teológiai Akadémián is oklevelet szerez. 1982 és 1996 között bánáti esperes, 1997-től a Jugoszláviai Református Keresztyén Egyház püspöke, a Református Élet felelős szerkesztője. Tagja a Magyar Református Egyetemes Tanácskozó Zsinat elnökségének, 2001-től pedig a Magyar Református Világszövetség alelnöke.





























































Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2021. május 14., péntek

    A 13. Szeretethídra a vártnál jóval többen, közel kilencezren regisztráltak. A szombatig tartó kétnapos esemény az önkéntes segítségnyújtás jelenkori ...
  • 2021. május 13., csütörtök

    Miközben a járványhelyzet folyamatosan javul és a világban a nyitásra és az újrakezdésre készülnek, az elmúlt bő egy év társadalmi, kapcsolati és lelk...
  • 2021. május 13., csütörtök

    Az őrbottyáni Juhász Zsófia Református Szeretetotthon is bekapcsolódott a Jerusalema nevű tánckihívásba, amely a járványhelyzet embert próbáló nehézsé...
  • 2021. május 12., szerda

    Egyetértés – ez a kulcsa az egyházkerület vezetésének, véli Somogyi Péter dunamelléki lelkészi főjegyző. Az újabb hatéves ciklusnak szerinte arról kel...
  • 2021. május 10., hétfő

    A magyar reformátusság huszadik századi nagy fordulópontjai és azok következményei máig ható tanulságokkal szolgálhatnak egyházunk számára.
  • 2021. május 09., vasárnap

    A bibliai hit képviseletéről, az egyházon belüli párbeszéd fontosságáról, a missziói stratégiáról és a lelkészi jövedelmek igazságos elosztásáról is s...
  • 2021. május 05., szerda

    Ha Isten megadta nekünk az oltás lehetőségét, éljünk is vele, és szükség esetén ne féljünk segítséget kérni a regisztrációhoz – üzeni az Országos Refo...
  • 2021. május 05., szerda

    A Nemzeti Összetartozás Alapítvány csütörtökön este hét órától a virtuális térben rendezi meg Teleki Miklós orgonaművész közreműködésével jótékon...
  • 2021. május 04., kedd

    Válhat-e barátjává, vagy inkább maradjon meg gyülekezeti tagja pásztorának egy lelkész? Jut-e ideje a saját családjára? Mi lehet a lelkészférjek szere...
  • 2021. május 04., kedd

    Régi vágya valósul meg a kerepesi református gyülekezetnek: épülő templomuk és gyülekezeti központjuk alapkövét tehették le május 2-án. A szilasligeti...