Versek
Szolgálat - ismeretlen szerző
--------------------------------
Van egy szolgálat, melyhez nyelv se kell,
Se nagy erő, se kéz, se láb,
És mégis ez jut legtovább.
Ez a szolgálat hangtalan,
Nem gyors, sot mozdulatlan.
Titokzatos: az nem is tudja tán,
Kiért hűn szolgálsz nap-nap után,
Nem is sejti, mi hozza azt,
Hogy bújára talál vigaszt.
Csak azt érzi, hogy megjavul,
Élte lassan átalakul.
Gyönyörűséges iga ez,
Amely boldogságot szerez.
Így szolgálni könnyen lehet,
Nem kell hozzá csak szeretet.
Nem kell nap. Néhány perc csupán,
Jézus nevével ajakán.
Nem tett, csak hit, lélek-erő,
Akarat, égbe emelő...
Aki végzi annak kiváltság,
És mindnyájunkké, mert IMÁDSÁG.
Könyörgés - német ima
----------------------
Adj, Uram nyugalmat,
hogy amin nem tudok
változtatni elfogadjam!
Adj, Uram bátorságot,
hogy amin változtatni
tudok megváltoztassam!
Adj, Uram bölcsességet,
hogy egyiket a másiktól
meg tudjam különböztetni.
Lábnyomok - ismeretlen szerzőtől Túrmezei Erzsébet fordítása
---------------------------------------------------------------
Álmomban Mesteremmel
tengerparton jártam, s az életem
nyomai rajzolódtak ki mögöttünk:
két pár lábnyom a parti homokon,
ahogy Ő mindig ott járt énvelem.
De ahogy az út végén visszanéztem,
itt-amott csak egy pár láb nyoma
látszott, éppen ahol az életem
próbás, nehéz volt, sorsom mostoha.
Riadt kérdéssel fordultam az Úrhoz:
"Amikor életem kezedbe tettem,
s követődnek szegődtem Mesterem,
azt ígérted, soha nem hagysz el engem,
minden nap ott leszel velem.
S most visszanézve, a legnehezebb
úton, legkínosabb napokon át
mégsem látom szent lábad nyomát!
Csak egy pár láb nyoma
látszik ott az ösvényen.
Elhagytál a legnagyobb ínségben?"
Az Úr kézenfogott, s szemembe nézett:
"Gyermekem, sose hagytalak el téged!
Azokon a nehéz napokon át
azért látod csak egy pár láb nyomát,
mert a legsúlyosabb próbák alatt
téged vállamon hordoztalak!"
Bódás János: Valahol ki van jelölve helyed...
---------------------------------------------
Azért van síró, hogy vigasztald,
az éhező, hogy teríts neki asztalt.
Azért van seb, hogy bekösse kezed,
vak, elhagyott azért van, hogy vezesd.
Azért van annyi árva, üldözött,
hogy oltalmat nyerjen karjaid között.
Azért roskadnak mások lábai,
hogy terhüket te segíts hordani.
Az irgalmat kínok fakasztják.
Mélység felett van csak magasság.
Hogyha más gyötrődik, szenved - azért van,
hogy te befogadd szívedbe boldogan.
Megmutattad néha legalább,
hogy lelked által enyhült, szépült a világ?
Vagy tán kezedtől támadt foltra folt
ott is, ahol eddig minden tiszta volt?
Mi vagy?
Vigasznak, írnak szántak,
menedéknek, oszlopnak, szárnynak.
Valahol rég... siess... keresd,
Ki van jelölve a helyed.
Csak ott leszel az, aminek Isten szánt,
másként céltalan lesz az életed,
s a sors ekéje bármily mélyen szánt,
mag leszel, mely kőre esett.
Elkallódott levél leszel,
mely a címzetthez nem jut el.
Gyógyszer, mely kárba veszett,
mit sohasem kap meg a beteg.
Rúd leszel, de zászlótalan,
kalász leszel, de magtalan.
Cserép, melyben nem virít virág,
s nem veszi hasznát
sem az ég, sem a világ.
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.