Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Tábor, 2009.

Községünkben megrendezett első nyári táborunk. A gazdasági-anyagi krízis miatt arra kényszerültünk, hogy itthon szervezzük meg. Úgy indult, hogy 3 nappal a meghírdetett kezdése előtt csupán 12-en jelentkeztek-Kész csőd ! Mi a 32-35-ös létszámhoz igazítva szerveztük nyári táborainkat 2003 óta. A 40 fős gyereksereg 8 csoportba tagolódott , élükre kapitányokat választottak és a vakációs bibliahét színes programja mellet kézműves foglalkoztatás , irodalmi, bibliai vetélkedő valamint olimpiai fáklyagyújtás után 6 sportágban egyéni és csapatszámokban díjaztuk a versenyzőket, a szülők-gyerekek fotbalmérkőzése is érdekes volt,és nem hiányzott programunkból a strandólás sem, meg a megnyító utáni bohóckodás és arcfestés. ''Ambuláns-tábor volt''- a résztvevők naponta reggel 9-kor találkoztak a Gyülekezeti Otthon udvarán ,résztvettek a napi programokban ebéd s később közös vacsora után napnyugtakor hazamentek családjaikhoz. Az étkeztetéseket a községi kultúrotthonban bonyolítottuk le, ahol a gyerekek szülei főztek számunkra. Táborozóink zöme gyülekezetünkből ,féltucatnyian Marosvásárhelyről néhányan Mezőtúrról és 65 éves sportfelelősünk Hollandiából érkezett. Köszönet a maradandó élményekért minden támogatónknak ,és annak Aki a legfőbb Szervezőnk volt !  Tábor, 2009.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 6, összesen: 175151

  • 2026. augusztus 16., vasárnap

    Mit jelent kapcsolódni egy olyan generáció számára, akiknek a mindennapjait értesítések, videók és online beszélgetések szövik át?
  • 2026. augusztus 13., csütörtök

    Ma haikukat olvashatnak.
  • 2026. augusztus 12., szerda

    Ma kiléphetünk az alkotókkal az „Én" központúságból avagy mellékszereplővé válhatunk.
  • 2026. augusztus 11., kedd

    Ma az elveszett tárgyak belső útján keresztül szemlélhetjük magunkat és a világot.
  • 2026. augusztus 10., hétfő

    Ma újságcikkek szavaiból összeállított verseket olvashatunk, csendben, hiányban megélt sóhajtásokat.
  • 2026. augusztus 09., vasárnap

    Tematikus hetünkön a Sófár Református Dicsőítő Iskola irodalmi műhelyében született írások közül közlünk le néhányat. Ma 21.századi zsoltár-imádságoka...
  • 2026. augusztus 06., csütörtök

    Új filmadaptációt kapott Michael Ende Momo című regénye, amelyben a főszereplő az elrabolt idő nyomába ered. Az üzenet a régi, a köntös modern, bár a ...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    A nyári gyülekezeti hetek palettáján üde színfolt, amikor nem csak passzív befogadók lehetünk, hanem egész testünkkel választ adhatunk a Szentlélek mo...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    Miért és hogyan érdemes fesztiválmissziót végezni? Kik és milyen háttérrel érkeztek a LéleKzet Református Udvarba az idei Művészetek Völgyében? Videón...
  • 2026. augusztus 04., kedd

    A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara felvételt hirdet hitéleti és pedagógusképzési szakokra augusztus 7-i határidővel.