Musica Sacra

Életének nagyon fontos része volt a zene általában is. Az énekek és elsősorban a lelki énekek érdekelték. Énekfordítások terén először Révész Imréné, Váró Margittal, a drága Anyókával került kapcsolatba a 30-as években. Közös munkálkodásuk eredményeként sok evangéliumi ének jelent meg magyar fordításban: “Szent jászolod mellé állok...” vagy “Csak Te ne hagyj el...”stb. A cél: mindig mindent az Isten dicsőségére! Ezen a téren mindig szigorú volt. A hamisat, a torzót azonnal javította. De vallotta, hogy van egy szempont, ami erősebb a zene törvényeinél.
Anyóka egyik levelében a következőket írja:
“A vajai konferencia áldásai között időben is mélységben is első helyen áll, az, az egyszerű, tiszta, szép kis „dán” ének. Több ezren mondunk érte hálás köszönetet az Úrnak, aki adta.” Ez a „Mint fáradt vándor...”c. (13.) ének volt.
Egy másik levélből: „szép, rendes, gondos munkáját nagyon köszönöm! Nem is tudtam, hogy ilyen nagyszerűen ért a harmonizáláshoz; engedje meg, hogy ezt az újonnan felfedezett képességét kihasználjam: itt van Balla Péternek ez a gyönyörű éneke, nagyon szépen kérem, Ádám Jenő felügyelete mellett legyen szíves ezt is nyélbe ütni! Segítsen Anyókának is.”
Az 1930-as években nagyon meleg barátság fűzte őket egybe Ádám Jenővel, a zenetudóssal. A két család nagyon szoros barátságot kötött, amit életük végéig ápoltak.  (16) Ádám Jenő és felesége lettek Zsuzsanna lánya keresztszülei, amit csodálatos szeretettel gyakoroltak - kiterjesztve szeretetüket a többi Czakó lányra is.
Ő, a laikus énekszerző és Ádám Jenő között komoly zenei barátság és munkakapcsolat volt.  (16) Sokszor beszéltek meg zenei kérdéseket, elfogadta a jó tanácsokat. Nagyon tisztelték és szerették egymást. 1935-ben Ádám Jenő előadókörútra ment Angliába, Skóciába, ahol Czakó Jenő közvetítésével barátokra és meleg otthonokra talált.
Részt vett az 1943. február 17-19. között megtartott konferencián, ami a megújítandó református énekeskönyv alapvető, főként zenei problémainak tisztázása céljából került megrendezésre. Előadásának a címe: Idegen dallamok és műfordítások énekeskönyvünkben. A konferenciát Révész Imre püspök hívta össze. A megnyitót Ravasz László püspök tartotta. Még néhányan az előadók közül: Id. Victor János, Tóth Kálmán, Révészné Váró Margit, Balla Péter, Ádám Jenő, Vikár Sándor, Karácsony Sándor etc.
Révész Imre kérésére összeállított egy listát a „Hallelujah!”, és „Hozsanna” c. ének-gyűjteményekből, a Délvidéki énekeskönyvből, valamint Révészné Váró Margit több helyen megjelent énekfordításaiból, mintegy 95 éneket, a református énekeskönyv revíziójához.
Az elkészült énekeskönyvhöz Révészné kritikai megjegyzéseit állította össze, amit Révész Imre több érdemes embernek megmutatott véleményezés céljából. „Eddig látta: Dr. Makkai Sándor és Dr. Czeglédy Sándor teológus szemmel, és ifj. Veress Endre (a nagy okmányközlő historikus, id. Veress Endre fia), az énekművész és énekpedagógus szemével. Az ő véleményük birtokában mindketten igen hálásak volnánk, ha azokhoz a Tiédet is sorolhatnók, aki egyszerre vagy teológus és a musica sacra értője. ... Reméljük, hogy az Úrtól megvigasztaltatva, újabb nehéz próbák nélkül végezheted a rátok bízottakat. ... Hűséges bátyád, Révész Imre.”
Észrevételeket fűzött a Református Egyetemes Konvent kiadásában (1948) megjelent “Kis énekeskönyv” tartalmával kapcsolatban is.
Fontosnak tartotta az egyházi éneklésünk megújulását is és evvel kapcsolatos javaslatait is összefoglalta: Meggyőződése szerint az éneklés megújulása csak az egyház ifjúságán keresztül valósítható meg.
- Legfontosabbnak tartotta, hogy az énekek tartalmilag biblikusak legyenek: a Krisztusban életet nyert ember, hívő tapasztalatainak olyan kifejezései legyenek, amelyek a kijelentésen nyugszanak, igeszerűek, és az egyéni és kollektív keresztyén lelkületet fejezik ki.
- A másik nagyon fontos, hogy érthető, világos legyen a szöveg.
- Versformai szempontból megüsse a mértéket. A vers és a zene törvényeinek kell egymáshoz igazodni és hogy a ritmus, ami az éneklés egyik legfontosabb szépsége és alkotóeleme is szóhoz jusson.
Istent dicsőítő és magasztaló énekek nem lehetnek zeneileg silányabbak, mint az ember gyönyörködtetésére szánt úgynevezett világi énekek. És amikor a hívő gyülekezeti éneklésben mutatja be a maga hálaáldozatát, ez az áldozat ne legyen másodrendű, ha elsőrendű is lehet. Isten a maga elsőrendű Kincsét áldozta oda nekünk! Énekelnünk hittel kell jót és szépet.