Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bevezetés

Ez a 2020 évi, második közreadás Czakó Jenő dr. (1901-1958) lelkész egyházzenei hagyatékából készült kéziratai alapján, az eredeti formában. Munkásságából csupán ének-szövegeit, ill. fordításait, saját szerzésű énekdallamait, kánonjait, kottás kéziratfüzetét közöljük, valamint harmonizált (kórus- és zongoraletét) műveit tervezzük közölni. Ezek összegyűjtését és közreadását nem csak a termékeny munkásság értékőrző megbecsülése indokolja, hanem az is, hogy művei olykor tévesen, ismeretlen szerzőtől jelölve, vagy a szerző, ill. forrás teljes elhagyásával, és az eredeti szövegtől eltérő változatban jelentek meg. A szerző műveit sokféle kiadvány közölte mind életében, mind halála után, még máig is. Jelen kiadás célja, hogy műveit az eredeti, hiteles változatban adja közre, illetve, hogy ismert vagy ismeretlen műveit közkinccsé tegye.

Az első, 2014 évi közreadás négy kötet csoportot tartalmazott. 
A második, 2020 évi közreadásunkat a következő öt kötet csoportra bontottuk:
1.0 Kötet - Életrajz, képek
2.0 Kötet - Énekvers szövegek (Dia)
3.1 Kötet - Kottás énekversek + Igeversek (Dia)
3.2 Kötet - Kottás énekversek + MIDI hanganyag (Dia)
3.3 Kötet - Kottás énekversek - Füzet (A5)
4.1 Kötet - Ihletett változatok + MIDI hanganyag (Dia)
4.2 Kötet - Ihletett változatok - Füzet (A5)
5.1 Kötet - Kézirat füzet - (fakszimile)
5.2 Kötet - Harmonizált művek + MIDI hanganyag
5.3 Kötet - Harmonizált művek - Füzet (A4)
A Kiadvány - Tájékoztató pedig ismerteti a közreadásunkhoz fűzött alábbi fejezeteket:

  • Bevezetés,
  • Kötetek,
  • Betűrendes énekjegyzék,
  • Szerző- és forrásmutató,
  • Jelmagyarázat,
  • Használat,
  • Nyomtatás,
  • Énektanulás,
  • Felhasználhatóság

Ez a 2020 évi, második PDF közreadás minden kötetnél könyvjelzőket is tartalmaz, továbbá tartalomjegyzék, valamint szerző- és forrásmutató részekkel is bővült.
Az Úr áldását kérve a felhasználókra, jó tanulást kíván
a közreadó: Vadászyné Czakó Márta, és a szerkesztő: Fáy Aladár.
Budapest, 2020.10.01

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 3, összesen: 39779

  • 2026. szeptember 22., kedd

    Eszközzé silányítás, traumatizálás, bántalmazás – az első dunamelléki református gyermekvédelmi konferencián az elméleti alapok mellett arról is szó e...
  • 2026. szeptember 21., hétfő

    Mind a nyolc dunamelléki egyházmegyében lezajlottak a jelölő közgyűlések, ezzel egyházkerületünkben is megkezdődött a tisztújítás folyamata.
  • 2026. szeptember 20., vasárnap

    Lehet-e jóízű a táblacsere? A Szeghalmy Bálint Református Oktatási Központban jártunk, ahol az idei az első tanév, amikor az iskola minden diákja már ...
  • 2026. szeptember 17., csütörtök

    Készülnek a bálványok, amiket nem a kinézetük alapján tudunk felismerni, sokkal inkább a saját viselkedésünk, érzelmeink, olykor túl heves reakcióink ...
  • 2026. szeptember 16., szerda

    A Ráday-napok idén is sokszínű programmal várja mindhárom tematikus napjára a dunamelléki reformátusokat – tudtuk meg a szervezőktől. Ízelítőnk a tanu...
  • 2026. szeptember 15., kedd

    Beiktatták szolgálatába Nagy Jánost, a Budapest-Nagyvárad téri Református Egyházközség idén megválasztott lelkipásztorát szeptember 13-án, vasárnap. A...
  • 2026. szeptember 15., kedd

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési Főigazgatósága pályázatot hirdet a tahi Sion Hegye Református Konferencia-központ vezetői munkakör...
  • 2026. szeptember 14., hétfő

    Tudósításunk a Paksi Református Egyházközség fennállásának 450. évfordulója alkalmával szervezett ünnepségről.
  • 2026. szeptember 14., hétfő

    Szélfútta zsoltárok címmel a régizene, népzene és könnyűzene fúziójában meghangszerelt új összeállítással jelentkezik a Zsongom együttes.
  • 2026. szeptember 13., vasárnap

    A gyógyíthatatlan betegség határhelyzet. Ezen a pengeélen sétálunk Bogár Bence kreatív szakemberrel, a Bapum szorongáscsökkentő alkalmazás megálmodójá...