Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás

Bátorliget nem ősi település. Neve 1936 előtt Pórháza tanya, a Károlyi grófok birtoka, és Vállaj község külterületi lakott helye volt. Aporháza néven önálló telepes községgé alakult 1936. október 1-vel. A Szatmár megyéhez tartozó Aporházát egyetlen út választotta el Bátorligettől, mely viszont a Szabolcs megyei Nyírbátor külterületét képezte. A belügyminiszter 1950. február 1-vel az Aporháza, Györgyliget, és Nyírpilis - Újtanya nevű lakott telepeket Aporliget néven községgé alakította, amely 1975. június 1-vel a Bátorliget nevet kapta. Azonosítását egy 1351-beli oklevél teszi lehetővé, ahol ezt olvassuk: "Dedemez, alio nomine Aporháza.- A második világháború előtt Nyírbátorból járnak ki a lelkipásztorok istentiszteletet tartani. Mivel nem volt még templom, ezért az alkalmakat az iskolában tartják. A háborút követően, már önálló helyben lakó lelkipásztorral rendelkezik a tanyavilág. Parókiát úgy építenek, hogy színjátszó kört alakítanak a gyülekezeten belül és községről-községre járva színdarabot mutatnak be és az esték bevételét erre a célra fordítják. Amit saját maguk meg tudtak csinálni szeretetmunkával elkészítették, hogy azért se kelljen pénzt kiadni. A templom felépítésére a kommunista diktatúra legnehezebb időszakában kerül sor 1957 - 1958-ig. Egy lelkipásztort el is helyeznek büntetésből azért, mert bele mert fogni ebbe a nemes munkába. A gyülekezet élő és pezsgő volt ebben a nehéz időben is. A templomot szinte a saját erejükből építették fel. A téglafal alapanyaga, Nagyfenékpusztán lebontásra került szeszfőzde falából került ki. A faanyagot a Fényi erdőből kapják hozzá ajándékba, úgy hogy társadalmi munkában ki kellett termelniük. Felszentelése 1958.július 6-án volt. Felújítása pedig 1992 - 2000-ig tartott. Azért ilyen hosszú ideig, mert szinte maroknyi lett a kis közösség és így is erején felül teljesített. Ha nem kapott volna külső segítséget, akkor még ennyi idő alatt sem készül el a felújítás.
Helyben lakó lelkipásztora 1972 óta nincsen, ettől az évtől a lelkipásztorok a nyírkátai gyülekezetből járnak ki. Önálló, de nem helyben lakó lelkipásztora 1998 -tól van. Jelenleg is a gyülekezet lelkipásztora Csoma Zoltánné Gáspár Katalin Nyírkátáról látja el a szolgálatokat. Az anyagyülekezethez tartoznak szórványközösségek is, ezek a következők: Bátorliget Új-tanya, Terem, Sárgaháza, Nagyfenékpuszta. Ezeken a kisebb helyeken házaknál vannak az istentiszteleti alkalmak.
Bátorliget és a hozzátartozó szórványok lakossága elsősorban római és görög katolikusok. Mi reformátusok kisebbségben vagyunk. Mindösszesen gyermekekkel együtt 140 - 150 református él ezen a vidéken. Mégis templomunk az anyagyülekezetben egyedül nekünk van. Mindez Isten után köszönhető a hűséges lelkipásztoroknak és a lelkes és kitartó ősöknek. Örökségünket igyekszünk megbecsülni. Mindenkit várunk istentiszteleti alkalmainkra akik községünkben járnak!
Van egy arborétumunk, amelyben sok olyan növény és állatfaj található meg, melyek a világon sehol máshol. Mindezt a sajátos klímájának és Soó Rezső botanikus felfedezésének köszönhetjük. Ennek a megtekintését is ajánljuk a hozzánk ellátogatóknak.




Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2024. augusztus 22., csütörtök

    Vajon megújulnak-e az iskolák kötelező és ajánlott olvasmánylistái? Személyes kedvencünk a kétkötetes ifjúsági regény, a Gömb. Kortárs. Református. Hi...
  • 2024. augusztus 21., szerda

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Horváth Ádám és Bartha Hajnal fiatal, kisgyermekes házaspá...
  • 2024. augusztus 20., kedd

    John Stott életútja számtalan tanulságot hordoz számunkra arról, hogyan tartsunk ki a szolgálat mellett egy életen át.
  • 2024. augusztus 19., hétfő

    Mi kálvinisták nem szeretjük, ha megmondják nekünk, hogy mikor és mit ünnepeljünk. Valahogy hozzátartozik mindez az identitásunkhoz.
  • 2024. augusztus 18., vasárnap

    Lelkész vagyok, a feleségem is az. Közös pályánk elején aprófalvakban, Baranyában, az Ormánságban szolgáltunk. A statisztika szerint évről évre csökke...
  • 2024. augusztus 17., szombat

    Újra benépesült a szaporcai református templom és udvara.
  • 2024. augusztus 14., szerda

    A lajosmizsei református gyülekezet és a templom melletti madárbarát bibliakert növekedése ugyanarról a Gondviselésről tesz tanúbizonyságot – vallja a...
  • 2024. augusztus 13., kedd

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Ezúttal Irlandáné Nagy Gabriella, hatgyermekes édesanya vá...
  • 2024. augusztus 12., hétfő

    Pintér Brigitta sosem készült papnénak – mégis ízesíti nem csak a férje, hanem a csömöri gyülekezet életét is. A nyári melegben a papné kamrapol...
  • 2024. augusztus 10., szombat

    A versenypálya mint keresztyén életünk metaforája